Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-260
482 A nemzetgyűlés 260. ütése 1924. évi március hé 21-én, pénteken. vette polgárainak magánvagyona!, holott még az állami élet rendszeres viteléhez szükség-es áldozatokat is — mint amilyenek az adók és egyéb közterhek, —csak törvényhozási felhatalmazás alapján veheti igénybe egy alkotmányos kormány. Arra hivatkozik a kormány, hogy kényszerhelyzetben volt és ezért kellett szükségrendeletet kiadnia. Ez azonban nem mentség, mert hiszen módjában volt a kormánynak hosszú időn át gondoskodni arról, hogy ilyen szükséghelyzet elő ne álljon, de egyébként is el nem fogadható az a tétel, hogy a 'budgetjog területén bármiféle szükségrendelet is kiadható lenne. A kormány súlyos mulasztást követett el azzal, hogy körmére engedte égni a dolgokat és súlyos merényletet követett el a nemzet gazdasági élete ellen is, mert nagyon jól tudta, hogy erre az intézkedésre szüksége lesz neki azért is, hogy a külföld bizalmát alátámassza. Mégis meglepetésszerűen egy napon jött ezzel a rendelettel, rengeteg kárt okozva a közgazdasági életben, rengeteg kárt okozva az egyeseknek és alkalmat adva arra, hogy viszont mások, akik erről az eljövendő intézkedésekről előzetesen tudtak, percek, pillanatok alatt megmérhetetlen vagyont szerezzenek, hogy azok a kormánynak ezt a lépését a tőzsdén megjátszhassak. Nem veheti rossznéven a kormány, hog*y amikor a lóláb anynyira kilátszik, a tőzsdén, a tőzsdei körökben nyiltan beszélik, hogy igenis mindazok, akik erről az intézkedésről tudtak, azt a tőzsdén előre kihasználták. A kormány emellett elkövette azt a hibát is, hogy amikor a szükségrendeletet kibocsátotta, nem jóhiszemű érveléssel igyekezett indokolni eljárását, még jogi szempontból sem. Ideállított egy szónokot, akinek az volt a feladata, hogy neves jogászokra való hivatkozással igazolja a kormánynak ezt a lépését. Amint megszégyenülve láthatjuk és láthatja most már a kormány is, ez az érvelés, ez az indokolás, ez az alátámasztás misztifikáció volt, egyszerűen az adott célra való elferdítése volt azon jogásztekintélyek véleményének, akikre a szónok hivatkozott. Ferdinándy Géza közjogász nyiltan, a sajtóban is ellentmondott és tiltakozott az ellen, hogy a kormány a maga törvénytelen, abszolutisztikus lépését az ő fejtegetéseivel, felfogásaival, tudományos munkájával igazolja. De nemcsak alkotmányos és jogi, hanem erkölcsi szempontból is a legsúlyosabb cselekedet volt a kormánynak az a lépése, hogy a maga hibáját és dulásait további dulással tetézte akkor, amikor ezt a törvénytelen, alkotmányellnes szükségrendeletet kibocsátotta, de erkölcsi szempontból is legsúlyosabb megitélés alá esik, egyszerű becsapása volt a nemzetnek. Ezek után elvárhatta volna a nemzet, hogy ez a kormány, amely arra hivatkozik, hogy kényszerhelyzetben cselekedett, legalább levonta volna a konzekvenciákat, és amikor a parlament eminens jogait megsértette, lehtővé tette volna azt, hogy egy másik kormány jöjj ön a megsértett parlament elé, szankciót, felmentést kérni azzal a minden tekintetben kifogásolható, súlyos visszaélést jelentő lépéssel szemben, amelyre rászánta magát. Elvárhattuk volna a parlament tekintélyének érdekében is azt, hogy lemond és ezt a javaslatot más kormánnyal képviselteti, mert ha ő maga, aki a parlament ellen támadott, áll ide, ezzel nem kivan kevesebbet, mint hogy ez a parlament önmagát vágja