Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-258

380 A nemzetgyűlés 258. ülése 1924, menjünk tovább egy lépéssel és nézzük meg, hogy a kormánynak e valutajavitó és drága­ságot megszüntető koncepciója mit eredménye­zett Magyarországon 1 Eredményezte egy gyö­nyörű hajtását a ki járóknak és a csempészek tömegeinek. Ha önök elmennek a börtönökbe, az ügyészségekhez vagy a vizsgálóbirákhoz, meg fognak döbbenni, mert látják, hogy leg­nagyobb része a bűncselekményeknek csempé­szés, kijárás, vesztegetés és hasonló bűncselek­mény, amelyek épen e tilalmakból kifolyólag keletkeznek, l'gy elszaporodtak a csempészé­sek, kijárások, megvesztegetések, hogy ma alig telik el egy hét, hogy vagy itt, vagy Szombat­helyen, vagy Debrecenben vagy Makón vagy egyebütt ne lepleznének le óriási behozatali vagy kiviteli panamát. Amidőn e kérdésnél tartunk, méltóztassanak megengedni, hogy ki­jelentsem azt, hogy nem a csempészek a bű­nösök, mert, ők javát akarják ennek az ország­nak. Amikín- a csempészek Magyarországba a külföldről javakat akarnak behozni, ezzel csak a javait akarják gyarapitani ennek az ország­nak, nem lehet tehát őket rendelettel bűnös­nek deklarálni és börtönbe küldeni. Az a bű­nös, aki meggátolja a fogyasztótársadalmat, kereskedelmet és ipart abban, hogy behozza mindama szükségleti cikkeket, amelyre az or­szágnak a termelés és fogyasztás szempontjá­ból szüksége van. Bocsánatot kérek, én utaztam már külföld­ről Magyarországra igen előkelő, magasrangu urakkal, jöttem haza Ausztriából, Német­országból és egyebünnen igen előkelő urak társaságában, akik a törvény mellett és szá­jukban a törvénnyel élnek és mindegyik ho­zott magával egy kis csempészdugárut Ezek a kiváló, törvénytudó és törvénytisztelő embe­rek nem átallották behozni az országba egy kis csempészárut Miért ? Azért, mert nem tar­tották erkölcstelennek, nem tartották bűnnek ők sem azt, hogy behozzanak javakat, amire nekik szükségük van. Ezt ki is kell küszöbölni a gondolatvilágunkból. Nem bűn az, ha valaki olyan szükségleti cikkeket hoz be az országba, amelyre szükség van. Az a bűnös, aki kitiltja ezeket innen. Ezt eredményezte a kormány valutajavitó behozatali és tilalmi politikája. Ezzel tökéletesen egyenértékű a kormány másik súlyos intézkedése, t. i. a kormány vám­politikája. Akkor, amikor a tisztviselők nem kapják meg békebeli fizetésüknek még 30 szá­zalékát sein, — hiszen csak júliusban fogják elérni talán az aranyparitás 40 százalékát — akkor, amikor a munkásság legképzettebb része legfeljebb 50—60 százalékánál tart az aranyparitásnak, de az óriási tömegek, a föld­munkások nem tartanak a békebeli fizetés 25 százalékánál sem, ugyanakkor a magyar kor­mány csaknem aranyparitásos vámokkal jön elő. Ezek az aranyparitásos vámok gátolják meg itt a szabadverseny kialakulását és azt, hogy a szerencsétlen fogyasztó milliók, szeren­csétlen dolgozó milliók, akik békebeli fizetésük­nek amúgy is csak alig 30 százalékát kapják meg, olcsóbban szerezhessék meg javaikat és életszükségleti cikkeiket. Ezerötszáznégy vámtétele van Magyar­országnak. Ebből az 1504-ből csak 87 vámmen­tes, 17-re van felfüggesztve a vám, ellenben 1400 vámtétel súlyos vámmal van megterhelve, olyan súlyos vámmal, amely ma már 1,000.250 százalékra megy. Sőt volt szerencsém az utóbbi napokban olvasni azt, hogy a magyar pénz­ügyminister államtitkára, König államtitkár