Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-256

A nemzetgyűlés 256. ülése 1924. Be mit tapasztaltunk a mult év derekán? Azt, hogy négy teljes hónapon keresztül 0'30 centimeon maradt meg- a magyar korona kurzusa Zürichben és ugyanez alatt a négy hónap alatt megháromszorozódott a drágaság. Mit jelent ez! Azt jelenti, hogy azt a rengeteg- sok milliárdot, amelyet a magyar kormány arra kötött, hogy a zürichi tőzsdések a zürichi tőzsdepalota fekete tábláján a magyar koronát 0*30-as árfolyamon jegyezzék, (Fábián Béla: Nem is a palotában jegyzik !) — mert ez milliárdokba került a magyar államnak, úgyhogy a kormány ily módon a nemzeti vagyon nagy részét csempészte ki Zürichbe és pedig teljesen illegális alapon, mert semmiféle alkotmányos fórum erre a kormányt fel nem hatalmazta — tekintettel arra, hogy ugyanakkor itt a drágaság* megháromszorozódott, azt a rengeteg sok milliárdot egy fikcióért adtuk ki. (Fábián Béla: Nem kellene a Nemzeti bank részére alaptőkéről gondoskodni, ha megvolna az a pénz, amit kivittek ! És a dollár !) Eszembe jut Szolimán szultán esete. Amikor a szigetvári csatában a szultán meghalt és a török hazafiak attól féltek, hogy a török harcosoknak, megtudván, hogy szultánjuk meghalt, le fog lohadni a harci kedvük, — nem mondok ezzel ujat, — körülhordozták a hullát élőképen. Ugyanigy a magyar kormány is a zürichi kurzussal, mint valami élő erővel dicsekedett, pesti zsargonnyelven mondva, flancolt, (Derültség a jobboldalon.) Ezen lehet mosolyogni, de ez nagyon szomorú dolog, mert ha azokat a milliárdokat, amelyeket a Devizaközpont úeljesen jogtalanul, minden alkotmányos felhatalmazás nélkül a zürichi kurzus fentartására költött el, a belső gazdasági élet erősítésére használtuk volna fel. ha azokat a milliárdokat külföldi devizák beszerzésére és így a nemzeti vagyon gyarapítására használtuk volna fel, akkor sok minden máskép játszódóit volna le a gazdasági életben, mint ahogyan lejátszódott. (Zsirkay János : A korona meghalt, de Kállay ur stabilizálva van ! Kállay él!) A halottakról — mondja a régi latin közmondás — vagy jót vagy semmit. (Meskó Zoltán : De a tetszhalottakra ez nem vonatkozik!) Ha a külső szimptomák szerint, Kállay pénzügy minister ur le is vonta nagyon rossz pénzügyi politikájának következményeit és le is mondott, (Klárik Ferenc: Diktátor lett!) ugy látszik, a fizika tehetetlenségi törvénye szerint, szelleme még tovább is itt vibrál köztünk, még mindig olyan pénzügyi politikát csinálnak, mely az ő intencióinak megfelel. Hiszen egyenesen komikus, hogy ugyanazt a törvényjavaslatot, amely állítólag az ő bukását okozta, bukása után is tárgyaljuk, mint komoly valamit, amelyet tényleg át akarunk ültetni a gyakorlati életbe. Én nem vagyok hajlandó csatlakozni azon t. képviselőtársaim véleményéhez, akik mindazokért a hibákért, amelyek megtörténtek egyesegyedül Kállay Tibort teszik felelőssé. (Fábián Béla : Dehogy Kállay felelős ! — Meskó Zoltán : Dehogy ! Kiváló ember volt ! Saját pártja buktatta meg !) Bár nem akarok az ő felelősségéből egy nüansznyit sem levonni. (Fábián Béla : A pénzügyi politikában van a hiba !) Igenis, én őt is felelőssé teszem, de épen olyan mértékben felelőssé teszem a történtekért az egész kormányt, minden egyes minisztert, — hiszen minisztertanácsokon tárgyaltak meg mindent — (Meskó Zoltán : Az egész pártot !) és felelőssé teszem az egész egységes pártot is, (Meskó évi március hó 14-én. pénteken. 