Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-256
A nemzetgyűlés 256. ülése 1924. Ha január elején kikapja az árut, fizet három heti fekbért, de nem teszi ki mag'át annak, hogy az áru idejekorán ne érkezzék. Megtörtént pl. egy nagy budapesti kereskedővel, és pedig- a legszolidabb, legtisztességesebb becsületes magyar emberrel, — kivétel nélkül ilyenekre alludálok, — hogy a karácsonyi vásárra megrendelt, áruk egyrészét, jólehet, azok már karácsony előtt itt voltak, a mai napig- nem tudta kiváltani, mert még- nincs a kezében a behozatali engedélyü Az Ízlések saison szerint változnak, az áruból idővel, hogy dohányutcai zsargonba szóljak, Lendvai t. képviselőtársam talán nem veszi zokon, »bóvli« lesz. Hogy jön a kereskedő ahhoz^ hogy a pénzügyi kormányzatnak ily adminisztracionális mulasztása folytán nagy károkat szenvedjen. (Lendvai István: Ebben is szakértő vagyok! — Fábián Béla: Még- Lendvait megválasztják tiszteletbeli zsidónak !) Ha már teljesen beilleszkedünk abba a koncepcióba, amely a pénzügyminister ur szeme előtt lebegett, legalább a megengedett behozatalokat bonyolítanák le és ne az adminisztráció szabotálná el a dolgokat. (Propper Sándor: A legnagyobb bóvli a kormány!) Parlamenti működésem alatt sokszor eljártam már a ministeriumb an és beszéltem a tárcaközi bizottság egyes uraival. Sajnos, arról győződtem meg, hogy a tárcaközi bizottságnál, az úgynevezett albizottságoknál a pénzügyminister ur politikája nagyon megértő lelkekre talált. A kereskedők ugyanis konkurrálnak egymással és sok kereskedőnek az a mentalitása, bogy nem abból él, amije van, hanem abból, amije a másiknak nincs. (Fábián Béla: Nagyon jó mentalitás!) Itt a kereskedelmi érdekkörök egymást^ elszabotálták, kihúznák a kontingensek megállapítását és amikor már meg volt állapítva, nagy örömmel vették azt, hogy a minister ur ugy intézte a ministeriumban az adminisztrációt, hogy a konkurrens három-négyhónapi késéssel kapja meg az árut. Az igaz, hogy ő sem kapta meg hamarább, de a káröröm is ér valamit, ha már neki is van kára. Ez azt mutatja, hogy a gazdasági életet még annyira sem ismerik és annyira bürokratikusán intézik a dolg'okat, hogy a meglevő személyzetet nem azon a helyen használják fel, ahol kellene, más helyen pedig túltengés van. Végtelenül fontos gazdasági érdeke az országnak, hogy az a behozatali kontingens, amit nagynehezen megállapítanak, bizonyos fix időre, — a gyárak pedig a szükséges nyersanyagot idejekorán — kézhez kapják. Nem nevetséges dolog* az, hogy a karácsonyra megrendelt áruk egyrésze még a mai napig sincs kiszolgáltatva 0 ? Vagy pedig az, mikor a dunaparti rakházakban árviz fenyeget s akkor a gőzhajózási társaság igazgatósága átír a címzettekhez, hogyha 24 órán belül nem viszik el a hónapok óta ottlevő áruikat, akkor azokat az árviz elsodorja, és a társaság nem vállal felelősséget: a kereskedők, az érdekeltek pedig nem tudják elvinni, mert a régen esedékessé vált behozatalokra az engedélyt az adminisztrációs hanyagság folytán nem tudják kézhezvenni. Ennek igazán nem volna szabad így lennie; az ember a fejéhez kan és gondolkozik azon, hogy vájjon épeszű emberek intézik-e ezt, lehetséges-e igy egy országban gazdasági életet folytatni? Éá akarok mutatni arra, hogy ez milyen rettenetesen súlyos megkárosodása a fogyasztók érdekének. Azt az árut már decemberben ki kellett volna szolgáltatni. A külföldi gyáros persze nem vár az ő pénzére, s igy a kereskedn kénytelen az árat előre kifizetni, mert reputáévi március hó 14-én, pénteken. 