Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-247

78 "A nemzetgyűlés 247. ülése 1924. évi február hó 27-én, szerdán. másként alakulhatott volna. Emlékeztetni akarom itt a t. nemzetgyűlést arra, hogy mikor már a háború vége felé jártunk, mikor már határozottan láttuk, hogy szó sem lehet arról, hogy a központi hatalmak megnyerjék a háborút, Tisza István abban az időben, amikor már nem volt ministerelnök, * Károly király megbízásából leutazott a mostani Jugoszláviába és ott többek között egy horvát küldöttséget fogadott, Ha jól emlékszem, az volt a megbízatása, hogy ki kell puhatolnia, milyen állásponton vannak a horvátok: a kettős monarchiát akarják-e továbbra is, vagy pedig a hármas monarchiát. Tisza István ott meggyőződött arról, hogy a horvátok a hármas monarchia mellett vannak, mert ez szerintük igazságosabb, de a háború végén mégis az asztalra csapott, — akkor egyenruhában volt, tehát a kardjával csapott az asztalra — és olyan kurtán bánt azzal a küldöttséggel, hogy — emlékezni fognak rá a képviselő urak, — ez a dolog nagy port vert fel, Akkor tehát, amikor a hármas monarchiával esetleg még meg lehetett volna nyerni a nemzetiségeket arra, hogy ne szakadjanak el az anyaországtól, még olyan férfiú, mint Tisza István, sem akart arra a belátásra jutni, hogy erőszakkal semmiféle téren nem lehet ugy dolgozni, hogy az ügyek észszerűen és célszerűen intéztessenek el. Ha a múltnak ezeket a dolgait ismerjük, akkor lássuk be. — nem szégyen, nem restemi való, ha belátjuk, — hogy ugy, ahogy a múltban csináltuk, nem volt helyes, hanem téves volt, s ha azt akarjuk, hogy ezen a téren javulás álljon be, hogy remélni lehessen, hogy az elszakított területeken élő magyarok valamikor visszaesatoltaíuak, akkor csak észszerű és helyes nemzetiségi politikával lehet erre gondolni. Mikor t, képviselőtársam beszélt itt azokról a helytelen dolgokról, azokról az igazságtalanságokról, amelyeket az elszakított területeken levő magyarokkal szemben elkövetnek. Őszintén bevallom, mint jó magyar, hogy részben örülök annak, hogy ez igy van, mert ha ugy van, ahogyan itt Mokcsay Zoltán képvisel őt ár elmondotta, akkor azokon a területeken, ahol a magyarokkal igy bánnak, mindig azt fogják kívánni, hogy visszacsatoltassanak, de csak akkor, ha látják, hogy itt, az anyaországb an a nemzetiségi kisebbségekkel ugy bánnak, mint azokkal az állampolgárokkal akik magyarok, (Zaj a jobboldalon.) s ha ebben a tekintetben különbséget nem teszünk, amire jogunk sincs, mert hiszen azok a németvagy tótajkuak, akik ebben az országban élnek, magyarok akkor is, ha az anyanyelvük más. Miért ne adjuk meg tehát nekik ugyanazokat a jogokat, mint a többieknek (Perlaki György: Ugyanazok a jogaik vannak!) és miért ne kezeljük őket ugy, mint a többi magyar állampolgárokat! Szerintem nem is az a fontos, hogy milyen nyelven beszél valaki, hanem hogy hogyan érez ebben az országban, mint magyar állampolgár. Amikor a németajkuak jó része munkásokból áll, akkor azt tapasztaljuk, hogy ezt

