Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-251

21Ö 'A nemzetgyűlés 251. ülése 1924. háztartás konyhájára a nélkül, hogy a több­ségi párt egyetlen tagját, vagy az általuk kép­viselt gazdasági érdekeltségeket e reform bár­miképen is érinthetné.« Tehát első tétele abból indul ki, hogy olyan kényszerkölcsönt akarunk, és ezt olyan módon akarjuk, hogy ebből kár a pártban senkit se érhessen. Megvallom őszintén, hogy mikor ezt elol­vastam, körülnéztem ezen az oldalon és azt láttam, hogy itt elkezdve a földnélkülitől, a kis­gazdától a legnagyobb birtokosokig, mindenki képviselve van, azonkívül itt vannak az iparo­sok és kereskedők legtekintélyesebb tagjai. (Ugy van! jobbfelől.) Tehát ez is mutatja azt, hogy ez a párt az egész nemzet egyetemét kép­viseli, és még ha akarna sem tudna olyan mó­dokat találni, hogy kibújhasson. Legfeljebb akkor, ha elmennénk tanácsért Fenyő Miksa árhoz; talán ő tudna nekünk ilyen tanácsot adni. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Az igen t. cikkiró ur a következőképen folytatja (olvassa) : »És semmi kétség, bár­mennyire is lebecsülje a közvélemény a nem­zetgyűlés gazdasági tudását, az a képesség kétségtelenül megvan a duodecemvirekben, hogy a nemzeti áldozatkészség oltárát dekora­tív 12 kemény pontozatokat korintusi oszlopai­val feldiszitsék és az áldozati szertartás terheit szépen másokra hárítsák.« Hát lehet, hogy a cikkiró ur kevésre be­csüli a mi gazdasági tudásunkat, de ha azt né­zem, hogy ez a párt és ez a nemzet mennyi ideig tűrte, hogy egyesek igy gyalázhassák csak azért, hogy közben kibújjanak az adózás alól, akkor azt kell mondanom, hogy észre kell térnünk ! (Élénk helyeslés és taps jobbfelől.) Azt hiszem, Fenyő Miksa cikkiró ur jó szolgá­latot tett a nemzetnek, különösen pedig annak az osztálynak, amelyet ebben a vezércikkében becsmérelni óhajtott. (Ugy van ! jobbfelől.) Azt mondja továbbá (olvassa) : »Nem értek a parlamenti dolgokhoz«. (Barthos Andor : Ezt elhiszem !) Hát ki kell jelentenem, t. Nemzet­gyűlés, hogy nekem nincs jogom ezt az állítást kétségbevonni (Derültség.), mert ha az illető értene a parlamenti dolgokhoz, akkor tudná azt, hogy ez a 12-es bizottság" csak a párt egy kiküldött bizottsága, amely nem dolgoz ki tör­vényjavaslatot, hanem csak tanácskozik, ada­tokat gyűjt és amikor ezek készen állanak, akkor a párt elé, s a párton és a kormányon keresztül majd a nemzetgyűlés elé terjeszti munkássága eredményeit. Ezek után a nemzetgyűlés bölcsessége lesz hivatott arra, hogy elbirálja, vájjon abból tör­vény legyen-e vagy sem. — Mondom, el kell tehát fogadnom, hogy az illető nem ért a par­lamenti dolgokhoz, már pedig aki nem ért va­lamihez és mégis hozzászól, azt komoly ember­nek, ugy hiszem, nem lehet tekinteni. (Ugy van! jobbfelől.) Ez a vezércikk azonban túlmegy az általá­nos poli.ikai birálatokon, ez a vezércikk egye­nesen ennek a 12 kiküldöttnek egyéni becsüle­tébe akar belegázolni. (Varsányi Gábor : Disz­nóság !) Méltóztassanak csak meghallgatni (olvassa): »Mert nagy és eszes munka volt ugy csi­nálni meg a dolgot, hogy a belső kényszerköl­csön terveiből a 12 urak mindenike kimarad­jon, de belekerüljenek azok az osztályok és ter­melési ágak, amelyeket a nép kegye nem jut­tatott a nemzetgyűlésbe (Barthos Andor: A szép izlés Î) vagy a kormány kegye a 12-es bizottságba. A bizottság minden tagjának si­került egy pontot kitalálnia, amellyel felál­évi március hó 6-án, csütörtökön. dozza a szomszédja vagyonát a haza oltárán (Derültség a jobboldalon.) és biztonságba he­lyezi a maga vagyonkáját.