Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-255

A nemzetgyűlés 255. ülése 1924, évi március hó 13-án, csütörtökön. 303 selő urat kérnem kell, méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni. {Platthy György : Àz az elnök dolga ! Kespektálja az elnököt ! — Szilágyi Lajos : Nem mondhatja a ministerelnök egy képviselőre, hogy ostoba !) Szilágyi képviselő urat rendreutasitom. Méltóztassék legalább akkor, amikor az elnök enumciál, a közbeszólásoktól tartózkodni. (Szilágyi Lajos : Gorombáskodni nem szabad !) Szilágyi Lajos képviselő urat másodszor is rendreutasítom. {Helyeslés jobbfelől Zaj a baloldalon. — Kiss Menyhért : A ministerelnöknek szabad gorombáskodni ? Teljesen igaza van ! — Nagy zaj.) Csendet kérek. (Szabó József : Majd ha maguknak mondja, hogy ostoba, nem helyeselnek !) Szabó József képviselő urat kérem, méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni. (Szabó József : Ezt nem lehet helyeselni ! —Egy hang jobbfelöl : De hallgatni lehet!) Mint jeleztem, ötvennél több aláírással indítvány adatott be a napirenden lévő törvényjavaslat tárgyalási idejének 8 órára való meghosszabbítására. A házszabályok értelmében meg kell állapitanom, hogy az aláírók közül legalább 50 képviselő ur jelen van-e. Ezt elrendelem és felkérem a jegyző urat, szíveskedjék az indítványt aláíró képviselő urak neveit felolvasni. Csik József jegyző (olvassa az aláírók névsorát). Elnök: Miután az aláírók közül ötvennél több képviselő Jelen van, az inditvány felett a házszabályok értelmében holnapi ülésünk elején fog a nemzetgyűlés határozni. Czettler Jenő képviselő ur személyes kérdésben kért szót. A képviselő ur nincs itt. Szólásra következik? Csik József jegyző: Eckhardt Tibor! Eckhardt Tibor : Igen t. Nemzetgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslatnak már a címében benfoglaltatik annak célja : a korona értékcsökkenésének megakadályozása. t Midőn most ehhez a törvényjavaslathoz hozzászólok, kizárólag és egyesegyedül gazdasági szempontból óhajtok foglalkozni ezzel a javaslattal, a jogi szempontokat, amelyek a javaslattal, illetőleg a szükségrendelettel kapcsolatosan bizonyos jogossággal felmerültek, nem óhajtom bírálat tárgyává tenni. Ennek a korona értékcsökkenésének meggátlásáról szóló törvényjavaslatnak tárgyalása kapcsán arra az álláspontra akarok helyezkedni, hogy minden felhatalmazást meg akarok adni a kormánynak akkor, ha azzal a korona további értékcsökkenését meg lehet akadályozni. Nem akarok kifogásolni semmiféle intézkedést, ha még annyira nélkülözik is a formai jog szabályait, ha azok érdemben a kérdés tisztázására, a korona további értékcsökkenésének meggátlásám tényleg alkalmasaknak látszanak. Gazdasági szempontból nézve a kérdést, két szempont az, amely előttem adva van. Az egyik szempont az, mi idézte elő eddig a korona értékcsökkenését ; a másik szempont nedig az, hogy a javasolt intézkedések, a törvényjavaslatban foglalt rendelkezések alkalmasak-e a korona további értékcsökkenésének meggátlására és kimerítik-e a szükséges intézkedések körét. Ha azt nézem, mi idézte elő a korona leromlását, mindenekelőtt két mélyenfekvő okra kell rámutatnom, két organikus bajra, két olyan okra. amelyek minden kormányzat a legideálisabb kormányzat esetén is fennállanának, és ezek a magyar állam háztartásának költségvetési deficitje és a magyar "külkereskedelmi mérleg passzivitása. Természetes, hogy az idők folyamán ezekben a kérdésekben is jelentékeny javulást lehetett volna előidézni. Örffy Imre és más t. képviselőtársaimnak azonban^ bizonyos igazságuk van akkor, amikor ezeket az organikus bajokat Magyarország megcsonkításának es a trianoni békeszerződésnek terhére irják. Kétségtelen, hogy ezek a felháborítóan igazságtalan békeszerződésbeli rendelkezések Magyarországot ! életképességének igen tekintélyes részétől megfosztották és kétségtelen, hogy Magyarország jelenlegi nyomorult helyzete nagyobbrészben ezeknek az intézkedéseknek a rovására Írandó. Ha tehát az igen t. túloldalon ülő képviselőtársaimnak részben igazuk is van, mégis rá kell mutatnom arra, hogy minden bajt és nyomorúságot kizárólag a trianioni békeszerződés terhére írni nem lehet, mert elvégre eltelt már 4—5 esztendő a trianoni békeszerződés megkötése óta, volt idő a békeszerződés következményeiként reánkszakadt gazdasági ós egyéb természetű bajok következményeinek likvidálására, volt idő az ország belső helyzetének, közgazdaságának és egyéb szervezeteinek átszervezésére; volt idő, de nem volt erély és nem volt akarat, és elsősorban az erély, akarat és felkészültség hiányának tulajdonítom azt, hogy a, trianoni szerződés bekövetkezése óta ebben az országban az ország gazdasági helyzetének megjavítása érdekében úgyszólván semmi sem történt, hanem valóságos buddhista nyugalommal szemlélte a kormány az ország gazdasági helyzetének fokról-fokra való lesülyedését és leromlását akkor is, amikor épen a mi részünkről száantalanszor konkrét, indokolt és mint a következmények mutatják, szükséges és helyénvaló javaslatok tétettek a helyzet orvoslása tekintetében. Az első és alapvető ok, amelyre rámutattam, az ország külkereskedelmi mérlegének passzivitása. Ezt az oíkot tartom a magyar pénz leromlásának legsúlyosabb okának ; — ha talán nem is legfontosabb — értem alatta, hogy talán nem ez okozta legnag*yobb mértékben a pénz leromlását, — de a legsúlyosabb ok mégis ez, mert a külkereskedelmi mérleg passzivitása elsősorban az egész termelés, az egész nemzetgazdaság problémája. Külkereskedelmi mérlegünket máról holnapra javitani nem lehet és külkereskedelmi mérlegünk passzivitásán egyfelől csak többtermeléssel, másfelől csak az igények redukálásával lehet segíteni. Ez tehát olyan alapvető baj és olyan súlyos jelenség, amely csak hosszú, fáradságos munkával, önmegtartóztatással és önfeláldozással orvosolható. Örvendetes jelenség és e nemzetnek életképessége, jövője és fejlődési lehetőségei tekintetében az előfordult és még most is folyamatban lévő rendkívül súlyos gazdasági jelenségek dacára engem mélységes és megrendithetetlen bizalommal tölt el a nemzet jövője és életképessége tekintetében az a körülmény, hogy épen itt, ezen a legnehezebb ponton a nemzet a maga erejéből az utóbbi négy esztendő alatt oly eredményt produkált és Mapvarország külkereskedelmi mérlege oly állandóan javuló tendenciát mutat, amely ezt az országot legnagyobb örömmel kell, hogy eltöltse és méltán vívhatja ki a külföldi körök bizalmát is ennek a nemzetnek erejével és közgazdaságának teljesítőképességével szemben. Bátor vagyok rámutatni arra, hogy 1921ben Magyarország külkereskedelmi mérlegének passzívája aranykoronában 306 millió volt, 45*