Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-256

328 A nemzetgyűlés 256. ülése 1924, veszedelmes tünetek, melyeket odakint észlelünk, az az elkeseredettség, és mondhatom jogos elkeseredettség, amely különösen az állami alkalmazottak körében észlelhető, könnyen bajt okozhat és attól félek, hogy ha idejében nem segítünk a bajon, már késő lesz, mert ezek az emberek elkeseredettségükben olyan cselekedetekre is vetemedhetnek, amelyek később nagyon is megboszulhatják magukat Befejezem felszólalásomat. Még egyszer kérem azokat, akik felszólalásukban mindig azt emelik ki, hogy a másik osztály nem adózik és a másik osztály ki akarja vonni magát a terhek alól, gondolják meg, hogy ez olyan magyar betegség, olyan tünet, amely eszembe juttatja a Kossuthnótát, a mi második himnuszunkat, amely a nép ajkán született meg és amely oly találóan jellemzi a magyar nép gondolkodását. Azt mondja a Kossuth-nóta: »Kossuth Lajos azt izente, elfogyott a regimentje.« Mindenki azt várná, hogy most már megyünk. De nem, mi lelkesülten énekeljük tovább: »Ha még egyszer, azt izeni.« Bocsánatot kérek, ne várjuk azt, hogy még egyszer üzenjenek nekünk, ne várjuk azt, hogy még valaminek történni kell előbb, mert hiszen már elfogyott a regiment. Amikor azt várná az ember, hogy mindnyájan lelkesülten megyünk és sereglünk a zászló alá, akkor mi még tovább énekelünk és várunk addig, amig még egyszer üzennek. (Zsirkay János: Ullmann sokszor izente a kormánynak, hogy elfogyott a pénze!) Befejezem felszólalásomat azzal, hogy a törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk éljenzés és taps jobbfelől. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? (Varsányi Gábor: Kérünk öt perc szünetet!) Negyed tizenkettőkor kezdtük az ülést, nem adhatok szünetet. Petrovits György jegyző: Rákóczi Ferenc! Rákóczi Ferenc: T. Nemzetgyűlés ! Mindenekelőtt tessék nekem megengedni .. . (Zaj balfelöl.) Elnök: Csendet kérek! Rákóczi Ferenc: .. . hogy megállapíthassam, hogy az a vád, hogy a vitát az ellenzék elhúzza, alaptalanul éri az ellenzéket. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Rákóczi Ferenc: A mai napon a tiz órára kitűzött ülésen csak délután egy órakor jut az ellenzék ahhoz, hogy felszólalhasson. Tehát nem az ellenzék az oka a vita elhúzásának, hanem talán a bevett rossz szokás vagy talán épen a számos kormánypárti felszólaló és a beszédek nagy terjedelme. Az előttünk fekvő törvényjavaslathoz megelőzően számosan és nálam sokkal hivatottabbak szóltak hozzá, megvilágítván a törvényjavaslat hibáit és előnyeit. Nekem a pénzügyi kérdésekhez kevés szakértelmem van, ezért kontár módra nem is kívánok ezekbe a kérdésekbe beleavatkozni. Hogy a törvényjavaslathoz mégis felszólalok, arra két oly körülmény késztet, melyet a parlamentben szó nélkül hagyni nem lehet. Az egyik a törvényjavaslatot megelőző minister! rendelkezés alkotmányszegése, a másik pedig a törvényjavaslatban lefektetett antidemokratikus irány. Talán szükségtelen magyaráznom, hogy mi az alkotmány mai értelemben. Az alkotmány a mi közönséges értelmezésünk szerint az a biztusiték, amely módot ad az állam polgárainak arra, hogy az államhatalom gyakorlásába befolyjanak. Ez a befolyás a törvényhozás révén közvetlenül, viszont a kormányzatnál közvetve történik. A kormányzatnál befolyunk egyrészt felelősségrevonással, másrészt pedig a kormányzati eszközök megszavazásával vagy megvonásával, tudniillik &z adók, a pénz megszavazásával, Régebbi időkévi március hó 14-én, pénteken. ben az alkotmánynak számos biztosítéka