f a munkásságot olyan esetekben, amikor gyűlést tartanak és német szónokot kivannak meghallgatni, mert a magyart még sem értik ugy meg, ezt sok esetben nem engedik meg. Amikor pedig ezek a munkások, akik szervezetükben magyar szaklapok fölött rendelkeznek, — amint a gyűlésen német szónokot óhajtanak hallani, — német nyelven megjelenő szaklapot is akarnak — ez még nem is olyan régen történt — ebben a szakszervezetben, mert tagjainak tetemes része németajkú és a magyar lapot hiába ad.jak oda neki, azt olvasni nem tudják, akkor a magas kormány ezt a német szaklapot nem engedi meg a sajtószabadság nagyobb dicsőségére. Hisz tudjuk, a Bethlen-kormány még mindig azon az állásponton áll, hogy amikor valaki uj lapot akar kiadni, az mindig a kormány engedélyétől függ és ha német szaklapról van szó, akkor azt nem engedi meg. Például, ha a Bauarbeiterek, tehát az építőmunkások a magyar szaklap mellé németet is kívánnak, a kormány ezt nem engedélyezi,. Hát nem kicsinyes dolog ez és nem keseredhetnek-e el azok az emberek, akik szeretnének németül olvasni, mert magyarul nem tudnak, legalább is nem ugy, hogy ezt meg is érthessék, afölött, hogy az ilyen dolgokat nem engedélyezi a kormány? Hát ezt az államra veszélyesnek, aggályosnak és nem tudom micsodának tartják. Az ilyen lehetetlen intézkedésekkel épen az ellenkezőjét érheti el mindig a kormány annak, amit akar. A német vagy a tót nemzetiségűeknek ama rendelet alapján, amelyet a ministerelnök ur kiadott, joguk volna még itt a nemzetgyűlésen is, — ha olyan tagjuk volna, — német vagy tót nyelven felszólalni. Ez sem volna olyan nagy szerencsétlenség, ezzel sem menne tönkre az állam vagy az ország. Hiszen halljuk, hogy a prágai törvényhozó testületben valami öt-hatféle nyelven beszélnek a képviselők. (Rákóczi Ferenc: Nem is értik meg egymást!) Hogy megértik-e egymást, azt nem tudom, de ugy látom, hogy Csehszlovákiában mégis meg kell érteniök egymást, mert máskülönben ott a helyzet nem volna kedvezőbb, mint itt Magyarországon. Ezzel azonban nem azt akarom mondani, hogy Csehszlovákiában minden ugy vau, ahogy lenni kellene. Egészen bizonyos az, hogy a győztes államokban a kormányok is és a nép is mámoros állapotban vannak. Nálunk ez nem lehet mértékadó. Itt mámoros állapotról nem lehet beszélni, mert a mi helyzetünk sokkal szomorúbb, sem hogy ilyen mámorban lehessünk. Nekünk ebben a kérdésben is'józanul kell látnunk és épen azért, mert ez a javaslat szerintünk nem kielégítő, ezt a törvényjavaslatot még a részletes tárgyalás alapjául sem fogadhatom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Szakács Andor! Szakács Andor: T. Nemzetgyűlés! Előttem szóló t. képviselőtársammal nem érthetek egyet. Előre is kijelentem, hogy a kormánynak ezt a törvényjavaslatát elfogadom. Elfogadom azonban bizonyos formaszerü változtatással, amelyet majd a törvényjavaslat címénél is az 1. §-nál leszek bátor előterjeszteni. Most, mikor ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk, csupán azért szólalok fel, hogy a javaslat tárgyalása során elhangozzék a magyar törvényhozásban egy hang, egy szó, amely figyelmeztet arra, hogy Magyarországon, amióta hazánk fennáll, az idegenekkel, a bevándoroltakkal, a nemzetiségekkel szemben mindig a legliberálisabb, a legtűrelmesebb, a legnagylelkübb irányzat uralkodott. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Nagyon jól tudjuk, hogy már Szent István idejétől kezdve, ha valaki Magyarországon letelepülni óhajtott, ha szórványosan, vagy tömegesen költözött be hazánkba,'mindig tártkarokkal fogadta az ország, válogatás nélkül. Európának talán majd minden nagy nemzete rajokat bocsátott ki hozzánk. Nemcsak a németek és szlávok jöttek