Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-255
"A nemzetgyűlés 2r>5. ülése 1924. évi március hó 1%-án, csütörtökön 307 pénzügyniin ister egy napon rendkiviili hitel formájában rendelkezésre bocsátott. (Zaj a balközépen. — Szilágyi Lajos : Itt kellett volna talpukra állani ! — Ulain Ferenc : Kisgazda- és földnúvespárt ! — Zsirkay János : À kényszerkölesönből majd kijut nekik bőven.) Konstatálom azonban azt is, és a következmény, azt hiszem, igazolni fog. hogy most a valorizáció bekövetkezése után majd fog a gazdatársadalom is hiteleket kapni, mert a valorizáció következtében ina már a jegyintézeti hitel csak becsületes munka ái'án, mérsékelt haszonnal kamatoztatható, de nem képez munkanélküli jövedelmet, nem képez nemzeti ajándékot és nem képez az egész magyar társadalom kárára elkövetett egyoldalú favorizálást, mint amiben a nagybankok négy esztendőn keresztül részesültek. (Zsirkay János : A tejfelt a bankoknak adták ! A savót a gazdálkodóknak !) A tényállás az, hogy kifosztottak egy dolgozó társadalmat és nag-yra hizlaltak egy felpuffadt bankoligarchiát, mely ezeket a jövedelmeket, ezt a meg nem érdemelt munkanélküli hasznot nem a nemzet javára, hanem — amint majd később kimutatom — igen sokszor a n,emzet kárára, rovására és egyenesen a magyar korona kontreminálására használta fel. (Ulain Ferenc: És még büszkék ezekre a bűncselekményekre!) Ez az infláció, amelyről beszélek, romboló hatású lett volna még akkor is, ha termelési célokra vétetett volna igénybe; ezt az inflációt akkor sem helyeselhetnek, ha a hiteleket tényleg a termelés kapta volna, meg; (ügy van! ügy van! a balközépen.) a jegyintézeti hiteleket azonban a nagybankok monopolizálták és a jegyintézeti hiteimonopóliumon keresztül rátettek a kezüket a nemzet életének és közgazdaságának azon szerveire, (Ulain Ferenc: Mindent kisajátítottak.) amelyek hitel hiányában működésüket folytatni nem tudták, amelyek a takarékbetétekből eddig élvezett hitelek megszűnése következtében kénytelenek voltak 3egyintézeti hitelekért folyamodni, mely jegy intézeti hiteleket azonban csak bankgarancia mellett kapták meg. Ezek mellett a bankgaranciák mellett azután a nagybankok rátették a kést a torkukra és arra kényszerit ették őket, hogy akár részvényeik egy részének átengedésével, akár vállalatuk teljes eladásával, vagy bérbeadásával nekik engedjék át a nemzeti közgazdaság mindazon pozícióit és erőit, amelyek eddig zsákjukat elkerülték. A valorizálatlan jegyintézeti hitel másik következménye az volt, hogy kompromittálta, nevetségessé tette a komoly és becsületes munkát, hogy az egész társadalom figyelmét a munkanélküli kereset, a munkanélküli jövedelem irányába terelte és rá zu dit ott a erre a becsületes magyar társadalomra a tőzsdejátékot, amelytől a múltban teljesen idegen volt és pedig olyan mérvben, amilyen mérvben ez talán még: egyetlen egy társadalomban sem fordult "elő. Elismerem, hogy a tőzsdének bizonyos fokozottabb gazdasági szerepe volt és kellett, hogy legyen a legutóbbi koronaleromlás idején, mert hiszen a különböző iparvállalatok egyre nagyobbodó forgótőkeszükségletüket, azután az egész magyar ipar a trianoni békeszerződés következtében megváltozott helyzethez való nj idomulást, .