Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-256

*A nemzetgyűlés 256. ülése 1924. szorítják. (Rassay Károly: Minden mesterséges beavatkozásnak ez a következménye.) Másik káros és kóros jelenségnek tartom azt, amiről már tegnap is olvastam és ma is olvasok a lapokban, hogy jelentkezett már a piacon a takarékkorona-kosztpénz. (Zaj a jobboldalon.) Ha valaki, aki biztosítja, valorizálja a pénzét s azért fix kamatot kap, ezenfelül még elmenjen és a megszorult pénztkeresőknek kosztpénzbe adja ki takarékkoronáját, akkor nem értünk el semmit a takarékkoronával, mert akkor duplán valorizáltunk, mert ez magyarul mondva, tisztán áruuzsora. (Rákóczi Ferenc: A ministeri rendelet adta rá a példát!) A kosztpénzről szóló rendeletben benne volt a korona értékcsökkenésének rizikója is, itt azonban nincs benne. (Rassay Károly: De nem az ilyen önkéntes leszállitása az értéknek, mint amilyen itt történik! Ez ellen védekezik.) Nem akarok hosszadalmas lenni, még csak egy dologra kívánok kitérni. (Halljuk! Halljuk!) Vissza kell térnem a kényszerkölesönre és a kényszerkölesön kivetési módozataira. Mindenki elismeri, hogy az a kivetési kulcs, mely az 1923. évi jövedelem-, illetőleg vagyonadót veszi alapul, sok helyen igazságtalan: annál is inkább hatványozottan igazságtalan, mert hiszen az 1923. évi jövedelem- és vagyonadókulcs megállapítása már szorzás utján, az 1920/21. évre kivetett adók szorzásaként keletkezett. Rengeteg vagyoni eltolódás történt azóta! Én, mint egy határszéli kerület képviselője, tudom, hogy kerületemben, ahol 1920-ban még virágzó kisipar volt, az azóta teljesen tönkrement, elpusztult. Magam is ismerek számos esetet, amikor az a kisiparos ruháit adja el, mert teljesen kereset és munka nélkül áll, annak következtében, hogy a vidék el van zárva. Sátoraljaújhelyen tudvalévőleg a város szélén van a határ. Ilyen teljesen szegény kisemberekre milliós terheket rónak. Tudok esetet. — nagyon érdekes eset, — hogy egy kis molnár eladta 1920/21-ben malmát kétmillió koronáért. Egymillió koronát odaadott Sátoraljaújhely közműveinek nyolcszázalékos kamatozásra három évre, a másik millió koronát pedig betáblázva hagyta a vevő terhére, aki nem fizette ki. hanem fizetett 5%-os kamatot. Ennek az embernek tehát, akinek három évvel ezelőtt szép malma volt, ma az összes vagyona kétmillió papírkorona és kivetettek rá 2,680.000 korona kényszerkölcsönt, pedig egy kabátja sincs. (Rassay Károly: Ezer és ezer ilyen eset van!) Csak azért hozok fel pár ilyen példát, hogy ezekből levonjam konklúziómat. A kivetések ellen van és kell is, hogy helye legyen a fellebezés lehetőségének. Ma azonban a fellebbezéseket a pénzügy min 5 steriuni bírálja el. Kérdem, hogy amikor megvagyok róla győződve, hogy az ország minden részéről millió és millió fellebbezés fog beérkezni, hogyan lesz képes a pénzügyministerium ezeket a fellebbezéseket először adminisztrative elintézni, másodszor, hogyan lesz képes elbírálni, hogy például Sátoraljaújhelyen annak a kisiparosnak tényleg maradt-e valami vagyonkája, vagy pedig teljesen tönkrement szegény ember. Ezt csak a helyi viszonyokkal ismerős helyi hatóságok képesek elbirálni. (Ugy van! jobbfelől.) Ha pedig az ide felküldött fellebbezést visszaküldik a pénzügyigazgatóságnak jelentéstétel végett és ez megint visszajön, eltelik kéthárom hónap, amig az ügyet elintézik. (Felkiáltások a baloldalon : Év 0 Én tehát azt hiszem, hogy itt határozottan kell valami olyan megoldást találnunk, hogy tessék ezeket a fellebbezés alatt álló ügyeket a helyi viszonyokkal ismerős helyi bizottságra bizni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha az adófelszólamlási bizottság eljárása, és míiköévi március hó 14-én, pénteken. 