Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-254

A nemzetgyűlés 254. ülése 1924. pellációm célja azonban tulajdonképen az, hogy csökkentsük a most tárgyalás alatt lévő javaslat vita-anyagát, és felhívjuk a kormány és a nemzetgyűlés figyelmét olyan kérdésekre, jelenségekre és igazságtalanságokra, amelyeken talán szükséges gyorsan és amennyire lehet, alaposan segíteni. Tudvalevőleg az egész kényszerkölesön-ren- I delet meglehetősen gyorsan adatott ki s amint ezt a közelmúltban tapasztalhattuk, ezen naprólnapra változások is történtek, ugy hogy azt, amit öt nappal ezelőtt akartam elmondani sürgős interpelláció keretében, ma már nem mondhatom el | egészen, azért, mert időközben a pénzügyi kormányzat is belátta, hogy itt javításra, foltozásra van szükség, s bár részben ezek a bajokon már segítve van, de még mindig maradt fenn elég dolog, amelyen segíteni kell és szerintem jobb. ha azokon minél előbb segítünk. Interpellációm a következő (olvassa): »Tekintettel arra, hogy a kényszer kölcsön gazdaságilag aránytalanul súlyosabban érinti a munkából származó jövedelmet a fundált jövedelemnél és igy a tervezett könnyitések az aránytalanságot csak fokozzák, nem képezi-e megfontolás tárgyát az, hogy megfelelő pótintézkedésekkel az igazságtalanságok és méltánytalanságok orvosoltassanak? Fen tartható-e takarékkoronában való számitásnál a késedelmes fizetőt terhelő 10% bírság? A hadi kölcsön és pénztári elismervények nem volnának-e elszámolhatók takarékkoronában? Azon összegek, melyek téves befizetés esetén vissza fognak téríttetni, hogyan lesznek elszámolva? Hány százalékos lesz a kézizálog kölcsönkamata?« T. Nemzetgyűlés! Engedjék meg, hogy néhány \ szóval indokoljam ezt az intarpellációmat. Azt hiszem, hogyha egészen igazságosak és objektívek akarunk lenni, be kell látnunk azt, I hogy, igenis, különbséget kell tennünk, gazdasági szempontból, a munkából — legyen az a munka szellemi vagy testi munka — származó jövede- ; lem és a fundált jövedelem között, egyszerűen azon oknál fogva, mert a tisztán munkából és időszakonkint befolyó jövedelemből származó anyagi erő nincs annyira kezében az illető adóalanynak, mint amennyire a fundált jövedelem esetén megvan adva a lehetőség arra, hogy a kényszerkölesönt, még pedig egy ilyen gyorsan | kivetett kényszerkölcsönt, beszolgáltassa. Tudjuk, hogy nagyon sokszor épen annak nehéz hitelt kapni, amennyiben hitelt nyújtanak, aki arra a hitelre legjobban rá van szorulva. így azoknak az egyéneknek, azoknak a gazdasági alanyoknak, akik tisztán jövedelmükből élnek, akik mögött garancia nincs, ma privátim előteremteni, azt a kényszerkölcsönösszeget, amely, tegyük fel, még- arányban is volna állandó jövedelmükkel, nem lehetséges. Arra szintén nem számithatunk, hogy ezek az adóalanyok, ugy mint ezt a múltban a rendes gazdálkodás idején, egy előrelátó gazdálkodó tette, jövedelmüket részben tőkésítsék. Ez sem történt meg, mert a gazdasági helyzet tulaj donképen nem is indokolta a tőkésítést; abszolút bizonytalanságban lévén ugyanis mindenki, ez a takarékosságot elő nem mozdította, így én mindenesetre kívánatosnak látnám, hogy azokra való tekintettel, akik tisztán csak munkájukból származó jövedelmet élvezhetnek, a kényszerkölcsön befizetésének ideje kitolassék. Ami azt illeti, hogy miért tartom igazságtalannak azt, hogy havi 10% pönáiéval büntettessenek azok, akik késedelmes adófizetők, tekintet nélkül arra, hogy vétkes vagy nem vétkes mulasztás terheli őket, ezt azt hiszem, bővebben magyaráznom nem szükséges. Annak idején, amikor ez a kérdés a nemzetgyűlés elé került, a minister évi március hó 12-én. szerdán. 