333 Zoltán: Mondjanak le a mandátumukról!) mert hiszen folyosói felelőtlen diskurálások közben nem egy egységes párti t, képviselőtársunktól hallottunk már hónapokkal ezelőtt igen súlyos kritikát a volt pénzügyminiszter ur működéséről. Különösen kisgazda képviselőtársaim »haben aus ihren Herzen keine Mördergrube gemacht«, mint ahogy a német mondja, az elkeseredés hangján fakadtak ki nem egyszer, mert érezték, hogy milyen káros az a pénzügyi politika, amelyet Kállay Tibor folytatott. (Fábián Béla: Nohát, rájuk nézve volt a legkevésbé káros! Ha már ők is kifakadtak, hogyan nézhetnek ki a városi polgárok!) Én, mint szociáldemokrata, igen nagyra tartom a fegyelmet és azt mondom, hogy fegyelem nélkül nemcsak pártot, hanem még egy eszmét sem lehet szolgálni, a pártfegyelem ellen tehát nekem semmi kifogásom nincsen, de azt, hogy egy párt a fegyelmet ne mint eszközt, hanem mint célt tekintse, szóval az ország érdekei fölé helyezze, helyeselni nem tudom. Az egységespártnak már rég kötelesség-e volna ez ellen a, politika ellen tiltakozó szavát felemelni, ha nagy része felismerte agrár szempontból ennek a pénzügyi politikának a káros voltát. Hiszen merkantil szempontból is sokan felismerték ezt ; nem tudom, t. képviselőtársaim közül hányan, de kinn az országban merkantil szempontból is igen súlyos kritika tárgyává tétetett a volt pénzügyminister ur pénzügyi politikája, ugy hogy az ő bukása már rég aktuális volt. Hegedűs Lóránt szerencsétlen példáján is látjuk, hogy amikor egy pénzügy minister ide áll egy koncepcióval ;i gazdasági anarchiának ebben a latens állapotában, teljesen meg kell feledkeznie arról, teljesen el kell tekintenie attól, hogy milyen párthoz tartozik, sőt még attól is, hogy milyen kormány tag-ja és a. pillanatnyi gazdasági helyzet követelményei szerint, a gazdasági élet törvényeinek betartásával lehet és szabad csak a pénzügyi politikát irányítania. Csak attól nem tekinthet el a pénzügyminister, hogy van-e többsége a pártjában vagy nincs. Én ugy látom, hogy Hegedűs Lorántnak is az volt a tragédiája, hogy nem tudta koncepcióját elfogadtam sem a nemzetgyűlés többségével, sem minisztertársaival. Talán nem vagyok annyira pénzügyi szakember, hogy ezt meg tudjam Ítélni, de azt hiszem, hogy ha Ő kellő támogatásban részesült volna és nem vetettek volna neki gáncsot, talán valóra válthatta volna eszméit. De ezen már tul vagyunk. Én abban látom a mai helyzet fő eredendő okát, hogy a zürichi fikció fentartására áldoztak milliárdokat, ahelyett, hogy azokat az ország belső gazdasági életének erősítésére használta volna fel. Azok után, amiket itt Czettler Jenő és Ernszt Sándor igen t. képviselőtársainktól hallottunk, akik hogy ugy fejezzem ki

( magamat, egy-egy kormánypárti ellenzéki beszéd kapcsán részesítették kritikában ezt a pénzügyi politikát, az ő bírálatukhoz kevés hozzátennivalóm van. Ennek ellenére, mégis el kell kalandoznom a gazdasági élet olyan területeire, amelyekkel ők nem foglalkoztak. Mint a kereskedelmi életben élő ember, közelről látom azokat a katasztrofális következményeket, amelyeket a pénzügyi kormányzat például ama cikkek behozatalának szabályozásával idézett elő, mely cikkekre az országnak feltétlenül szüksége van. A hazai ipar védelmét én, mint szociáldemokrata is, mindaddig, amíg a mai gazdasági NAPLÓ XXI. 4-