Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-251

A nemzetgyűlés 251. ülése 1924. nek, mint egyetemnek, más szükségletei is vannak. Ezzel azt akarom mondani, hogy nagyon téves azoknak felfogása, akik azt gondolják, hogy az agráriusok ellenségei a magyar iparnak. Sőt ellenkezőleg. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon ) Én évek óta hangoztatom, hogy ha mi azt akarjuk, hogy ez az ország _ fejlődhessék mezőgazdaságilag, ha azt hirdetjük, hogy nekünk többet keli termelnünk, akkor gondoskodnunk kell egyrészt azokról az eszközökről, amelyekkel a többtermelést előidézhetjük, másrészről pedig gondoskodnunk kell arról, hogy legyen, aki ezt a a többtermelést elfogyasztja. Hiszen, ha csak egyoldalú politikát folytatnánk, azt érnők el, amit, sajnos, elértünk szerencsétlen gazdasági konjunktúránk következtében, hogy

r most szőlő- és bortermelésünkben túltengés van és nem tudjuk azt elhelyezni. Ez tehát egyenesen azt involválja, hogy Magyarországot iparosítsuk. (Ugy van ! jobbfelől.) Ez azonban nem egyenlő azzal a fogalommal, hogy a magyar ipar felépitését a magyar agrártársadalom tönkretételével segitsük elő. (Ugy van ! jobbfelől.) Nem kivánunk senkitől előnyt, de viszont a mi feláldozásunkat sem fogjuk eltűrni. Amikor tehát itt felszólalok, nem akarok olyan szinben feltűnni, — még kevésbé akarja ezt pártom — mintha mi a magyar ipar ellenségei lennénk. (Ugy van ! Ugy van! a jobboldaton.) Mi történik ezzel szemben ? Ezzel szemben ki kell jelentenem, az a szomorú eset történik Magyarországon, hogy ebben az országban a lakosság 85%-ja őstermelésből él, tehát a magyar földhöz tapad, azt táplálja, itt tehát egy nagy, hatalmas agrártársadalom van és ezt az agrártársadalmat mindenki büntetlenül sértegetheti, támadhatja és kiszolgáltathatja. (Cserti József : Mint a Magyarságban láttuk vasárnap!) Méltóztassék megengedni, hogy felhivjam az önök figyelmét az újságokra. Nem teszek különbséget abban, hogy az a sajtó milyen pártárnyalathoz, milyen világnézethez tartozik, de egyhangúlag állandóan azt hangoztatja, hogy mi a magyar falu népének kedvéért a városi lakosságot kiuzsorázzuk és nincs egyetlenegy hang sem, amely ez ellen tiltakozó szavát felemelje. Miért van ez ? Azért, mert — ezt itt le kell szögeznem, — a magyar agrártársadalom — sajnos — nem öntudatos, nem áldozatkész és nem harcias. Ez alatt a harciasság alatt nem azt értem, hogy támadásba menjen át, csak azt, hogy a jogos érdekeit megvédelmezhesse. Hogy ez mennyire igy van, méltóztassék megengedni, hogy csak egy-két ujságszemelvényre hivjam fel figyelmüket, A múltkoriban, körülbelül két hét előtt a Világ ciniű napilapban megjelent egy cikk. Ennek az volt a fejfája nagy betűkkel, hogy: »Mit csinálnék én, ha nekem volna egy milliárdom?« Őszintén megmondom a cikkirónak, hogy ő mit csinálna: nem menne el gazdálkodni, nem menne el ipart űzni, hanem egyszerűen bizonyosan el menne a tőzsdére vagy kosztba adná a pénzét. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) De ő nem is ezen a címen irta, nem is ezt akarta elérni, hanem, hogy kimutassa, vájjon mi történik, hogyha ő százmillióért búzát, zsirt, textilárut és hasonlókat vesz. (Az elnöki széket Pesthy Pál foglalja el.) Csodák csodája, kihozza azt, hogy zsirt vesz, akkor egy nap alatt nyert volna a 100 millión 40 milliót, ha búzát vesz, egy nap alatt nyert volna 140 milliót, ellenben ha texilt és egyebeket vesz, akkor még el is veszi ti a 100 millióját is, amit belefektetett. (Derültség jobbfelől.) Nem tudom, hogy mire számítottak azok, akik ezt a cikket irták; a nemzet tudatlanságára-e, XAPLÓ XXI, évi március hó 6-án, csütörtökön. 