Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-254

A nemzetgyűlés 254. ülése 1924 dolgaikat, szabadon megbeszélhessék, megvitathassák és megbeszéljék azokat a módozatokat, azokat a harci eszközöket, amelyekkel ők — miután a kormány ezt megtenni elmulasztotta — nyomást gyakorolhatnak munkaadóikra, a nagy bankintézetekre abban az irányban, hogy ezek nekik tisztességes, az emberi méltósághoz illő fizetést adjanak. A pénzintézeti tisztviselők gazdasági szervezete, a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesülete folyó hó 6-ára egy nagygyűlést hivott össze a Sándor-utcai régi Országházba. Erre a nagygyűlésre engem is meghívtak, nem mint politikust, nem mint szociáldemokrata nemzetgyűlési képviselőt, hanem azért hivtak meg, mert ennek az egyesületnek van egy testvérszervezete, a Magántisztviselők Országos Szövetsége, amelynek nekem van szerencsém elnökének lenni, és mint a testvérszervezet elnökét, tehát nem mint politikus minőségemben hivtak meg engem oda. Igaz, hogy ott a felszólalások kapcsán közbekiáltások hangzottak el, mert a gyűlés közönsége és hallgatósága meglehetősen izgatott volt, hiszen exisztenciájuKrói, életlehetőségeikről volt szó. Ezt, azt hiszem, pártkülönbség nélkül minden humánusan érző ember megérti, akármilyen — mondjuk — reakciós álláspontot is akarna elfoglalni a szervezkedési szabadsággal szemben, ha objektive itéli meg azt, amit ezek a nagybankok alkalmazottaikkal csinálnak. (Keischí Richárd: Hova teszik a sok jövedelmet?) Erre már én is kíváncsi volnék. (Reischl Richárd : Én tudom, hogy hova teszik ! — Homonnay Tivadar : A ban tiszt viselők igen sokat és igen jól dolgoznak !) Igaza van Homonnay t. képviselőtársamnak, hogy a banktisztviselők túlontúl sokat dolgoznak. S amikor ezek a kiuzsorázott emberek összegyűlnek, hogy megvitassák nyomorúságukat és megvitassák azt az utat és módot, amelynek igénybevételével helyzetükön segiteni tudhatnának, akkor nem lehet rossz néven venni azt, hogy egyes heves közbekiáltások elhangzanak. Én ott voltam, résztvettem azon a gyűlésen, és nem tudom ugyan, hogy milyen súllyal esnek latba az én szavaim, hogy hisznek-e nekem képviselőtársaim vagynem, de kijelentem becsületszavamra, hogy ott egyetlenegy olyan közbekiáltás sem hangzott el, amely okot adott volna az ottlevő rendőrhatósági közegnek arra, hogy megtegye azt, amit megtett, hogy t. i. a gyűlést annak befejezése előtt feloszlatta. Feloszlatta a gyűlést azért, mert némely résztvevő ajkáról — pár ezren voltak ott — elhangzott a kiáltás: Éljen a sztrájk! A sztrájkra vonatkozóan Zsirkay képviselőtársam ma már igen helyes szavakat talált, mondván, hogy ilyen elkeseredett tömegben bizonyos tömegpszichózis keletkezhetik, úgyhogy a gyűlés egy része esetleg a sztrájkot akarja. A sztrájkot azonban ők úgysem tudják kimondani, hiszen ehhez a szövetségnek hivatalosan kellene állást foglalnia, és a szövetségi tagok vagy a választmány többségének kellene a sztrájkot kimondania. Pár közbekiáltás a sztrájkot amúgy sem robbanthatja ki. De ha a rendőrtisztviselő ur, aki ennek a gyűlésnek ellenőrzésére vállalkozott kiküldetése folytán, talán hamis megítélés révén, hirtelen, spontán elhatározásból oszlatta volna fel a gyűlést, ezt még talán lélektani alapon, emberileg, ha nem is megbocsátani, de megérteni tudnám. Egész viselkedéséből kitűnt azonban az, hogy kötött marsrutával jött oda, azzal a szándékkal, hogy akármi lesz is a gyűlésen, azt fel fogja oszlatni. Ennek megvannak a maga szimptomatikus jelenségei. így, mikor az elnök, a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületének elnöke, » elnöki megnyitóját mondotta, eközben odaszólt évi március hó 12-én, szerdán. 