327 dése nehézkes, tessék összeállítani egy ad hoc bi« zottságot, melyben helyet foglalnak az összes érdekképviseletek, megbízottai, akik a legjobban tudják a szomszédjukról, hogy ez szegény ember, ez tönkrement, vagy esetleg olyan vagyona van, hogy tízszeresét is megtudja fizetni annak az összegnek, amelyet reá kivetettek. Azzal feiezem be felszólalásomat, hogy midőn ezt a törvényjavaslatot mint kényszerű gyógyszert és az adott viszonyok között a lehető legjobb orvosszert elfogadjuk, kérnünk kell, hogy azokkal az összegekkel, amelyek kényszerkölesön címen befolynak és amelyek az állami gazdálkodás deficitjének eliminálására szolgálnak, a kormány lehetőleg gazdaságosan gazdálkodjék (Vanczák János: Es számoljon el! — Szilágyi Lajos: Ne szubvencionáljanak senkit!) és számoljon el. Az is állandó kritika tárgya, hogy az állami üzemek, az állami vállalatok olyan deficittel dolgoznak, hogy ezeknek megszüntetése feltétlenül kívánatos. Csak egyre utalok. Itt van az államvasutak rekonstrukciójának kérdése. Nap-nap után halljuk, a legkiválóbb szakértők is elismerik, sőt elismeri maga az államvasutak vezetősége, igazgatósága is. hogy az államvasút jelenlegi szervezetében nehézkes, túlságosan bürokratikus H - ami a legnagyobb baj -- minthogy az államszámviteli törvények szerint kell még ma is az államvasutak üzemét vezetni, nem pedig, mint kereskedelmi üzemet, a legjobb akarat és igyekezet mellett is olyan kiadások, olyan terhek merülnek fel, amelyeket eliminálni nem lehet. (Varsányi Gábor: A pokolba az ilyen bürokráciával.) Ha az államvasutak igazgatóságának szabad lett volna pl. a zugforgalomban beszereznie valutaszükségletét és nem kellett volna hónapokig, sőt évekig várnia arra, hogy a Devizaközpont kiutalja az államvasutak valutatartozásait, a jelenleg mutatkozó nagy deficitnek igen jelentékeny hányadát csökkenteni lehetett volna. Az államvasutakat tehát kereskedelmi alapra kell fektetni, ugy, amint az megtörtént Németországban, Ausztriában és ugyanigy kell ezt konzekvensen keresztülvinni minden állami igazgatásnál. Kereskedelmi mozgékonyság, kereskedelmi levegő és gondolkozás kell ide, a tisztviselőknél pedig az egyéni felelősség kiépítése szükségen, (Helyeslés.) Ma az államvasút még a legroszszabbul, a legdrágábban szerzi be az anyagszükségletét, mert clZ ci kereskedő, aki a Mávnak szállít, azzal kalkulál, hogy a, legjobb esetben hat hónap múlva jut a pénzéhez, (Ugy van !) így kénytelen belekalkulálni minden rizikót, minden kamatot és azonfelül minden hasznot. (Baross János : Egészen jó ellenzéki beszéd ! — Erdélyi Aladár : Csak igazságos !) Azt tartom, ha valaki kritikát gyakorol, — mi konzíliumot tartunk, — ez nem azt jelenti, hogy most a kormányzatot támadom, mert megvagyok győződve róla, hogy ezekkel a bajokkal a kormányzat is tisztában van. Én ezeknek azért adok kifejezést, hogy erről az oldalról is hallja a közvélemény, hogy mi is tudatában vagyunk ezeknek a hibáknak és mi is ki akarjuk azokat küszöbölni. (Varsányi Gábor : Hallja meg az egész nemzet ! — Zsirkay János : De ez nem elég ! Segiteni is kellene !) A legutóbbi katasztrofális koronaromlás és a nagymérvű drágulás megteremtette a valorizációt ebben a javaslatban, de — sajnos — nem teremtette még meg ugyanezt a kereseti lehetőségeknél is. Bátor vagyok a kormányzatnak figyelmébe ajánlani, hogy a munkabéreket, az állami alkalmazottaknak és minden fix fizetésű embernek életstandardját, ha már egyszer valorizálunk és takarékkorona vagy arany-alapra helyezkedünk, tessék ugyanerre az alapra felemelni, mert azok a nagyon 48*