átszervezést és inveszticiókat bizonyos megnevekedett hitel nélkül nem tudta volna lebonyolítani, konstatálom azonban azt is, hogy a valorizáció hiánya következtében a betét utján való tőkegyűjtés lehetetlenné lévén téve, az egész magyar társadalom, nolens voleus, arra volt kényszerítve, hogy még meglevő csekély pénzét a tökéletes elértéktelenedés elől mentendő, a tőzsdén kamatoztassa. Ennek folytán olyan tőzsdei játékláz verte fel a magyar társadalmat, mely a becsületes munkának megölőjévé lett. Minden kávéház átalakult bankházzá, az embereket nem a munka érdekelte többé, hanem a kurzusok. Ez a helyzet a tőzsdei szellemnek olyan túltengését idézte elő a magyar társadalomban, amely a becsületes munkának és aemzeti termelésnek szükségképen niegölője lett. Akkor, amikor kosztpénz formájában néha 8—10 percentet is lehetett hetenkint keresni, ki volt bolond sertést hizlalni, ki volt boíond becsületes kamatozás mellett, becsületes haszonnal kereskedelmet folytatni? Szükségszerűen előállott igy egy teljes elszegényedés, a termelés tökéletes leromlása, és a valorizálatlan jegyintézeti hitelnek a termelésre gyakorolt hátrányos visszahatása természetesen ujabb lökést adott a korona további romlásának. Én ugy érzem, hogy a mi kis fajvédő csoportunk minden emberileg lehetőt megtett ennek a folyamatnak a megakadályozására, én ugy érzem, hogy mi emelt fővel állhatunk itt és bárhol az országban, mert ha valaki, ugy mi megtettük kötelességünket; mi felemeltük tiltakozó szavunkat két esztendőn keresztül a Szózat, a Nép hasábjain és mindenütt, ahoj erre módunk volt. Felszólaltunk ebben az irányban itt a nemzetgyűlésben is, és annak idején az egységespárt keretén belül is minden alkalmat megragadtunk arra, hogy ezekre a momentumokra, amelyeket most elmondottam, felhívjuk a közfigyelmet. Nem tagadom a tőzsdének igen fontos értékmérő és iparalimentáló hatását, és a magam részéről soha sem mennék el odáig, ameddig pl. a francia kormány minden meggondolás nélkül elment, amikor bezáratta a tőzsdét. Konstatálom, hogy mi ilyen messze soha sem mentünk el, mi csupán azt követeltük, hogy legalább azok a kinövések, amelyek magát a tőzsdét is tönkretétellel fenyegették^ — és mint a következmények mutatták, tényleg tönkre is tették, a közönséget pedig teljesen kiábrándították a tőzsdéből, — fékeztessenek meg, és hogy a tőzsdei helyzet egészséges alapokra helyeztessék. Szükségesnek jeleztük, hogy elsősorban a tőzsde illetékes vezetői iparkodjanak a tőzsdét megreformálni. Konstatálom, hogy akkor, amikor Magyarországon a termelés lehanyatlott, a tőzsde fellendült és hogy ez a fellendülés nem egészséges alapokon történt, mert hiszen a különböző iparvállalatoknál hovatovább az a helyzet állott elő, hogy az iparvállalatok vezetőségei nem arra helyezték a súlyt, hogy a termelést olcsóbbá tegyék, hogy uj eljárások, uj befektetések révén üzemeik rentabilitását fokozzák, hanem a legfőbb probléma a tőzsdei emisszió által nyújtott munkanélküli jövedelem és haszon volt; a vállalat akár állhatott is, a gyárkémény akár nem is füstölt, a fontos csak az volt, hogy a tőzsdén az emisszió sikerült legyen, hogy a vállalat nagy osztalékkal dolgozzék és ami még fontosabb, a szindikátusok mérhetetlen jövedelemhez juthassanak. (Zsirkay János: Malomüzlet! — Félkiáltások a balközépen: Cukor! — Szilágyi Lajos: Kár, hogy a kormány egy tagja sincs jelen ilyen fontos tárgyalásnál!) Nem az ipari termelés fokozása és megjavítása, hanem a tőzsdén bevezetett papírok mennyiségének szaporítása képezte az utóbbi két esztendőben a magyarországi iparvállalatok legfőbb célját. Ez azután természetszerűleg megbosszulja magát. Bűn és bűnhődés egymás nyomában jár; nincs olyan szerencsétlenség, nincs olyan bűn, mely ön-