Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-253

A nemzetgyűlés 258. ülésé 1924. teleírná tettük magunkat. A trianoni béke letétette velünk az acélfegyvereket, a kormány hibás pénzügyi politikája pedig fegyvertelenné tett bennünket pénzügyileg és közgazdaságilag. (Lendvai Istváii : Pénzügyi Linder Bélák Î) Mai kormányunk egy pénzügyi defetizmust követett el a nemzet ellen. (Rákóczi Ferenc: Azt mondta Kállay : Nem akarok aranykoronát látni 1) Ne feledjük azt, hogy amikor a kormány látta, hogy elmulasztotta a kedvező alkalmat arra, hogy egy csendé« külföldi kölcsönt csináljon, vagyis a fedezetlen államjegyekért jó külföldi pénzt és aranyat szerezzen, akkor felvette programmjába a formális külföldi kölcsön megszerzését, rosszul kopizált osztrák mintára. De a legrettenetesebb és legrosszabb taktikát követte el a kormány. Elkezdte sajtóban,, népgyűléseken és a parlamentben is hirdetni, hogy most pedig csend legyen, \iraim

, most jól viselje magát az ellenzék, mert most fogom megmenteni az országot, most megyek felvenni a külföldi kölcsönt, most megyek kölcsönt keresni Parisba, Rómába, Londonba, Szentpétervárra és nem tudom, hova ; azalatt jól viseljék magukat idehaza, mert ha ezt a külföldi kölcsönt meg nem kapjuk, akkor tönkremegy az ország, összedől az állam, annyira nagy életszükséglet Magyarországra nézve a külföldi kölcsön. Én koncedálom, hogy belpolitikailag, taktikai szempontból kényelmes és szükséges volt a kormányra nézve, hogy az ellenzék lojalitására hivatkozva — amelyben csalódott — itt mindenki másfél esztendeig lábujjhegyen járjon, nehogy

