Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-260

A nemzetgyűlés 260. ülése 1924. ha már vállalni akarunk ilyen terheket — mert vállalni akarunk azért, hogy az országot megmenthessük — akkor leg-alább biztosítékokra volna szükségünk, hogy ez a pénzügyi diktatúra, ez az olkötelezés, az, hogy a kormány a külföldnek az ország" testét-lelkét eladta, csakugyan a nemzetmentés munkája lesz. Ezt azonban nem várhatjuk. Csak azt várhatjuk, — minden intézkedés, a kormány közönyössége, hallgatása, passzivitása, sok lépése is indirekte, implicite mind arra mutat — hogy fenn akarják tartani ezt a rendszert, amely semmi egyéb nem volt, mint egy rövidlátó, apró és nem apró bosszuállásokban kimerülő dilettáns junker-uralom. Mi ennek a dilettáns, rövidlátó, bosszúállásra, üldözésekre, a nép elnyomására berendezett junker-uralomnak nem vagyunk hajlandók megszavazni egyetlen fillért sem és bátran kimondjuk, hogy ezzel a kormánnyal, ennek a kormánynak törvénytelenségeivel szemben még az ellenállás is jogosult és lelkiismerettel megtehető, mert ha egyszer már úgyis el kell pusztulnunk, akkor ne pusztuljunk el a kormány törvénytelenségei révén; ha el kell pusztulnunk, akkor legalább ezekből a romokból mentsük meg azt, ami megmenthető, megtarthassuk magunknak azt, amit a hazának nem adhatunk oda, mert ennek a kormánynak nem adhatjuk oda, mert úgyis hiábavaló lenne odaadni. Azt várná az ember, azt vártuk volna éveken át, hogy a kormány tesz reális intézkedéseket is arra. hogy a bajokból kimeneküljünk. Ezt azonban nem látjuk seholsem. Az államélet egész területén dúl az a fényűzés, amelyre ezelőtt ötesztendővel berendezkedtek. Sőt itt olyan teljesen oktalan militarista rendszer is uralkodik, amely ennek az országnak rengeteg pénzébe kerül. Arról van most szó, hogy az állani tisztviselői közül Isten tudja mennyit elkergessünk asszonyostól, gyermekestől együtt a romlásba, pusztulásba. Erről beszél folyton a kormány ahelyett. hogy a takarékosságot ott kezdené, ahol a takarékoskodás nem jelent egyúttal életpusztitást is. ÍFarkas István : A belügyi nyomozóknál !) A jelekből látjuk, hogy a kormány nem akar rátérni a józan takarékoskodás útjára, a jelekből látjuk, hogy azt a miliarizmust, amely olyan hiábavalóan rengetegjébe kerül ennek az országnak, fenn akarja tartani. Pedig- igen könnyű volna a megmentés. Bethlen István azokban a jegyzőkönyvekben, amelyeket a kisentente és a nagy-entente valamennyi hatalma aláirt, leszögeztette, hogy Magyarország mai területe a hatalmak garanciája alá helyeztetik, ellenben testét-lelkét lekötötte a ministerelnök, hogy az ország régi területéből pedig nem fog semmit sem visszaszerezni. Kérdem, t. Nemzetgyűlés: amikor igy bebiztosította magát, hogy vissza, semmit sem szerezhet, még ha akarna sem, ha százszor megerősítette azt a Trianont, másrészről pedig, ha a hatalmak biztositják az ország területét, amikor a végszükséghelyzetébe jutottunk, amikor az a nagy kérdőjel mered elénk, hogy el kell pusztulnunk, vájjon nem lehetne-e arra gondolni, hogy mivel ő itt a hadsereg lába alól kivett minden bázist, nem lehetne-e a hadsereg legénységi állományát egy-két esztendőre szabadságira küldeni és ilyen módon nagy megtakarítást eszközölni. (Xag.y zaj a jobboldalon. — Perlaki György: Arra nem lehet gondolni! Már egyszer hazaküldték a katonaságot, még egyszer nem fogják! — Huszár Dezső: A la ! Linder!) Ez még a magyar tisztikar érdekében Is szükséges, mert ha gazdaságilag összeér? március hó 23-én, pénteken, 485 omlunk, a tisztikart sem tudjuk eltartani. (Zaj jobb felől.) Akkor a vegetáció megy még egvkét hétig, még handabandázhatunk, fellengzően játszhatunk, de a vége az, hogv akkor mindenkinek, minden intézménynek el kell pusztulnia. Miről van szó? Keveset mondok: ma Magyarországnak ugyebár a hadsereg legénységi állományában van megközelítőleg, majdnem l>ontosan, 32.000 embere. Ezek mindegyike, a tárgyi kiadásokat is számítva, egyenként belekerül havonta legalább is hárommillióba, 32.000 ember tehát havonta belekerül 100 milliárdba, évenként 1200 milliárdba, három év alatt pedig — nagyon keveset számítva, nem számítva a pénzromlást — belekerül 3600 milliárdba, sokkal többe, mint amennyit az egész kényszerkölcsönnel behajtani lehet. (Perlaki György: Hasból szedett számok! Az októberi recept!) Ez a 32.000 ember arra a pár esztendőre, míg kilábolunk, szívesen hazamegy, otthon várja a munka, és ezzel nemcsak ezt a 3600 milliárdot takarítjuk meg, hanem azok otth on még keresnek is a nemzetgazdasági élet javára, a 3600 milliárdhoz még hozzá jön egy igen tekintélyes plusz, amely az ország- mérlegében rengeteget fog jelenteni. (Periaki György: És közben lehetne felfordulást csinálni!) Ne vesződjünk azzal a gondolattal, hogy a közalkalmazottakat, a legszegényebbeket az ország zaA'arja el, küldje haza, hanem nézzük azokat a közalkalmazottakat, akik szivesen hazamennek. (Egy hung jobbfelöl: De jó szive can!) Hiszen csak három esztendőről van szó, arról a három sovány esztendőről, amelyet keresztül kell élnünk azért, hogy a kövér esztendők jöhessenek, mert ha az ország elpusztul amiatt, hogy mi itt flancolunk, fényűzést fejtünk ki, mert még mindig nagy hatalmasait játszunk, (Perlaki György: Hogy lehet ez'u mondani, hogy nagyhatalmasdit játszunk! És erre azt mondják, hogy komoly ember!) a vége az lesz, hogy nem lesz ország, nem lesz haza, amelyet meg kell menteni. Azt pedig, hogy ki komoly, nem önök ítélik meg, akik a kormányzat bűneinek támogatásával éveken át úgyis már sokat yet.'ek a lelkiismeretükre, hanem majd megítéli a nemzet, megítéli az a lelkiismeret amely nem törődik mással, csak az ország megmentésével. (Huszár Dezső: Állunk elélte!) Előre bocsátottam önöknek, hogy az önök ministerelnöke minden időkre lemondott arról, hogy egy talpalatnyi földet is vissza lehessen szerezni, s idevette a nyakunkra az ententehatalmak teljes ellenőrzését, amellyel az ententenak biztosított mindent. (Nánássy Andor: A maga jószántából tette? — Szilágyi Lajos: Ebben csak igaza van? — Nánássy Andor: De abban nincs igaza, hogy a maga jószántából csinálta!) Azokban a jegyzőkönyvekben le van fektetve az is, hogy az összes hatalmak garantálják ezt a megmaradt, kis nyomorult területet. Nem látom be, miért ne lehetne akkor hadseregünket csak három esztendőre szabadságolni azért, hogy majd később fentarthassuk. {Zaj a jobboldalon. — Huszár Dezső: Látjuk a cseh és román határincidenseknél a garanciákat! — Perlaki György: Ezt te is helyesled, Szilágyi? — Szilágyi Lajos: Ebben már nincs igaza! A belső rend miatt nem lehet. Akkor azután különítmények alakulnának megint, ha rendes hadsereg nincs!) Ez már csak azért is lehetséges, mert ha helyén van egy alkotmányos kormány, a rendelkezésre álló nagy rendőrséggel