Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-255

304 "A nemzetgyűlés 255. ülése 1924. t 1922-ben 214 millió, 1923-ban pedig" már csak 80 millió aranykorona. 1923-ban ezenkívül még az az örvendetes jelenség is megállapítható, hogy az év utolsó negyedében nemcsak hogy nem voltunk már passzívak, hanem több árut vittünk ki, mint amennyit, importáltunk, úgyhogy árucserénk 34 és félmillió aranykoronát kitevő többletet mutat ki, vagyis amennyiben a Devizaközpont és az arra illetékes .szervek az elmúlt év utolsó felében az ország külkereskedelme után befolyt külföldi devizákat tényleg bekasszálták volna, Magyarországon az .utóbbi hónapokban nemcsak hogy nem lett volna szabad a devizaforgalom terén hiánynak előállania, hanem 34 és félmillió aranykoronának megfelelő devizatartalékot lehetett volna gyűjteni. (Ulain Ferenc: Oda kellett adni a bankoknak, hadd gsef teljék el!) Bátor vagyok rámutatni arra is, hogy a magyar korona értékelése sajnálatos módon a külföld és bizonyos fokig a belföld egyes körei által is nem értékeltetik a belső helyzete stabilizálódásának megfelelő mértékben. Mert hiszen, ha a korona árfolyamát összevetjük, azt látjuk, hogy amikor 1921-ben a koronát Zürichben 1.40-nel jegyezték, 1922-ben 0.20-szál és 1923ban 0.02-vel jegyezték, vagyis amikor a korona fokozatosan horribilis inertekben leromlott, a külkereskedelmi mérleg 1921-től 1923-ig közel négyszerte kedvezőbb lett, a korona értéke pedig 70-ed részére zuhant le. Ezeket a körülményeket azért vagyok bátor itt felemlíteni, mert szükségesnek tartom ráirányítani a közfigyelmet arra a körülményre, hogy Magyarország, ha helyesen, okosan kormányoztatik, ha népe a szükséges önfeláldozással és ön f egy eleminél rendelkezik, még- a mai trianoni megcsonkított határo-k között is, még a mai nyomorúságos helyzetben is életképes ország és állítom, hogy Magyarország

4 koronájának, az ország pénzének ily módon való depreciáeiója, mely ma már az osztrák korona alá züllesztette a magyar koronát, teljesen indokolatlan és hibás intézkedések következménye. (Ugy van!, Ugy van!. half elől. — Ulain Ferenc: Ki felelős érte? — Zsirkay János: A pótolhatatlan Kállay! — Ulain Ferenc: És Bethlen István!) Amíg tehát egyfelől azt látom, hogy külkereskedelmi mérlegünk javítása tekintetében a magyar termelés, a magyar közgazdaság minden lehetőt megtett, másfelől azt is látom, hogy részben kényszerű okok, részben azonban önkéntes megtartóztatás következtében a belföldi fogyasztás is bizonyos fokig alászállott, az igények tényleg összezsugorodtak; hiszen hogy csak bizonya« konkrét számokat hozzak fel, Budapesten az élelmiszerfogyasztás ma felét teszi ki a békebeli fogyasztásnak, a húsfogyasztás 72 százalékkal csökkent és ma Budapest mindössze 28 százalék húst eszik a békeÎMjlihez képest, vagyis azt Látjuk, hogy részben általános elszegényedés, a munkásosztály, a tisztviselőosztály lerongyolódása és elnyomorodása következtében, részben pedig talán — bár sajnos, igen csekély részben és nem eléggé — azoknak a korlátozó intézkedéseknek következtéiben is, amelyeket a tormán y a felesleges és luxusbehozatallal szemben a mi állandó sürg-etésünkre, sajnos, nem kielégítő módon behozott, mindezen körülmények közrejátszása következtében a belföldi fogyasztás lényegesen csökkent, úgyhogy egyfelől a termelés eredményének javulása, másfelől a fogyasztási igények megszorítása és összezsugorodása, végeredményben a legsúlyosabb koronarontó momentumot, Magyarország k|ilkereskedelméívi március hó 13-án, csütörtökcm. nek passzivitását úgyszólván tökéletesen eliminálta. A másik ilyen .mélyenfekvő ok, amelynek orvoslása szintén hosszabb időt, nagy energiát, sok önfeláldozást igényel, az államháztartás költségvetésének passzivitása. Az államháztartás költség-vetésével kapcsolatban az a feltűnő jelenség merül fel, hogy a deficit nem a tulajdonképeni állami kiadásoknál, hanem az állami üzemek passzíváinál áll elő ; kétharmadrésze a deficitnek az állami üzemekre esik ; ennélfogva a tulaj donképen i probléma nem is anynyira az állami háztartás, mint inkább az állami üzemek rentabilitásának problémája. És ha azt nézem, hogy külföldön ezt a kérdést — mert hiszen más államok hasonló helyzetben voltak — hogyan oldották meg, egyfelől azt látom, hogy Ausztriában a szanálási programmal kapcsolatban a legelső intézkedések egyike volt például az osztrák vasutak kommercializálása, vagyis a magángazdálkodás elveinek megfelelő módon való kezelése, másrészt, hogy konkrét példákat hozzak fel, itt vannak az orosz szovjetköztársaságban tett tapasztalatok és statisztikai adatok is : 1922 elején tértek át az ottani kommunizált üzemeknél a magángazdálkodás elveinek, bizonyos részvénytársasági formáinak alkalmazására, s míg 1921-ben az ipari termelés végösszegben összesen 861 millió aranyrubelt, vagyis egy év alatt 35 százalékos aranyrubelt, vagyis egy év alatt 35 százalékos javulás állott be az ipari termelés terén kizárólag azért, mert a magánkezdeményezés, a magángazdálkodás elveinek, a konjunktúra változó lehetőségeinek és helyzetének kihasználását lehetővé tevő szabadság következtében Oroszországban is a termelést jelentékenyen fellendítő, az árakat jelentékenyen leszállító, a termelési költségeket csökkentő rendszer lépett életbe. Ne méltóztassék félreérteni. Semmi szín alatt sem javasolnám az állami üzemek bérbeadását vagy eladását, még kevésbé óhajtom azt, hogy az itt elmondottak okul szolgáljanak arra, hogy a nagybankok a különböző állami üzemekre most már rátegyék a kezüket. Ugyanazt a vezetést, ugyanazt az organd- » zációt, amely ma teljesen ki elégi tő módon áll az állami üzemek élén, meghagynám jelenlegi helyén, de több felelősséggel, több szabadsággal ruháznám fel. Meg kell adni ezeknek a lehetőséget arra, hogy a mai gazdasági élet változó és folyton fluktuáló körülményeit bürokratikus niegkötöteiég és nehézségek nélkül, gyorsan, a kereskedelmi élet hullámzásának megfelelő módon használhassák ki, mert meg vagyok róla győződve, hogy ez egyfelől a termelést fogja fokozni, másfelől a termelési költségeket jelentékenyen csökkenteni fogja. Ugyanezeket, mint az egység'es párt tagja is bátor voltam már elmondani. Akkor módomban volt betekintést nyerni a Máv. 1921— 1922. évi zárszámadásába. Akkor a Máv.-nak akkori papirkoronábant izmilliárd deficitje volt, amelyből két tételt ragadok ki. Egy hatmilliárdos tétel az üzemek részére szükséges anyagok késedelmes beszerzéséből, kétmilliárd pedig valuták késedelmes kiutalásából állott elő. Az 1921/22. év tízmilliárdos deficitjéből tehát nyolcmilliárdot, a deficit négyötöd részét kimutathatóan a bürokratikus szervezetből szükségszerűen előálló tökéletlenségek idézték elő, a közszállitási szabályrendelet, az államszámviteli törvény és egyéb olyan megkötöttségek, amelyeken egy állami üzem vezetősége magát tul nem teheti, amelyek azonban egy