335 eiója, hitele kényszeríti, hogy bármiféle gátló intézkedés ellenére is, amelyet a Devizaközpont felállított, — ha mindjárt zugforgalomban is a valutát, — megfizesse azt az árut, ha becsületes kereskedő akar maradni. Azt sem tudja, mikor fogja megkapni áruját, mégis kénytelen kifizetni. Saját vagyonát nem fogja feláldozni, de meg a kereskedői gondosság is kényszeríti, hogy mindent bekalkuláljon, a koronaromlást, a kamatot és mindent. Igy az az áru, mire a vevőhöz kerül, háromszorosára megdrágul, (Meskó Zoltán: A fájdalomdíj is benne van!) s az a nemzetgazdasági törvény, hogy a kereslet és a kínálat nivellálja az árakat, itt a legideálisabban »érvényesül, mert minél kevesebb az áru a boltokban, annál drágább az ára, (Meskó Zoltán: Ha sok van, akkor is drága!) Tisztelt Meskó képviselőtársam, azokat én kereskedőknek nem tekintem, akik tisztán vagyoni haszonból, azért drágítják az árakat, hogy saját hasznukat gyarapítsák; az ilyeneket nem tisztelem meg r a »kereskedő« szóval, azok közönséges handlék. (Fábián Béla: A handlék között is vannak tisztességesek!) Amint említettem, én ezekért a visszáságokért nemcsak a kereskedelemügyi ministeriumot, hanem az egész kormányt okolom. Nekem is volt sokszor alkalmam fentjárni a kereskedelemügyi ministeriumban, az államtitkár urakkal s a minister úrral is sokszor tárgyaltam, nem mint ellenzéki ember, hanem azért, mert az ügynek akartam szolgálatot tenni. Az urak ezt belátták, de egyik fórum a másikra tolta a felelősséget, s javulás nem volt észlelhető. Amint az előbb is bátor voltam említeni, a januárra szóló engedélyeket még csak most osztogatják ki a kereskedők között. Ez amellett, hogy a belföldön a fogyasztók érdekeit súlyosan sérti, nagyon rontja az országhitelét odakünn is, nemcsak azért, mert a kereskedők késedelmesen jutnak abba a helyzetbe, hogy fizethessenek, hanem annál a körülménynél fogva is, mert a kereskedők későn jutnak az árukhoz, mert, bár az állomástól megkapják a jelentéseket, de nem tudják az árut kiváltani, igy az állomás értesiti a feladót, hogy a címzett nem fogadja el az árut, holott a szegény címzett elfogadná, csakhogy ezt elháríthatatlan akadályok teszik lehetetlenné; a feladó sürgönyöz a kereskedőnek, hogy miért nem fogadja el az árut, a kereskedő visszasürgönyöz, hogy átvenné, de a behozatali engedélyt a kormánytól még nem kapta meg. Ha nem volna olyan szomorú ez a dolog, ajánlanám t. képviselőtársaimnak, hogy amint most a gyárakban kíszállanak, az ilyen nagykereskedők irodáiba is szálljanak ki, olyan irodákba, ahova nem volna dehonesztáló eh menni. Ha átolvasnák az ottani erre vonatkozó levelezéseket, minden hajuk szála égnek meredne attól, hogy mi történik ezen a téren nálunk. Én nem érzem magam hivatottnak arra, hogy akár az ipar, akár a kereskedelem érdekében szót emeljek, ez azonban közérdek lévén, én a fogyasztók érdekeinek szemüvegén keresztül nézem és fogom meg' a kérdést, s tisztán a dolgozó munkások és a dolgozó polgárok érdekeinek megvédése céljából teszem ezeket szóvá. E tekintetben ugyanis a kereskedelemnek — t. i. a tisztességes, legális kereskedelemnek __ és a fogyasztók tömegeinek érdeke tényleg azonos. (Ugy van! balfelöl,) Az egész kormányt és az egész egységespártot teszem felelőssé azért, hogy ilyen állapotok vannak. (Meskó Zoltán: Mind a két 49*