vir azon dolgozik, hogy minden vámtételt tel­éri március hú 19-én, szerdán. jesen aranyparitásra hozzon. Én ezt egyfelől borzasztó erkölcstelennek tartom, de másfelől végzetesnek is tartom az ország fogyasztó tár­sadalmára, iparára, kereskedelmére és egész közgazdasági életére nézve is. Mert abszurdum és lehetetlen dolog, hogy a magyar kormány aranyparitásos vámokkal ily mértékben emelje a drágaságot, ugyanakkor, mikor a fizetések és munkabérek ilyen alacsonyan állanak. Méltóz­tassék megengedni, hogy e vámkérdésnél, mely rákfenéje az országnak, hivatkozzam Angliára. Ott csak arról volt szó, hogy néhány tételre behozzák az alacsony vámokat. Az angol kormány azonban nem tartotta ildomos­nak, az alkotmánnyal megegyeztethetőnek azt, hogy önkényesen állapitsa meg és vezesse be a vámokat. Az angol kormány elhagyta helyét, feloszlatta az angol parlamentet, kiment a nemzet elé és megkérdezte az angol nemzetet: Akarjátok-e a vámot, habár csak ilyen kis mértékben is, vagy nem. Az angol nemzet meg­adta a feleletet azzal, hogy nem akar vámot. Ekkor jött a munkáskormány utána, amely nek nem kellenek a védővámok. Magyarországon ellenben az a páratlan diktatórikus, nemzetrontó önkényes intézkedés történik évek óta, hogy anélkül, hogy megkér­deznék a nemzetet, behozzák a védővámokat. Ausztriától való elszakadásunk után a magyar kormánynak első kötelessége lett volna, hogy megkérdezze, hogy a nemzet védővámos vagy szabad kereskedelmi rendszert akar-e. A ma­gyar kormánynak azonban ez eszeágában sem volt, hanem bevezette a védővámot az egész vonalon. Továbbá anélkül, hogy megkérdezte volna a magyar nemzetet és a nemzetgyűlést atekintetben, hogy akarja-e a vám fel pénzek ilyen emelését, egyenesen hétről-hétre és hó­napról-hónapra emelte a yámfelpénzeket, úgy­hogy ma a kormány jóvoltából ott állunk, hogy ezek a vámfelpénzek csaknem aranypari­táson állanak. Én a kormánynak ezt az eljárását végze­tesnek tartom a magyar közgazdasági élet es a magyar nemzet szempontjából, és követelem és sürgetem azt, hogy a magyar kormány az egész vámkérdéssel jöjjön a nemzetgyűlés elé, hogy a nemzetgyűlésnek módjában legyen itt kritikáját kifejteni és az ország közvéleményét felvilágositani arról, hogy micsoda borzalmas, nemzet/pusztító vámvédelmi rendszer uralkodik itten. Ezekután rátérek arra Ls, amire Neubauer t. képviselőtársam is kíváncsi volt, hogy t. i. mi köze ennek a külkereskedelmi mérleghez. Ezzel a behozatali tilalmi politikával és bor­zalmas védővámmal sikerült a magyar f kor­mánynak elérnie azt, ami után régóta vágya­kozik, és amitől függővé tette a z ország gazda­sági talpraállitását, a korona megjavítását és a drágaság megszüntetését, és elérte a külke­reskedelmi mérleg aktivitását. Tudvalevő do­log, hogy 1913-ban 315 millió aranykorona be­hozatallal szemben 337 millió aranykorona ki­vitelünk volt, vagyis 22 millió aranykorona­többletünk. Logikusan a kormány koncepciója és felfogása szerint, a kormány által éveken keresztül hirdetett szanálási elvek szerint, miután külkereskedelmi mérlegünk aktivvá vált 22 millió aranykoronával, a ma­gyar koronának meg kellett volna ja­vulnia, fel kellett volna emelkednie, a drágaságnak, a nyomornak meg kellett volna szűnnie és mit tapasztalunk ? Azt hogy egy aktiv külkereskedelmi mérleg mel­lett is, ami fizetési mérlegünk passzivitásának

Next

/
Thumbnails
Contents