285 neki a rendőrtisztviselő, hogy a mi g ő beszél, más elnököljön. Ez teljesen precedens nélküli dolog, mert bármilyen gyűlésen is az elnöklő nem szorítkozik arra, hogy: »Tisztelt jelenlévők, az ülést megnyitom«, — s ezzel vége. hanem előzetes kommentárt füz a gyűléshez, megjelöli annak célját. Az ott elnöklő elnök szintén ezt tette. S mégis mindjárt belekötött a rendőrtisztviselő és figyelmeztette arra, hogy amig ő beszél, addig másnak kell elnökölnie. Ebből már láttam, hogy hova fog kilyukadni a dolog és igy a végén egyáltalában nem lepett meg a rendőrtisztviselőnek az az eljárása, hogy a gyűlést feloszlatta. T. Nemzetgyűlési Ha a ministerelnök urnák az az álláspontja, hogy a bérekre a kormány semmiféle ingerenciát nem gyakorolhat, akkor legalább azt engedje meg a kiuzsorázottaknak, hogy saját gazdasági szervezettségük erejével épolyan szabadon tanácskozhassanak és kereshessenek bizonyos megoldási módozatokat, amint azt a Tébe, ct Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete megteheti. Oda nem jár a rendőrség s annak üléseit nem oszlatja fel, akármilyen izgatot| tak is az igazgató urak. Ezek a tisztviselők, akikről most beszélek, nem adófizető polgárok! Nem egyenlőrangú polgárai, és nem hasznos, munkás polgárai ennek az országnak? Mi ad jogot egy rendőrtisztviselőnek arra, hogy, mert egypár fiatalabb tisztviselő — talán gyakornoki sorban levő tisztviselő — ott a sztrájkot élteti, a gyűlést feloszlassa? Ez még nem ok arra! (Klárik Ferenc: Felsőbb parancs adott neki okot! A zsidó tőkét védik, a szegény zsidót üldözik!) Figyelmeztetem a nemzetgyűlést, hogy a pénzintézeti tisztviselők eddig, intelligens emberekhez méltóan, olyan önmegtagadással, türelemmel és a jövőbe vetett reménységgel viselték el a kiuzsorázást, hogy az minden elismerésre méltó. Semmi ok sincs arra, hogy ezt az értékes társadalmi osztályt, amely nagy intelligenciával és tudással széles területen intézi és előreviszi az ország gazdasági ügyeit, a hatóság ilyen módon megtámadja és létérdekeit igy aláássa. Annak a gyűlésnek a vége nem lett volna a sztrájk kimondása. Nem is az volt a célja az egyesület vezetőségének ; ellenkezőleg, az egyesület vezetősége megfeszített erővel igyekezett eliminálni ezt a hangulatot a tömegből. A gyűlés feloszlatása azonban épen az ellenkező hatást idézte elő, mert az úgyis elkeseredett tisztviselőket még jobban elkeserítette. Hogy mennyire nem pártszempont az, amely engem arra bírt, hogy ezt az ügyet interpelláció formájában szóvátegyem, azt bizonyítja az, hogy Zsirkay János képviselő urnák, aki nemcsak nem párthivem hanem az enyémmel ellentétes világnézeti platformon áll, ugyanezek a meggondolásai és meglátásai voltak. Ez szociális vonatkozású ügy. Nem lehet egynéhány ezer értékes, intelligens embert továbbra is kitenni a kiuzsorázásnak. A kormány módot ad a bankoknak a milliárdok bezsebelésére s azok nyerészkednek a korona javulásán és a korona romlásán, ugyanakkor pedig a munkásembereknek és az intelligens középosztálynak százezrei nyomorognak és éheznek, úgyhogy betevő falatjuk is alig van, kulturális célokra pedig egy garas sem jut nekik. Hogy a bankok lefölözik az egész gazdasági életet, zsebrevágják a milliárdokat és a saját alkalmazottaikat sem fizetik tisztességesen, ez mégis csak tűrhetetlen állapot. De hogy itt a hatóság eljárásában valamilyen központi irányítás mutatkozik, hogy ez talán nem is egyéni akciója annak a rendőrtisztviselőnek, hanem felsőbb utasításra történt, — e felsőbb utasítás alatt méltóztassék azt érteni, amit akarnak,