7 zavarjuk a kormányt, amig végigkoldulja Európát felesleges módon a külföldi kölcsönért. (Ugy van! Ugy van! a balközépert. Felkiáltásai;: Felesleges módon!) (Az elnöki széket Pesthy Pál foglalja el.) Nemcsak külpolitikai, de közönséges üzleti szempontból is azonban ez a legnaivabb taktika volt. Képzeljünk el egy királyutcai kereskedőt, akinek pénzre, hitelre van szüksége. Az nem fog elmenni a börze elé s nem fogja azt mondani: Uraim, adjatok egy milliót, mert ha nem kapom meg, holnap kridát kell mondanom. Az ilyen kereskedő vagy nem kapna kölesönt, vagy olyan uzsorás feltételek mellett kapná meg, hogy abba igazán belebuknék. De meg-nyugtathatom a t. Nemzetgyűlést, ilyen rossz pénzügyi diplomata a Király-utcában nincs. (Lendvai István : A sarki hordár is különb lett volna!) A mi kormányunk azonban, sajnos, ezt a taktikát követte, aminek meg is van az eredménye. Kaptunk egy nevetségesen kicsiny kölesönt, (Zaj és felkiáltások a. balközépen : Hol van?) azaz Ígértek nekünk — nem kaptunk — egy nevetségesen csekély kölcsönt, a harmadrészét annak, amit Ausztria kapott. Pedig ne feledjük, hogy Ausztriának pénzforgalom-lebonyolítási intézményei, clearingje, csekkrendszere sokkal modernebb, mint a magyar, népességünk viszont nagyobb, mint az övék, tehát két okból is nagyobb kölcsönre lett volna szükségünk, mint Ausztriának. Nekik a mobil pénzük több volt a magyar államénál — mint emiitettem — az osztrák politika, a közös bank működése következtében. Mi mégis csak egy harmadát kapjuk annak, amit Ausztria kapott. Ez olyan igazi »meghalni sok, megélni kevés« megoldás. A feltételek pedig uzsorásak, pénzügyi, közgazdasági, külkereskedelmi és külpolitikai szempontból. (Ugy van! Ugy van! a balközépen. — Lendvai István: Shylocki feltéteévi március hó 11-én, kedden. 261 lek ! — Zsirkay János : És Strakosh még azt mondja ehhez, hogy segítsünk magunkon! — Ulain Ferenc: Éljen Kállay és Bethlen, a pótolhatatlan férfiak! — Könyves Lajos : Ha olyan káros ránk nézve a külföldi kölcsön, akkor szerencse, hogy olyan keveset kaptunk belőle! Zaj. —- Elnök csenget.) Megállapítottam a kormány eddigi pénzügyi és közgazdasági mérlegét, most meg akarom állapítani a kormány külpolitikai mérlegét is. Bécs után most menjünk Prágába. A mi külpolitikánknak, egész kormányzatunknak legnagyobb hibája a nagy koncepció, a nagy célok (Ulain Ferenc: Providenciális államférfiak!) és az összemüködés hiánya az állam legfőbb funkciói között. (Meskó Zoltán: össze-visszaműködés mutatkozik!) A pénzügynek, a kereskedelemnek, a közgazdaságnak mind össze kell működniük a nagy nemzeti célok érdekében a külügy vezetése és irányítása alatt Meg akarom vizsgálni, hogy ez az összemüködés mennyiben volt meg a kormány három esztendei uralma alatt; de meg akarom vizsgálni azt is, hogy szomszédainkhoz való gazdasági viszonyunk milyen volt, milyenné lett és milyenné lehetett volna. Hogy ezt megállapítsam, pár vonással fel kell tárnom, hogy a velünk szomszédos államoknak milyenek a közgazdasági viszonyaik, milyen a viszonylatuk egymáshoz és mihozzánk. Ezzel a problémával, hogy szomszédainkat is vizsgálat tárgyává tegyük, sajnos, a magyar politikában eddig nem igen foglalkoztak. Ennek tulajdonitató az, hogy külpolitikánk két véglet között himbálódzott; vagy túlságosan optimista volt, vagy túlságosan peszszimista. Ennek tulaj donitható, hogy a trianoni béke után találkoztam lelkes jó barátaimmal, akik azt képzelték, hogy 20Ü—300 emberrel meg lehet fordítani a történelmet. Ezek voltok az optimisták, mert ők sem ismerték az ellenfél erőviszonyait, ők túlságosan sokra becsültek magunkat és kevésre ellenfeleinket. A mai kormány politikája viszont az, hogy túlságosan nagyra tartja szomszédeinkat és túlságosan kicsinynek, erőtlennek magunkat. Ennek tulaj donitható az, hogy a trianoni béke után kalandos vállalkozások forogtak némely ember fejében. Ez volt az egyik túlzás. S ének tulajdonitható a másik túlzás is: a mai kormány gerinctelen, jogfeladó külpolitikája. (Ugy van! (Ugy van! a balközépen. — Lendvai István: Valóban: gerinctelen, ez a helyes! — Ulain Ferenc: Providenciális kormány! Pótolhatatlan!) Bár én azon kevesek közé tartozom a nemzetgyűlésen, akik a trianoni béke revízióját, de legalább is a trianoni békében lefektetett kevés jogunk érvényesítését a. leghatározottabban követeljük, (Elénk helyeslés a balközépen,) mint józan eszű ember mégis azt mondom, hogy mindent el kell követnünk arra, hogy szomszédainkkal a legjobb viszonyban éljünk. De ez a jó szomszédság csak égal chance-ot jelent, csak azt jelentheti, hogy mint egyenlő jogú szerződő felek állapodjunk meg egymással a tartós barátságra nézve, de nem azt, hogy engedjünk szomszédaink kapzsiságának és lemondjunk nemzeti ideáljainkról. A román és szerb kérdéssel egyelőre keveset akarok foglalkozni, erről majd a külföldi kölcsönnél fogok bővebben beszélni. Romániára nézve csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy Romániának legalább is olyan érdeke Magyarországgal jóviszonyban lenni, mint nekünk velük, mert egy közös veszély van, —