283 tulajdonképen elütötte minden reform lehetőségét azzal, hogy romlik a korona és az államnak gondoskodnia kell arról, hogy az állami bevételek megfelelő összegben jöjjenek be. Jól van, erről lehetett beszélni akkor. De nem lehet beszélni erről most, amikor egy stabil, vagy mondjuk, — ahogy az ügyek állnak, — mindenképen egy fiktiv stabil számolási értékmérő eszközzel dolgozunk, a takarékkoronával, amikor a korona romlása a másik oldalon ellensúlyozódik r a takarékkorona emelkedésével, és amikor az államot anyagi veszteség tulajdonkópen nem érheti. Nem tartom helyesnek, hogy az állam itt kvázi példát nyújtson mindenféle uzsora ügyletre. Azt hiszem, ezt a kérdést szabályoznunk kell, még pedig ugy, hogy ez a szabályozás ai'ányban legyen a gazdasági viszonyokkal. Ami a hadikölesönök és a pénztári elismervények elszámolását illeti, azt hiszem, ha nyugodtan és higgadtan vizsgáljuk a kérdést, nem térhetünk ki azelől, hogy itt igazán igazságtalanság történhetik, ha az állam a hadikölcsönöket és a pénztári elismervény eket esetleg csak közönséges koronában számolja el. Mert hogyan áll a helyzet? Amikor a takarékkoronában való számolás megindult, akkor a takarékkorona és közönséges korona közti viszony ugyanaz volt, a két érték egyformán állott. Minden romlás tehát, amely a koronában előáll, javára válnék eszerint az államnak, amikor az állam mint adós szerepel, mert hiszen a hadikölcsön és a pénztári elismervény az állam adóslevele. Ha az állam a másik oldalon, az adózóval szemben valorizál, azt hiszem, nem térhet ki azelől, _ hogy ezeket az adósleveleket szintén valorizálja, különösen, ha ilyen kompenzációs lehetőség van. Azokra az összegekre nézve, amelyek téves befizetés folytán kerültek az állampénztárba, azt hiszem, intézkedés lesz szükséges azért, mert — mint igen jól tudjuk —- ma már mint bizonyossággal számolhatunk azzal, hogy a kisexisztenciák, vagyis a 100.000 koronán aluli összegek kivétetnek a kényszerkölcsön befizetése alól és ezektői kényszerkölcsönt nem fognak beszedni. De hogyan fog történni az elszámolás, ha ilyen egyének befizették már a kényszerkölcsönt ? Hiszen időközben változás állott be a takarékkorona és a közönséges korona értékviszonyában. Azt hiszem, ezt a kérdést is ugy kell megoldani, hogy ezen senki, sem az állam, sem pedig az egyén jogtalanul ne keressen. A mai helyzet szerint azonban minden esetre lehetőségét látom annak, hogy ha megfelelő intézkedés annak idején nem történik, károsulni fog nem az állam, hanem az egyén, aki a jelen esetben épen kisember lévén, ezt még fokozottabb mértékben fogja érezni. Ami végül azt illeti, hogy hány százalókkal fogják elszámolni a kézizálogkölesónt, én azt hiszem, ez is fontos kérdés. Mert ha az állam kényszerkölcsönt vesz fel és a kényszerkölcsönért megfelelő kamatot biztosit, abszolúte nem látom indokoltnak, hogy egy másik utón pedig az állam megfelelő, esetleg nagy haszonra tegyen szert, vagyis mondjuk, ő fizet a kölcsönért 5%-ot, azért a kölcsönért azonban, amelyet a jegyintézet ad, 10°/o-ot számítanak és igy minden tevékenység nélkül tiszta 5%-os pótteherrel sújtják azt az adófizetőt, aki épen azért kénytelen lombardirozni, mert nem rendelkezik megfelelő gazdasági erővel. Ez az intézkedés tehát esetleg megint épen csak azokat fogja sújtani, akik kevésbé képesek a terheket viselni. Ezeket a kérdéseket olyanoknak tartván, mint amelyek megfontolást érdemelnek, voltam bátor interpellációmat előterjeszteni. (Helyeslés a középen.) 42'