Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-256

"A nemzetgyűlés 256. ülése 1924. vagy a kisiparosok, egyet azonban meg-állapitok : minthogy olyan általános sirás keletkezett, minthogy mindegyik osztály azt vitatja ma is, hogy az ő vállára rója a legsúlyosabb terheket ez a javaslat, ebből akaratlanul is az a meggyőződésem alakult ki, hogy ngy látszik, az igazság itt valamennyire el van találva. Én azonban nagyon szeretnék olyan igazi és önzetlen hazaszeretetet látni, amikor valaki nem kutatja, hogy a másik mit fizet, a másik mivel adózik, a másik mivel járul hozzá az ország terheihez, hanem azt mondja : én odaadom mindenemet, én nem kutatom, hogy a másik már adott-e, — mert habár azt is készséggel elismerem, hogy »geteilter Schmerz ist halber Sehmerz«, osztott fájdalom, fél fájdalom, — emelkedjünk azonban már a hazafiságnak, az önzetlenségnek arra a piedesztáljára, (Varsányi Gábor : Sursum corda !) hogy bizzuk a kormányzatra, bizzuk azokra a vezető férfiakra, akiknek úgyis az a feladatuk, hogy ennek a nemzetnek minden egyes tagjából kipréseljék azt, ami kipréselhető, hogy megtalálják azt a módot, amelyet jónak tartanak arra, hogy megadóztassák az adóköteleseket. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Erdőhegyi Lajos : Ez az igazság ! — Vanczák János : A progressziv adórendszer erre vezet ! Csinálják meg !) Különösen ilyenkor mindig egy nagyon hangzatos jelszó, — nem is jelszó, mert én is elismerem azoknak az érveknek abszolút igazságát — az a hangzatos kifejezés szokott előbukkanni, miért nem adóztatják meg a háborús, konjunkturális vagyonokat. (Varsányi Gábor: Meskó Zoltán nines itt?) Nézzünk a mélyére ennek a kérdésnek. Akármilyen szigorú törvényeket fognak hozni nemcsak ná lünk, ahol még ilyen törvény nincs, de Amerikában is, ahol már van ilyen törvény, a latens, a mobilvagy on okát, — legyenek azok akár háborús vagyonok, akár becsületes vagyonok — azt a vagyont, amely a zsebemben van ékszerben vagy más elrejthető vagyon alakjában, a spekulatív vagyont megadóztatni soha semiilyen pénzügyi politikával és erőszakos intézkedésekkel nem lehet, még ha akasztófával fenyegetőznek is. (Halász Móric: Ez igy van! — Varsányi Gábor: Ez a baj !) Szerencsére azonban megvan az a lélektani jelenség, hogy az ilyen vagyonok, az ilyen munkanélküli, könnyen, spekuláció utján szerzett vagyonok igyekeznek láthatókká lenni. Azok a hirtelen meggazdagodott emberek igyekeznek rezerválni, biztositani, konzerválni vagyonukat és igyekeznek birtokba, házba vagy egyéb látható dologba befektetni azt. (Varsányi Gábor:Hatvanlóerős Meroedes-autóba!) Itt megvan a lehetőség a megadóztatásra, itt meg is kell fogni ezeket a vagyonokat. Minden olyan ingatlanátruházásnál, amely az utóbbi időben történt, tessék nyomozni, honnan ered az a vagyon, amely ma házakat, ingatlanokat vesz. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ismerjük tehát el, hogy minden adózásnál, akármennyire fogjuk is az igazságot keresni, voltak, vannak és lesznek igazságtalanságok. Tapasztaltam azonban egy másik jelenséget is, mélyen t. Nemzetgyűlés, és ez egy bizonyos hangulat, amelynek inditó okát, pszichikai magyarázatát meg tudom érteni. Ez az a bizonyos antikapitalista, minden vállalkozással és minden tőkével szemben bizonyos ellenszenvet feltüntető hangulat, amelyet meg tudok érteni egy saját kis munkakörben foglalkozó, tehát bizonyos fokig egyoldalú és szűkebb íálókőrö embernél, amelyet azonban nem tuévi március hó 14-én, pénteken. 