Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-257

346 A nemzet gyűlés 257. ülése 1924. évi március hó 18-án

} kedden. nak olyankor, amikor az ország érdeke volna, hogy a közvélemény tisztán lásson. (Rassay Károly: Pedig jó volna egypárat lefolytatni.) De nemcsak ezeket a jegyintézeti hiteleket kellett volna valorizálni, nemcsak ezek valorizálásának elmulasztása járt óriási kárral az országra, a dolgozó tömegekre, hanem sok olyan dolognak valorizálását mulasztották el, amit pedig egy helyesen gondolkodó, szociálisan érző kormánynak igenis, meg kellett volna csinálni. Meg kellett volna csinálni a békeidőbeli bankbetétek valorizálását; meg kellett volna csinálni az életbiztositások valorizálását is. Milyen sok szegény existencia ment tönkre azáltal, hogy összekuporgatott kis vagyonkáját betétként elhelyezte a bankokban és oly nenevetségesen csekély összegre zsugorodott össze, amiről manapság szólani sem érdemes, pedig ez hivatva lett volna a kijsexisztenciák életét öreg napjaikra biztosítani. Bűnös dolog volt a békebeli betétek valorizálásának, úgyszintén az életbiztosítás valorizálásának elmulasztása is. Sok-sok tisztviselő és más szegény ember érzi ennek terhét. Békeidőben jó koronákban befizették a meglehetősen súlyos évi részleteket az életbiztosításra, s most, amikor majd fizetni kell, a bank oly nevetségesen csekély összegeket utal ki, hogy azt felvenni sem érdemes, mert az elismervényre szükséges nyugta többet emészt fel, mint amennyi a kiutalt összeg lenne, holott annak idején, békeidőben tetemesen szép összeget jelentett volna. Ez megint csak a bankokrácia hatalmára mutat, mert az, hogy a békebeli betétek és életbiztositások valorizálását elmulasztották, mind a bankok hatalmát, gazdasági erősödését szolgálja. Ha a kormány idejében intézkedett volna a jegyintézeti hitelek valorizálása dolgában, akkor szerény véleményem szerint igenis, elkerülhettük volna, hogy külföldi kölcsönt kelljen igénybe vennünk, nyakunkba véve a külföldi kölcsönnel kapcsolatos sok-sok megaláztatást és azt a borzasztó nagy terhet, amelyet ez politikai, pénzügyi és hazafias szempontból az országra jelent. A valorizált jegy intézeti hitelek kisegítették volna az államhatalmat. Esetleg segitő eszközül még igénybe lehetett volna venni egy tisztességes alapokra fektetett belföldi kölcsönt. Persze, a mai kormányzatnak bajos lett volna ilyen tisztességes, szociális és igazságos belföldi kölcsönhöz fordulnia, mert hiszen ez a kormány a maga pénzügyi intézkedéseivel mindent megtett arra nézve, hogy az állampolgárok bizalmát az ilyen belföldi kölcsönök tekintetében egyszer s mindenkorra elveszítse. Kérdem: szabad lett volna-e a kormánynak a hadikölcsönkötvényeket valósággal a megsemmisüléshez, a teljes elértéktelenedéshez juttatnia? Hiszen ezzel a kormány nem segített magán. Talán pillanatnyilag az vezette őket, hogy a hadikölcsönkötvények parányi, nevetséges értékre lezsugorodván, könnyű lesz azokat beváltani és kifizetni. Nem gondolta meg a kormány azt az óriási erkölcsi veszteséget, amelyet azután gazdaságilag is szenvedett az államhatalom, amikor a hadikölcsönkötvények elértéktelenedésével megingatta a bizalmat az ilyen belföldi kölcsönök iránt, ugy, hogy igazán nem lehet csodálni, ha ez a kormány nem gondolt arra, nem mert arra gondolni, hogy az államhatalom polgárai részéről egy tisztességes és nem kényszer belföldi