Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-255

308 A nemzet gyűlés 255. ülése 1924. » magában ne lelné büntetését. Az a mérhetetlen papirinfláció, mely a tőzsdét megtöltötte, szükségszerüleg oda vezetett, hogy ma már a tőzsde ugy megtelt papirokkal, hogy a közönség nem képes azokat felvenni. Ezenkívül megtöltötték a tőzsdét nonvalőrökkel, olyan értékekkel is, amelyeknek nincs belső reális értékük. A tőzsdei spekuláció magával ragadott mindenféle kis intézményt és ennek folytán a tőzsde ma annyira tömve van értéktelen és kevésbé értékes papirokkal, hogy a közönség már a legnagyobb idegenkedéssel nézi «'i tőzsdén folyó játékot. Eá kell mutatnom itt arra is, hogy a különböző tőzsdei emissziók pozitív hasznát és eredményét nem azok az ipari vállalatok látták, amelyek termelő munkájának alimentáiására történtek ezek az emissziók, — mert hiszen ezzel szokták indokolni ezeket az emissziókat, — hanem a részvénytársulatokról szóló törvények mérhetetlen hiányossága és részben bűnös lelkiismeretlensége következtében a részvényes közönség teljesen kifosztatott és az alaptőkefelemelések címén a részvényesek által befizetett pénz túlnyomó részben szindikátusok zsebébe vándorolt, (Ugy ran! Ugy van! a balközépen.) mely szindikátusok téliesen _ adózatlanul mérhetetlen, milliárdokra menő jövedelmekre tettek szert a magyar közönség és vállalataiknak bűnös megkárosítása árán. (Ülaiii Ferenc: Hol volt a kereskedelemügyi minister? Miért nem védte meg a közönséget? Nem törődött vele, mint a többiek sem!) A közönségnek a tőzsdéből való kiábrándítására azután mindent megtett a tőzsde hivatalos vezetősége is, mely a _ leglehetetlenebb egyének részére nyújtott szabad játékteret a tőzsdén, mely a különböző ügynöki visszaélésekkel szemben soha kellő erélyt nem mutatott, amely fiktiv kurzusok jegyzése révén, különösen nagy spannungnak engedélyezése révén különböző ügynökökkel szedette be a tőzsdén elért haszon túlnyomó részét. Az idegen papirok felhasználása is mint megengedett dolog szerepel ma. Ez a körülmény azt a helyzetet idézte elő, hogy minden tőzsdei bessz esetén száz és száz számra kerültek a tőzsde hivatalos és sokszor nagytekintélyű ügynökei a rendőrség elé, amely azután nem az erkölcsi és nem az irott törvény alapján járt el velük szemben, hanem mindenkor egyezkedési tárgyalásokat folytatván, iparkodott kiegyezni velük azon a címen, hogy a tőzsde érzékenységét nem szabad bántani, és nagyobb fizetésképtelenség, nagyobb ügynök lefogása a tőzsdét érzékenyen érintené. (Zaj a balközépen. — Ulain Ferenc: Nem azért vannak itt, hogy kormányozzanak, hanem hogy hatalmon legyenek!) Mindezek a tényezők együttvéve hozzájárultak ahhoz, hogy a tőzsdén a magyar papirok értékelése messze alatta marad annak, ami a jó papirok tényleges értékének megfelel, és azt a helyzetet idézték elő, hogy a múlt év augusztusától a mai napig a tőzsdén jegyzett magyar értékeknek tényleges arany koronában számított értéke körülbelül az Vs-ére esőkként le. Előidézték azt, hogy a magyar középosztály és a társadalomnak az a része, amely megtartotta papírjait, amely nem spekulált a tőzsdén, nem adott és vett, hanem vagyonmentés formájában iparkodott a tőzsdén papírokat befektetni, ez a legértékesebb része a a tőzsdén szereplő közönségnek, vagyonának 4