323 dok megérteni olyan férfiaknál, olyan egyéneknél, akiknek hivatása általános közgazdasági szempontból nézni az egész nemzet helyzetét és a gazdasági helyzet jobbrafordultat, akik tehát a nemzet sorsát is intézik. Ezeknek sohasem szabad egyoldaluakká válniok. Helyes, sőt kell is, hogy saját osztályukat, saját érdekkörüket védelmezzék, ennek a védelemnek azonban sohasem szabad a többi osztályok rovására és hátrányára történnie. Eszembe jut itt a közismert Menenius Agrippa-féle példabeszéd a gyomorról és a végtagokról. Azt hiszem, valamennyien ismerjük ezt a mesét. Tényleg ugy járunk, mint a fellázadt végtagok, amelyek protestáltak a gyomor ellen és nem akarták őt szolgálni. Egy fejlődő nemzetnek gazdasági léte, egy fejlődő nemzet élete olyan szerves, összefüggő organizmus, hogy ebből az organizmusból egyik vagy másik termelő erőnek elsorvasztása vagy kikapcsolása az egész organizmus szerkezetét bontja meg és nem csak azt a termelő erőt fogja elpusztítani, hanem hatásával el fogja sorvasztani azokat az erőket is, amelyek a termelő erőt táplálják. Annak a hangadatnak, amely itt a tőke, a vállalatok és a bankok ellen megnyilvánul, én nem csak a mi belső gazdasági életünkben, hanem kifelé is igen súlyos konzekvenciáit látom. Amikor mindig arról beszélünk, hogy Magyarország részére, Magyarország újjáépítésének munkájához külföldi tőkét kell biztositani és idecsalni, hogyan méltóztatnak azt elképzelni, hogy az a külföldi vállalat, az a külföldi tőke idejöjjön, amikor azt látja, hogy itt nincs meg a kereseti lehetőség, nincs meg a biztositék arra, hogy ezt a tőkét itt megfelelően gyümölcsöztethesse. (Rassay Károly : Látja a bizonytalanságot !) Bizonyos aggodalommal, sőt hogy erősebb kifejezést használjak, megdöbbenéssel olvastam a legutóbbi napokban a lapok nak azt a hirét, hogy a kormányzat a kényszerkölcsönbe a részvénytársaságokat is bele akarja vonni olyanformán, hogy az 1923. évi decemberi részvényárfolyamot véve alapul, a részvénytőke 4 százalékát fogja igénybe venni a kényszerkölcsön céljaira. Eltekintve attól, hogy a budapesti tőzsdén egész sorozata van jegyezve és van forgalomban azoknak a részvényeknek, amelyek külföldön székelnek, tehát külföldön, mint pl. Svájcban, Jugoszláviában vagy cseh megszállott területen birnak vagyonnal és a részvényeknek csak egyik része van itt, — s igy ezek tehát eo ipso mentesülnek e kényszerkölcsön alól, — a spekuláció szabadulni fog a mi saját m agyai* értékeinktől, megfogja venni a külföldi értékeket, tehát alá fogjuk még jobban ásni a mi nmgyar vállalataink, a magyar kéz birtokában lévő vállalatok értékét ; másrészt pedig nem is érné el nézetem szerint, a kormányzat azt a célját, amelyet ezzel a tervezett intézkedéssel elérni gondol. Mert nézzünk csak szét. Én a lapokban fantasztikus számokat olvastam arról, hogy egy-egy részvénytársaságnál kiszámították,' hogy hány milliárdot kellene neki e címen kényszerkölcsönbeii leadni. Ma, amikor köztudomású, hogy nemcsak a mezőgazdasági, hanem az egész gazdasági életnek egyik legsúlyosabb rákfenéje a hitelkérdés, amikor minden vállalat sir és kosztpénzt kénytelen igénybe venni, hogy termelését valamiképen fenn tudja tartani ' és munkásait fizetni tudja... (Gaal Gaston : A mezőgazdaság nem ?) Előre bocsátottam, hogy a mezőgazdaság is. A mezőgazdasági hitel kérdésének rendezésénél azonban bizonyos örvendetes szimptómákat tapasztaltunk, A körzeti hitelszövetkezetek