volt, amelyeket a nemzet a mindenkori fennálló hatalommal szemben szükség esetén érvényesített. Ilyen volt, hogy megemlítsem, mint legerősebb biztosíték, a fegyveres felkelésnek joga is. Az idők folyamán azonban ezek az alkotmánybiztositékok lecsiszolódtak és hova-tovább oda fejlődtek, hogy egyedüli aikotmánybiztositékunk a nemzetre rakandó terhek megszavazása vagy megtagadása. Az 1689-iki angol alkotmány is világosan erre az álláspontra jut, amikor kifejezésre juttatja és intézménnyé teszi, hogy a kormány a nemzet képviselőinek beleegyezése nélkül a nemzetre semminemű adót vagy közterhet semmi körülmények között ki nem vethet. Az angol mellett Európában a magyar volt a másik legalkotmányosabb érzelmű nemzet. A magyar nemzet az alkotmányáért évszázadokon át küzdött nemcsak szóval, nemcsak országgyűlésein, hanem küzdött sokszor fegyverrel is. A magyar nemzet soha nem engedte az alkotmányt anélkül megcsonkítani, csak ha letiporták, és ha letiporták, leszögezte törvényeiben, hogy alkotmányunkat megrontották, alkotmányunkat megsemmisítették. Ha visszaemlékezünk, Magyarországon már Angliát megelőzően fontos tétel volt a közterhek, az adók megszavazása. Mátyás királyunk, akiben tagadhatatlanul voltak bizonyos autokrata hajlamok is, adót nem vetett ki a nemzetre, csak egyetlenegy esetben. Minden más esetben összehívta az országgyűlést és ennek megszavazása nélkül nem terhelte meg a nemzetet. Az az egyetlen eset is: a végső szükség, a kényszer, idegen erők betörése, idegen hatalmaknak talán az országot végveszéllj^el fenyegető támadása. Mátyás királyunk, aki, ismétlem, autokrata hajlamú volt, még ebben az esetben is az ország nagyjait, az országtanácsot kérdezte meg és csak azután vetette ki az adót. Utalnom kell Habsburgi uralkodóinkra, akik nagy hajlandósággal bírtak arra, hogy alkotmányunkat megcsonkítsák; pedig fel merem hozni, hogy ezek a Habsburg-uralkodók sem vetemedtek arra, hogy a nemzet megkérdezése nélkül adót vetettek volna ki vagy szedtek volna be. Nemrégmultban, a koalíciós vagy a koalíciót megelőző időkben az ex-lexek alkalmával azt láttuk, hogy a kormányzatnak a legnagyobb szüksége lett volna a befolyó adókra és az uralkodó, aki egyébként mindenáron letörni vagy lehetetlenné tenni akarta a nemzeti ellentállást, akkor sem folyamodott ahhoz az eszközhöz, hogy a meg nem szavazott adókat erőszakkal behajtsa. (Propper Sándor: Akkor nem volt diktatúra! Most meg az van!) Most kell ezt látnunk, amikor konszolidációt hirdetünk, (Propper Sándor: Bethlen akkor negyvennyolcas volt!) amikor a kormány részéről unosuntig azt halljuk, hogy itt a konszolidációt kell felépíteni, hogy itt a régi alkotmányos biztosítékokra kell visszavezetni a nemzetet. Láttunk alkotmánytiprást most nemrégen a kommunizmus alatt, egyöntetüleg el is ítéljük őket, mint a nemzet gonosztevőit emlegetjük őket, ugyanakkor az a kormány, amely elitéltette őket, legfőbb alkotmánybiztositékunkát: a közteherviselésnek az országgyűlés által való megszavazását rúgja fel és az u. n. szükség-rendeletet adja ki. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezzel állampolgárait önkényesen, ugy, amint a kommunhatalom tette, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) megterheli és itt a többségétől utólagos jóváhagyást kér erre a törvénytelen intézkedésére. (Szilágyi Lajos: A bolsevisták legalább nyiltan csinálták!) Nem mentheti a kormánynak ezt az intézkedését az az állítás, hogy sürgős szükség előtt állott Nem állott sürgős szükség előtt. Három hóoap ótá beszélünk a kölceönről, a napilapok