/

5-öd részét effektive elvesztette. Ez a körülmény magyarázza meg azt a tényt, hogy ma a külföld potom pénzen össze tudja vásárolni a legértékesebb magyar papirokat és a magyar ipari és gazdasági életnek teljes kifosztása küszöbön áll. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban, rá kell mutatnom olyan jelenségre, amely az én felfogásom •szerint, a legsúlyosabban esik latba az egész ipari ívi március hó 13-án, csütörtökön. és közgazdasági helyzet megítélésénél. Ez a tény a Devizaközpont tevékenysége. Azt hiszem, a magyarországi devizaellátás kérdése az ország sötét pénzügyi politikájának legsötétebb pontja. (Ulain Ferenc: Világcsoda !) Épen ezért bátor leszek konkrété, adatszerűen kissé részletesebben foglalkozni a Devizaközpont működésével. A devizaforgalom kötöttségét 1922. augusztusában rendelte el a pénzügyi kormány és ez alkalommal a devizákban minden néven nevezendő magánforgalmat megtiltott és a deviza vásárlását és eladását kizárólag a Devizaközpont hites ügynökeinek engedte meg. Egyidejűleg kifejlődött az a szerintem teljesen érthetetlen gyakorlat, az az önámitás és valósággal struccpolitika, hogy a kormány a korona értékének meg nem felelő névleges kurzust iparkodott Zürichben fentartani, amely névleges kurzusnak fentartása, szerény véleményem szerint, rendkívül sok hátrányt okozott és ugy az államkincstárnak, mint a közönségnek mérhetetlen megkárosítását vonta maga után és kizárólag néhány lelkiismeretlen siber hasznára és javára szolgált. A devizáknak irreális értékelése, a magyar koronának látszólag magasabb kurzuson való fiktív fentartása elsősorban kiviteli vámot és behozatali prémiumot jelent. Aki kiviszi az áruját és köteles a devizát beszolgáltatni, az közelről sem kapja meg a kivitt áru tényleges ellenértékét magyar koronában; az importőr pedig, aki az országot esetleg felesleges árukkal tömi meg, egyenesen prémiumot kap azáltal, hogy Magyarországon, magyar koronáért a Devizaközpont neki magasabb árfolyamon számítolja le külföldi követelését. (Ugy van! half elöl.) Másik érdekes jelenség is jár ezzel kapcsolatban, amit épen a. legutóbbi hónapok statisztikája igazol a legeklatánsabban. A legutóbbi hőnapok külkereskedelmi mérlege 34.5 millió aranykorona aktívával zárult és a Devizaközpont ugyanekkor kénytelen volt mindenfelől, malmoktól, cukorgyáraktól előlegeket felvenni és elkölteni a Svájcban eladott gabona és liszt ellenértékét is akkor, amikor tulajdonképen 34.5 millió aranykoronának megfelelő devizatartalékot kellett volna gyűjtenie. Ennek oka az, hogy a devizákat senki sem szolgáltatja be. Minthogy a Devizaközpont alacsony beváltási árfolyamon veszi át a devizákat, mindenki a zugforgalomban, a magánforgalomban értékesiti devizáit és az állam csak a legnagyobb presszióval vagy igen nagy anyagi áldozatok árán, kölesönök formájában és kiszolgáltatva a hivatalos pénzügyi politikát a nagy bankok és egyéb nagy vállalatok nyomásának és jogosulatlan igényeinek, csak ily módon tudja ki nem elégítő mértékben a devizaszükségletet fedezni. (Ulain Ferenc: Ki felelős ezért?) Bátor vagyok egyúttal rámutatni arra is, hogy ez a deviza-politika, amely Zürichben például hosszú időn keresztül a 0.03as kurzuson minden felajánlott magyar koronát felvett,_ horribilis anyagi áldozatába is kellett, hogy kerüljön a kincstárnak. Ez a devizapolitika, amely a külföldön mesterségesen magas kurzust tart fenn, amely nem áll arányban a korona belföldi vásárlóerejével, egyidejűleg ösztönzés és biztatás minden illegitim koronasibolás számára. S hogy végeredményben ez minő gyászos és katasztrofális következménnyel jár és minő rendszernek kialakulására vezet, arra nézve bátor leszek az alábbiakban konkrét adatokkal szolgálni. (Halljuk! Halljuk!) Felfogásom szerint, a koronának most januárban bekövetkezett ujabb nagy katasztrofális zuhanását egyenesen Kállay pénzügyministernek kijelentése idézte elő, aki a londoni tárgyalások után hazaérkezve, bejelentette és nagy dobra ütötte, hogy