arcul. Akinek ehhez gusztusa van, am vegyen részt ebben a megszégyenítő munkában, de sem én, sem — azt hiszem — az ellenzékiek közül senki erre nem vállalkozhatik. Nem szavazhatjuk meg és én sem szavazom meg a javaslatot azért, mert ami ebben a törvényjavaslatban van, az szinte további törvényszegéseknek, további alkotmányellenességeknek kodifikálása akar lenni akkor, mikor itt a kormány, csak az irányelveket jelezve kér a maga számára felhatalmazást, hogy súlyos, nagyon nehéz és életbevágó kérdésekről majd rendeletekben tetszése szerint rendelkezhessék. Épen elég már a pátensalkotmányból. Nincsen jogi, gazdasági és erkölcsi életünknek talán egyetlen kis terrénuma sem, ahol már ugy is ne a rendeleti kormányzás dúlna, ahol nem arról lenne szó, hogy a kormány mindent ugy cselekszik, ahogy neki tetszik. De nem szavazhatjuk meg a javaslatot azért sem, mert azok az intézkedések, amelyeket a kormány máris meg tett, — mint pl. a kényszerkölcsön elrendelése, azután a takarékkoronának az életbe való kényszerű bevezetése — a célt, amilyet emleget nem érik el, mert se pénzügyi, se nemzetgazdasági szempontból ezek a javaslatok célra, nem vezetnek. Nemcsak hogy nem vezetnek célra, hanem az ellenkező hatást érik el. Nevezetesen ez az a kérlelhetetlen, tudatlan, rövidlátó, erőszakos és a gazdasági élet törvényeivel nem törődő intézkedés, az a tiszta pénzügytechnikai lelketlen eljárás, hogy itt, nem számítva azt, hogy a polgárok közül ki milyen teherbiróképességgel rendelkezik, milyen jövedelemmel bir stb. mindenkire, azokra a nagy rétegekre is, amelyeket ezek az adók tönkre fognak tenni: egyszerű számtani művelettel, szorzással vetik ki az adót. Mire fog ez vezetni? Arra, amire ennek a kormánynak adópolitikája már évek óta vezetett és főleg vezet most egyszerre rohamosan: hogy az adóforrásokat tömi be, irtja az adóalanyokat, mert elviszi tőlük adókban azt, amivel foglalkozásukat űzhetnék s a termelést tovább vihetnék. A vége az, hogy ezek az adóalanyok, adótényezők egyszerűen elsorvasztatnak, kiirtatnak és azt a lehetőséget, r hogy erejüket a kormány, helyesebben az állam, a haza továbbra is igénybe vehesse, ezt a képességüket, az ilyen kegyetlen, amellett törvényellenes és esztelen adózási rendszer tönkre fogja tenni. Természetesen ezzel a termelés is csökkenni fog, csökenni fog a tömegek fogyasztóképessége* is, és ha ez a fogyasztóképesség csökken, akkor ez visszahat igen érezhetően még azoknak a tényezőknek termelésére is, amely termelőtényezőket még ez a tatárjárás, ez a Betlehemi éjszaka meghagyott. Ilyen adóztatási rendszer és ilyen viszonyok között természetesen a polgárság és nemzetgazdasági élet minden tényezője megrendül, bizalmatlanná válik, ilyen körülmények között, ilyen feldúlt, vulkanikus területen, amely alatt mindennap, minden héten és minden hónapban váratlanul megmozdulhat a pokol, természetesen senkinek sem lesz kedve vállalkozni, kiirtják a vállalkozási kedvet, és egy napon azután nem lesznek, akik a további terheket viseljék és az állami élet további táplálását elvégezzék. (Zaj. — Elnök csenget.) Mindezeknek az intézkedéseknek vége, mint ahogy azt eddig is a saját testünkön tapasztaltuk, egy nagy és még a mostaninál is nagyobb nyomor lesz, amelynek előszelét — sajnos, — már is érezzük. Kifogásolnom kell a kormány eljárását azért is, mert rendelkezésére állottak más módok is arra, hogy az ország g-azdasági és pénz-:
