Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-255
3Ô0 r A nemzetgyűlés 255. ülése Ï924. évi március hó 13-án, csütörtökön. ugyanis a tárgyalás az agrár érdekeltségek, igy az Omge. részéről ebben az irányban, Hivatkozom itt Mutsenbaeher ügyvezető igazgató úrra, -— de magam is gyakran résztvettem ilyen tárgyalásokon, amelyekben megbeszéltük az e téren szükséges teendőket. Az a helyzet tehát, mintha a magyar gazdatársadalom e tekintetben kész helyzet elé állíttatnék, és nem volna képes, illetve nem lenne ideje a kellő mennyiségű nemes valuta, gabona vagy arany szolgáltatása által a jegybank alaptőkéjének jegyzésében kellőképen résztvenni, nem ál] fenn, ezt a félelmet alaptalannak tartom. Mindenesetre nagyon kérem a kormányt, — tudomásom szerint megvan benne erre a szándék, — hogy az agrártársadalom érdekeltségét a jegybank alaptőkéjének jegyzésében tegye lehetővé. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Mint kormánypárti képviselőnek mindenesetre nehéz a helyzetein a kritika gyakorlásának terén. Miután az utóbbi időben igen sokat hallottam a nemzetgyűlésen a kritika kérdéséről, a kritika gyakorlásának jogáról, engedjék meg, hogy errenézve is néhány szót mondjak. (Halljuk!) Mindig azt fogják ránk a t. túloldalon, hogy nem merjük a kormányt kritizálni. Ezt én tagadom. Egyebekben pedig most kérem, legalább azt ismerjék el, hogy kritikát kritizálni talán mégis sza'bad. Ernszt Sándor t. képviselőtársam tegnapelőtt leszögezte itt azt az álláspontját, hogy pártja teljesen független álláspontja ellenére is támogatja a kormányt. Egy fontos érvet hozott fel errevonatkozó] ag és pedig, ha jól emlékszem, a tekintélyek megóvásának szükségességét. Ezt az egyetlen tételt állitotta fel, mint kormányt támogató momentumot, mely mindenesetre igen nyomós érv, ele szerény véleményem szerint egymagában véve talán még sem teljesen elegendő, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ez az érv egymagábanvéve csak e^y generális tétel, melyre azonban kizárólag hivatkozni nem lehet. Engedje meg t. képviselőtársam, ha intencióinak megfelel öleg, ezt a momentumot, a tekintélyek megóvásának elvét egy más érvvel is kiegészitem. A tekintélyek megóvásának elve kétségen kivül igen fontos bázisa a forradalmak utáni Magyarországnak, mely nélkül komoly, kulturális nemzeti politikát csinálni egyáltalán nem lehet. À kritika gyakorlásának joga azonban lényegesen különbözik a kritika gyakorlásának módjától. Nem vehetem rossz néven a kimondottan ellenzéki képviselőktől, ha nyíltan és erős kritikát gyakorolnak a kormánnyal szemben, akár jogosan, akár jogtalanul, ha kritikájukat télies szélességében hömpölyögtetik a nemzetgyűlésen, ha azt élesen minden szordinó nélkül alkalmazzák. Nekünk azonban, akiknek szintén meg-van a magunk külön véleményünk, ha élünk is a kritika jogával, ezt a kritikánkat nem hozhatjuk elő mindig itt a Ház plenumában. (Meskó Zoltán: Lehet a folyosón is!) Ez gyakran igen hálátlan dolog, mert akárhányszor megtörténik, hogy egyes kérdésekben, melyeket bizalmas körben már előzőleg elintéztünk, a kormánnyal négyszemközt ellenzéki képviselők aratják a babért. Sok ilyen kérésre tudnék rámutatni, igy pl. a tisztviselőkérdésre is. amelyet illetőleg sajnos, politikailag és taktikailag nem mi vágtuk zsebre a sikert, holott tettünk legalább annyit a tisztviselők érdekében, mint az igen tisztelt urak. (Igaz! Ugy van! jobb felől.) — Propper Sándor: Hol vannak az eredmények?) Tisztelt Nemzetgyűlés! Ne felejtsük el, hogy a világháborút követő lehetetlen békék folytán a közgazdasági élet organikus felbom- « lásával állunk szemben az egész világon. Hogy a magyar korona romlik, az tehát egyáltalában nem helyi jelenség. Elismerték ezt különben az objektiv ellenzéki szónokok is. Méltóztassék csak a hatalmas és háborút nyert Franciaországra nézni. Nem lehet egyszerűen a kormányra ráfogni, hogy amiért a korona romlott, te vagy a bűnös. Itt magától adódik a korona romlása. Itt a kormánynak más szerepe nem lehet, mint az organikus és magától jövő koronaromlással szemben minden támaszt és akadályt emelni. Mindazt, ami eddig szerény véleményem szerint az összes szempontok figyelembevételével lehetséges volt, a kormány megtette. (Felkiáltások bajfelöl: Éljen Kállay! — Zaj.) A magyar politikai életnek óriási hibája az,... (Felkiáltások balf elől : Éljen Kállay! — Zaj. — Gr. Bethlen István ministerelnök: Eljön az az idő!) ...hogy sok elsőrendű koponya és sok kitűnő karakter erősen neg'ativ természetű tevékenységet fejt ki. Megelégszik az, elismerem, teljesen jog*os és objektiv kritika gyaK óriásának jogával, de semmiképen nem nyúlna oda, ahol épiteni is kell. Kaján örömmel lesi, hogy a magyar közgazdasági épületre t mikor raknak ferdén egy téglát. Erre rácsap és nem gondolja meg sokszor, hogy néha gyorsan, hoszszabb megfontolás lehetősége nélkül, márólholnapra kell valamit felépiteni (Zaj balfelöl.) és sokszor annak a kicsit ferdén rakott téglának ideiglenesen lehet egy kis hivatása és sokkal nagyobb baj a ferdén rakott téglával vesződni és nem továbbmenni, amint azt sok t. képviselőtársam teszi. Nem akarok személyeskedni, ez nem természetem egyébként sem, de nagy bajnak tartom hogy produktiv agyvelők megelégszenek a kész helyzetnek nagymérvű kritikájával és ezen túlmenői eg produktiv munkára nem vállalkoznak. (Beck Lajos: Hogyan képzelik ezt % Milyen formában % — Platthy György: Elsősorban magyarnak kell lenni ! — Meskó Zoltán : Ugyanezt mondtam beszédemben ! — Platthy György: Először magyarok legyünk, azután pártemberek !) Czettler képviselőtársain meglehetősen erős szavakkal támadt neki a pénzügyi közigazgatásnak, adminisztrációnak. Beismerem hogy a finánc a Bach-korszaktól kezdve, amikor először jött be a magyar közéletbe, sohasem volt népszerű és egymagában az, hogy valaki pénzügyi pályára lépett a magyar előítéletnél fogva, sokszor társadalmilag- hátrányára vált. De nézzük az érem másik oldalát is. Méltóztassék ^meggondolni, mi az oka annak, hogy —- ismétlem és nem tagadom — itt-ott bizonyos fennakadás jelentkezik. Ne/méltóztassék a szomorú és meglehetősen nehéz sorsban szenvedő tisztviselők terhére imi ezeket a bajokat. A baj ott kezdődött, amikor a háború^ alatt a pénzügyi tisztviselők jelentékeny részét behivták, nem mentették fel őket a katonai szolgálat alól és kénytelenek voltak őket a tökéletlen adóbiztosi intézménnyel pótolni. Érdekes, hogv a. legtöbb ur azért vállalta az adóbiztosi állást, mert nem akart katona lenni. Az igazi finánc künn volt a fronton, az adóbiztos pedig itt maradt. Az utóbbiak, amikor vége volt a háborúnak, rögtön, mint a sülyedő hajót otthasryták a pénzügyi adminisztrációt. Azután következett a forradalom, amikor a megkótvagosodott fiatal tisztviselők elkergették az idősebbeket, akik közül alig egy-kettő tért vissza az adminisztrációhoz és éppen_ a legértékesebb, a legtapasztaltabb anyag teljesen kimaradt. Azután méltóztassék megnézni, a forradalmak után három éven keresztül nem volt '"ten»