« Zárójelben teszi hozzá (olvassa): »A 12 pontot talán még töké­letesbiteni lehetne, úgyhogy ez a vagyonka a kényszerkölesön révén valamivel gyarapodjék is.« (Nagy zaj és felkiáltások a jobboldalon : Gyalázat! Botrány! Hallatlan !) Ez az ember még annyira sem volt elő­vigyázatos, hogy legalább azt mondta volna : talán van köztük egy, — hogy ezen a kis nyi­tott ajtón kibújhasson — hanem mind a 12-őt vádolja. Mivel a 12 ur között én is ott vagyok, kijelentem, hogy aljas rágalmazónak tartom ezt az urat. (Élénk helyeslés és taps a jobb­oldalon.) De ez a cikk éket akar verni a párt és a ! kormány közé. (Ugy van ! Ugy van ! Felkiál­tások a jobboldalon : Nagyon csalódik !) Azt | hangsúlyozza : meg van győződve, hogy a kor­mány ezzel nem azonosítja magát és a 12 ki­küldött kívánságait nem fogja figyelembe venni. Azt üzenem ennek az igen t. cikkiró ur­nák : rosszul ismeri a mi pártunkat, mert ezt a pártot nem lehet elválasztani a kormánytól ; mi a kormány háta mögött vagyunk, követjük és támogatjuk, köztünk megvan az összhang H meg vagyunk győződve arról, hogy a kormány a mi kívánságainkat, amelyek a nemzet érde­keivel összefüggenek és egyeznek, teljesíteni fogja. (Neuberger Ferenc : A részvénytársasá­gok pedig fizetni fognak !) Bosszul számított az igen t. cikkiró ur. (Mozgat a szélsőbalolda­lon.) Bocsánatot kérek, igen t. képviselőtársam, ha az vétek, hogy egy pártot valami összetart, akkor kénytelen vagyok azt mondani, hogy a vétek nagyon nagy, de az másutt van, nem itt. Ha egy párt összetart, azt én tiszteletreméltó­nak találom, és ha van valami amit épen igen t. képviselőtársam pártiában elismerek, ez az, hogy összetartanak. (Zaj a jobboldalon.) — Szomjas Gusztáv : Azt a pártot a szakszerve­zeti terror tartja össze ! —• Barthos Andor : Minket nem a terror, hanem a meg-rvöződés és a magyar érzés tart össze ! — Igaz! Ugv van! | jobbfe 7 ől és a középen, Zaj a szélsőbaloldalon.) Engedjék meg azonban nekünk azt, hogy a mi összetartásunk se legyen vétek. Azt én meg­becsülendőnek tartom, mert ki kell jelentenem, hogy bennünket nem egyéni érdek és egyéni érvényesülés vágya, hanem az a meggyőződésünk tart össze, hogy csak addig tudjuk az ország érdekeit helyesen és jól képviselni, amig itt osztály és társadalmi különbség nélkül összetar­tunk és követjük a kormány politikáját (Ugy van! a jobboldalon. — Varsányi Gábor: Hozzá­járulnak! — Zaj. — Rothenstein Mór: Egységben rejlik az erő!— Barthos Andor; Igazat mondott! Véletlenül, eltalálta! -— Nagy zaj. — Barthos Andor: Hiába vigyorognak, az egység meg fog maradni!) Fgy kis szünetet kérek, elnök ur. Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitóim Erdélyi Aladár képviselő urat kérem, szíveskedjék foly­tatni beszédét. Erdélyi Aladár: T. Nemzetgyűlés! Nehogy ! azonban ugy tűnjék fel a dolog, amikor Fenyő | Miksa cikkiró úrral foglalkozom, mintha talán ! elfogult lennék, kijelentem, hogy habár— amit j hangsúlyoznom sem szükséges — agrárérzelmü­j nek kell vallanom magamat, ez még nem invol­válja azt, hogy fel ne ismerném, hogy a nemzet-

Next

/
Thumbnails
Contents