Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-258
À nemzetgyűlés 258. ülése 1924. évi március hő 19-én, szerdán. akik holmi állások érdekében koketálnak a kormánnyal és a kormánypárttal. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Kik azok? — Rothenstein Mór: Tessék világossabban beszélni! — Szijj Bálint: Nem magáról van szó, Móric! — Peyer Károly: Ö sohasem volt tévedésben, csak kíváncsi, hogy miről van szó !) A mai magyar kormány jellegét viseli magán nézetem szerint a nemzetgyűlés is. Vannak itt úgynevezett csöndes meggyőződések s vannak formai meggyőződések. A formai meggyőződések szavazásban nyilvánulnak meg, a csöndes meggyőződések pedig abban, hogy épugy szidják a kormányt, mint az ellenzék. Ez betegség; a férfias elhatározás az, ha levonjuk a konzekvenciákat. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon. — Horváth Zoltán: Aki szidja a kormányt a folyosón, az szidja itt is!) Nemcsak a kormány felelős azért, ami történik, hanem felelős a többség is, melynek módjában van a kormánnyal szemben bizalmatlanságot kinyilatkoztatni. (Barabás Samu: És Gömbös is felelős!) Felelek t. képviselőtársam én is, és mert érzem felelősségem súlyát, ezért szólalok fel. (Horváth Zoltán: Éltessék Bethlent! Az a válasz erre! — Egy hang jobbfelől; Éltetjük is, de nem a te parancsszavadra!) Felszólalásomat azzal végzem, hogy a kormány vagy vonja le a konzekvenciákat és hagyja el a helyét, vagy a tapasztalatok alapján menjen más útra, tüntesse ki világosabban céljait, haladjon határozottabban céljai felé, és helyezkedjék olyan világnézeti alapra, hogy a magyar társadalom érzései és az itt helyet foglaló többség gondolatvilága és cselekvései között a harmónia megteremtessék, mert megjósolom, hogy különben a magyar társadalom ketté fog szakadni és ebben a mélységben talán sok-sok érték fog eltűnni ; a magyar társadalmon erőt fog venni az a tömegindulat, mely az elégedetlenségből, az elkeseredettségből keletkezik és véderedményben abban fog megnyilvánulni, hogy a magyar, ha majd válságos pillanatok következnek be, nem találja meg önmagát és kénytelen lesz elbukni. Figyelmeztetem a többséget, és mindenkit, hogy 1923-ban, egy évvel ezelőtt a rendőrség a tüntető diákságot kardlappal zavarta széjjel, 1924-ben pedig (Propper Sándor ; Szintén ! ) a szociáldemokrata tüntetés mellett lovagolt és kötelességét, valószínűleg azért, mert nem volt rá felsőbb parancsa, nem teljesítette. A diákság 1924-ben már nem vonult fel, — pedig a diákságban sok harci kedv van — de mert meg vannak szervezve, impozánsan megjelentek amazok, és annak ellenére, hogy kisebbségben vannak, dübörögtek tőlük az utcák, és megint megijedtek a polgárok. (Ulain Ferenc: Dekadencia!) Azért szólaltam fel, hogy megkongassam a vészharangot, hogy mindenki hallja, hogy most végre megértésre és cselekedetekre van szükség. (Élénk éljenzés és taps a balközépen.) Elnök: Az interpelláció az összkormányhoz és a honvédelem ügyi minister úrhoz lévén intézve, kiadatik a ministerelnök urnák és a honvédelmi minister urnák. Ki a következő interpelláló 1 ? Héjj Imre jegyző: Pakots József! Pakots József : T. Nemzetgyűlés ! Amikor Gömbös Gyula t. képviselőtársam a kormány ellen heves támadást intézett, nem gondolt arra, hogy felszólalása után olyan interpelláció következik, mely megvigasztalhatja őt és bizalmat kelthet benne a mai kormányzat belügyministere iránt. A belügy minister ur ugyanis olyan