211 vagy pedig arra a nemtörődömségre, amelyet én magam is itt vádolni vagyok kénytelen? Azt mindenki látja, hogy a gabona ára emelkedik, de én sohasem hallottam, hogy ezzel szemben azt mutatnák ki, hogy a gazdaság minden szükségletét nem aranyparitáson, nem is világparitáson, hanem az arany- és világparitásnál 20—30°/o-kal drágábban vagyok kénytelen megfizetni. (Ugy van! jobbfelől.) Már volt módom hangsúlyozni, — és azt hiszem, az egész agrártársadalom egyhangú véleményét fejezem ki, amikor azt mondom — hogy mi. agráriusok szivesen visszatérünk a békebeli állapotokra ; mi megelégszünk a 2ü koronás búzaárral, (Ugy van! jobbfelől.) csak egyet kérünk; ne is adjanak pénzt érte, csak adjanak lehetőséget, hogy mi a magyar földet, _ amelyhez ragaszkodunk, igazán meg is tudjuk művelni és az egész nemzet egyetemének érdekében többet tudjunk termelni. (Helyeslés jobbfelől.) Akkor azonban, amikor az egyik oldalon azt látjuk, hogy csak minket támadnak és vádolnak, másrészről pedig azt kell látnom, hogy mi nem védekezünk, akkor igenis azt kell mondanom, hogy ennek oka kizárólag az agrártársadalom tehetetlensége és gyámoltalansága. (Ugy van! jobbfelől.) Hogy mennyire megy már a vakmerőség, arra nézve ismét hivatkozom itt Fenyő Miksa igen t. cikkiró úrra, aki a következőket irja (olvassa): »De ezek a derék adónérók .. .« Érti ezek alatt azt a 12 embert, aki azért küldetett ki, hogy becsületesen, tudásuk és tehetségük szerint védelmezzék meg a nagy tehertől nem valakinek a vagyonát, hanem a magyar szegénységet, a magyar kisembereket, a magyar tehetetleneket. Ezt a 12 embert adónérónak nevezi a cikkiró ur. Én nem tudom, hogyan olvasta az igen t. ur ft történelmet, de én ugy tudom, hogy a Nérók épen a szegényeket nem védelmezték, mi tehát nem lehettünk adónérók, amikor a szegénységnek, a létminimumot el nem érőknek védelmét vállaltuk magunkra. Ezt irja a cikkiró (olvassa): »De ezek a derék adóuérók sem elégszenek meg azzal, hogy a jövedelmi adó úgyis progressziv, még külön pótlékokat akarnak vetni azokra, akik az utolsó négy év alatt szerezték ingatlanvagyonaikat«. Ismét ki kell jelentenem, hogy nem kivánok abban a tekintetben nyilatkozni, mennyire felelnek meg ennek a cikknek állitásai a valóságnak, nem akarok tehát nyilatkozni abban a tekintetben sem, vájjon az a 12-es bizottság tényleg akar-e ilyen pótlékot kivetni vagy sem; nem akarok nyilatkozni pedig azért, mert — amint hangsúlyoztam, -— ez nem fér össze a politikai ildomossággal. Ha mi egyszer kijelentettük épen az ország megnyugtatásának érdekében, hogy nem fogunk nyilatkozni arra nézve, hogy milyen propoziciók történtek, akkor most sem érzem magamat feljogosítva arra, hogy ebben a tekintetben érdemileg nyilatkozzam. (Helyeslés a jobboldalon.) Ki kell azonban emelnem, hogy ha ez megtörtént volna, vállalom érte 11 társammal együtt a felelősséget. Mert, bocsánatot kérek, azt csak nem fogja senki sem elképzelni, hogy annak, aki a legutóbbi négy esztendőben vett Magyarországon ingatlant, — amint a cikkiró kifejti, — ez azért volt módjában, mert pénzét befektette. Egyrészt tehát azt irja a cikkiró, hogy az ingó vagyonok elvesztek, tönkrementek, másrészt pedig azt állit ja, hogy azok tulajdonosai pénzüket befektették. Hátha az az ingatlan olyan horribilisán emelkedett, akkor hogyan fektetheti be annak tulajdonosa pénzét, akiről maga a cikkiró is azt állítja, hogy tönkrement. Itt tehát nem a tisztességes vagyonokról van szó, hanem azokról a vagyonukról, amelyeknek tulajdonosai a legutóbbi 31