kölcsönt vegyen igénybe. Bűnös ez a pénzügyi politika, amely igy megingatta a hitet az állampolgárokban, az állam presztízse, erkölcsi súlya tekintetében. Bűnös továbbá a pénzlebélyegzésben is. Ez is méltán csatlakozik a hadikölcsönkötvények elértéktelenedéséhez. Mennyi sok exisztencia tört ketté Állósággal azért, mert a pénzlebélyegzéskor fele vagyonát elvették. Hadiözvegyekről, árvákról tudok, akik kis vagyonkájukat a pénzlebélyegzés alkalmával vesztették el. Tudok hadiözvegyekről, akik építeni akartak, és eladták kis állatkáikat, hogy pénzzé tegyék azt, amit lehet. De jött a pénzlebélyegzés, pénzük felét elvették, nem tudtak építeni, és a pénzük fele, amiről az államhatalom akkor elismervényt adott ugyan, azóta valósággal semmivé lett. Most beváltják ugyan ezeket az elismer vényeket, de nincs nagy köszönet benne, mert egy ezredrésznyire lecsökkentve értékelik azt a pénzt, amelyet akkor sokkal nagyobb értékben elvettek, hogy ugymondjam, valósággal elraboltak azoktól a kisexisztenciáktól. Pedig örömmel és megnyugvással lehet konstatálni, hogy volna még ebben a lesújtott nemzetben hazafias felbuzdulás arra, hogy egy tisztességes kormányzatnak, tisztességes feltételek mellett belföldi kölcsönt juttasson csak azért, hogy a külföldről ne kelljen koldulni és az ellenséges hatalmakat ne kelljen a külföldi kölcsön által a nyakunkra hozni. (Ugy van! half elöl.) Felemlítem a Magyarság című lap példáját, amely egy Letenyei nevű ezredes — illesse elismerés itt a törvényhozás házában is ezt a hazafiasán gondolkodó katonát — levelét tette közzé, melyben azt irja, hogy ne engedjük a külföldi kölcsön szégyenteljes feltételeit a nemzet nyakára hozni, ne engedjünk ujabb béklyót rakni erre az amugyis lesújtott nemzetre, adjuk oda mindazt, amire a nemzetnek szüksége van. Aki ezt a lapot olvassa, örömtől repeső szívvel állapithatja meg, hogy jöttek a jelentkezések, szegény kis törpe exisztenciák odaadják mindenüket, amijük van, utolsó ékszerüket, exisztenciájuk megmaradt roncsait, viszik oda, csakhogy megmentsük hazánkat. (Zsirkay János: A névtelen kisemberek! — Ulain Ferenc: Egy évvel ezelőtt még az egységespárt is másképen gondolkozott erről a kérdésről !) Szóval volna még ebben a nemzetben hazafias felbuzdulás, csak meg kellene találni a módját annak, hogy hozzá tudjunk férkőzni a lelkekhez, a szivekhez. De azzal a gazdasági politikával, amelyet a mai kormányzat követ, nemcsak hogy nem tud hozzáférkőzni a kormány a magyar szivekhez, hanem valósággal elzárja azokat a sziveket a kormány iránti bizalom elől. (Ugy van! balfelŐl. — Zaj a jobboldalon.) Tisztelt Nemzetgyűlés! Igenis, állítom, hogy el tudtuk volna kerülni, sőt talán még most is el tudnók kerülni a külföldi kölcsönt s az ezzel járó sok-sok megaláztatást. (Ugy van! a balközépen.) Ha a kormányzat — de nem is beszélek erről a kormányzatról, mert ez a kormányzat már nem tudná megtenni, hanem egy másik kormányzat, amelynek meg van a gyökere a magyar hazafias szivekben — meg tudná találni a módját, hogy hazafias felbuzdulással, ahol pedig ez hiányzik, de az anyagi feltétel megvan, ott anyagi eszközökkel, külföldi kölcsön nélkül is megmentse ennek az országnak helyzetét... (Ugy van! balfelöl. — Zaj. — Baross János: Kérünk ministert a Házba!) Mindegy, akár van, akár nincs, úgyis falrahányt borsó a beszédünk. (Meskó Zoltán: - Az inspekciós ministereket redukálták ! — Pikier