közigazgatásnak a*feje, mely közigazgatásban akadnak szervek, amelyek — hogy a mai közkedvelt kifejezéssel éljek, — ugyanabban a mentalitásban leiedzenek, mely mentalitást Gömbös t. képviselőtársam fajvédő programmja fejez ki. Mielőtt interpellációm megindokolásához hozzatognek, engedje meg a mélyen t. Nemzetgyűlés, nogy itt, az ország szine előtt felidézzem egy egeszén egyszerű szegény magyar honosnak, egv százszázalékos rokkantnak, szomorú alakját. Ez a szegény magyar ember, ez a száz százalékos rokkant, aki a Hadirokkantak, Hadiözvegyek es Hadiárvák Nemzeti Szövetsége pestvármegyei csoportja erzsébetialvai fiókjának igazolványa szerint Pfeiffer Béla nevet visel és fejlövés következtében lett rokkanttá, háromszor xolt a harctéren, a legtöbbet adta a nemzet ugyeert, amit ember csak adhat, és foglalkozásra nézve — ne méltóztassanak megriadni *? le Tu e ^5 rszerü szegény házaló, meg akart élni abban az országban, melyért vérét és egészséget feláldozta. Próbált élni, próbált dolgozni. Én nem tudom, hogy a fajvédő politika határai meddig terjednek. Addig a határig azonban nem terjedhetnek, hogy azok, akik Magyarország területi egységeért és a nemzeti gondolatért folytatott nagy és keserves háborúban szenvedtek és véreztek, olyan elbánásban részesüljenek, mint amilyen elbánásban részesült az az ember, akinek az esetét most elő fogom adni. Pfeiffer Béla, ez a szegény ember... (Huszár Károly közbeszól. — Zaj a közéjben. — Horváth Zoltán : Igaza van Huszárnak, tessék levonni a konzekvenciát! — Fábián Béla: Keserű az ellenzékiség kenyere! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! (Peyer Károly : A kormánypárt fele lélekben Gömbössel érez! — Fábián Béla: Vagy kormánypárti, vagv ellenzéki valaki !) Csendet kérek ! Pakots József: Szabad élnem a szólás jogával? Elnök: Csend van, kérem. Pakots József: Ez az ember nem nevezetes ember, de az esete különös, érdekes és épen ezért egész röviden, dióhéjban elő kell adnom életrajzát. (Szabó Sándor: Nem érdekel bennünket! — Peyer Károly: Ez a baj! — Felkiáltások jobbfelől: Már 10 óra nan!) Nagyon sajnálom, Szabó képviselőtársam, hogy önt nem érdekli, nincs is közöm hozzá, de ez egy olyan végzetes ügy, hogy szégyen minden magyar emberre és a magyar közigazgatásra. (Esztergályos János : Rávall önökre ! Életet vért, azt adhatunk ! — Peyer Károly : Amikor a lövészárokba küldték, nem mondták, hogy már 10 óra van!) Ez az ember Magyarországon született, Magyarországon élt végig. — (Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Pakots József: 1913-ban vonult be katonai szolgálatra az 59. közös gyalogezredhez; mint sorkatona a mozgósítás első napján már a harctérre került az első menetszázaddal és négy hónapi rajvonalbeli szolgálat után megsebesült. Meggyógyulván, újra a harctérre került, ahol ismét hat hónapig az első sorban, a rajvonalban teljesi^ett szolgálatot. Fejlövéssel került vissza — a fejében még ma is benne van egy golyó — és 100 százalékos rokkantnak minősittetett. 1919-ben a községéből, Nagykónyiból el kellett jönnie. Ez november első napjaiban történt. Miért kellett eljönnie! Azért, amiért a zsidók akkor bizonyos helyekről elmentek. Idejött Budapestre, ahol azt hitte, hogy biztonságosabban meglehet Itt nem tudott lakást kapni» mire elment Erzsébetfalvára, Itt voltak zsidó családok, akiknek szintén menekülniük kellett más falvakból, községekből. Megismerkedett Erzsébetfalván többek 63*
