Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-250
r A nemzetgyűlés 250. ülése 1924. évi március hó 5-én, szerdán. 179 vényhatóságában, a vidéki törvényhatóságok javaslatai még tárgyalásra sem kerültek. Ez az egyszakaszos javaslat pedig még szintén nem került ide a nemzetgyűlés elé ugy, hogy tisztán egy szükségrendelet alapján áll ma az egész ország közigazgatása. Ez- nem lehet helyes állapot és ez egyáltalában nem mutatja azt, hogy demokrácia volna ebben az országban, ahol az alkotmányos intézmények ma már nagyobb részt minden tekintetben háborús és szükségrendeleteken alapulnak. Én a magam részéről a belügyminister úrhoz a következő interpellációt intézem. (Olvassa): »Hajlandó-e a belügyminister sürgősen gondoskodni arról, hogy az önkormányzati igazgatásban bekövetkezett törvényellenes állapot megszűnj ék 1« Elnök : Minthogy a belügyminister ur bejelentette, hogy sürgősen távoznia kell és a bejegyzett interpellációra csak a jövő héten fog válaszolni, az interpelláció kiadatik a belügyminister urnák. Szólásra következik ? Bodó János jegyző : Knaller Győző ! Knaller Győző : T. Nemzetgyűlés, kérem interpellációm elhalasztásának megengedését. (Helyeslés.) Elnök : Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e hozzájárulni ahhoz, hogy a képviselő ur interpellációját elhalássza ? (igen l) Eképen mondom ki a határozatot. Ki a következő interpelláló % Bodó János jegyző: Lendvai István! Lendvai István: T. Nemzetgyűlés! Teljesen tisztában vagyok a t. Háznak azzal a hangulati atmoszférájával, amely az én interpellációm után következő interpelláció körül itt a lelkekben és szivekben megvan. Én tehát — hogy egy ma divatos szóval éljek — azt mondhatnám, hogy takarékinterpellációt fogok mondani, (Derültség balfelől) amely interpelláció során csak igazán csekély százalékát, kevés hányadát fogom felsorolni az egyik leghazafiasabb és legkeresztényibb társadalmi osztály, a kis-, a közép- és kézműiparosság sérelmeinek. Nem vagyok osztálypolitikus. Ellensége vagyok minden osztályuralomnak. Ebből az álláspontomból logikusan következik az, hogy tehát igenis szolgálni kivánom jogos érdekeit, orvosolni kivánom jogos sérelmeit minden társadalmi osztálynak, elbirálván a társadalmi osztályokat elsősorban abból a szempontból, hogy az ő munkájuk, az ő létük, az ö jó- vagy rosszvoltuk a nemzet egyeteme számára miféle értéket vagy értékcsökkenést jelent. Azt hiszem, pártkülönbség nélkül egyetértünk itt ebben a teremben abban, hogy ha van társadalmi osztálya a magyar nemzetnek, ha van társadalmi osztálya^ Magyarországnak, ^amelynek munkája s munkáján keresztül is kisugárzó etikája, erkölcsisége ennek a nemzetnek a számára csak értéket jelenthet, az épen az iparososztály. Sajnos, hogy épen az iparososztállyal kapcsolatban kell megállapítanom azt, hogyha ; mi csak évtizedekre is visszatekintünk, ha a keresztény nemzeti irányzat címén elmúlt esztendőket tekintjük is, a legmélyebben sújtott magyar társadalmi osztályok között ott kell találnunk az iparos társadalmat is. Nem kivánok messzebb visszamenni a magyar történelemben, nem kivánok itt előadást tartani — mert ezt fölöslegesnek is tartom — arról a kulturhivatásról, amelyet évszázadok folyamán a magyar iparosság betöltött, nem kivánok rámutatni arra, hogy abban a városi kultúrában, amely ezeknek a véres, keserves küz- . ]S T APLÓ XXI. delmekben eltelt évszázadainknak folyamán is itt Magyarországon kifejlődött, elég eminens része van a magyar iparosságnak, a magyar iparnak. Én csak arra akarok rámutatni, hogy ha az elmúlt ötven esztendőt tekintjük, ha a világháború előtti esztendőket tekintjük, azokat az esztendőket, amelyeket kénytelenek vagyunk különösen a magyar ipar szempontjából a bécsi hódoltság idejének és korszakának tekinteni, a magyar iparosságot fejlődésében folyton bénította és megakasztotta egyfelől az a szabadelvű politika, amely magát folyton Bécs érdekeihez, folyton Ausztriának, az összbirodalomnak érdekeihez tartotta, másfelől az, hogy idebent felszabadították azokat az elemeket, amelyeknek uralmát a tarnopoli hódoltságnak nevezném, akik itt az ő kontárszellemükkel, az ő tisztességtelen erkölcseikkel segítették ezt az ipari társadalmat, ezt a nemzetfentartó elemet egyre alább és alább sülyeszteni. Azután következett a világháború, amelyben a magyar iparosság künn a fronton ópugy, mint itthon a front mögött megtette a maga kötelességét ugy, mint ahogy kevés társadalmi osztály. Ez után a világháború után következett a Károlyi-forradalom, amelyről ma már históriai megállapítással mondhatjuk, hogy talán vezetői közül is a jobbhiszemüeknek gondolata és akarata ellenéi-e nemzetietlen, nemzetrontó lázadássá sülyedt nemzeti forradalom helyett. Ez a forradalom épugy nem törődött az iparosság érdekeivel, mint amilyen kevéssé törődött az a vörös hóhéruralom, amely logikusan következett 1919 márciusában 1918 szerencsétlen és elhibázott októberére. Most azonban az a kérdés, hogy ha már ez igy volt, mi következett a magyar iparostársadalomra azzal az 1919 augusztusával, amelyben bármilyen torz és zavaros formák közt is a magyar nemzet életakarása, életösztöne lobbant fel, és amely 1919 augusztusában egy szomorú világháború, két hamis forradalom és egy idegen megszállás után a nemzet igazán hazafias elemei elérkezettnek vélték azt az időt, hogy végre elkezdődjék az az uralom, amely a keresztény nemzeti elemeket, a dolgozó magyarságot fogja végre felszabadítani ? Hogy az az azóta eltelt esztendők^ során a magyar iparostársadalommal mi történt, erre nézve nem én adhatok feleletet, t. Nemzetgyűlés. Rám ugyanis azt mondhatják, még olyan jóhiszemű fejtegetéseim során is, hogy én egy megcsontosodott ellenzéki vagyok — és itt nem akarok Csontos t. képviselőtársamra célozni, aki néha viszont megellenzékiesedik. (Horváth Zoltán : Ö viszont csontos kormánypárti ! — Derültség.) Én tehát eminenter kormánypárti úrra kivánok hivatkozni. Bizonyára ismeretes tény sokak előtt, hogy amikor a keresztény nemzeti jelszóval megindult választási agitáció során a Bethlen-kormány elindult, hogy magának a keresztény egység nevében parlamenti többséget szerezzen, a magyar iparostársadalom kifejezte a Bethlen-kormány előtt azt az óhaját, hogy önmagát is minél erősebben szeretné itt a nemzetgyűlés termében képviselve látni, ugyanazon a jogon, amilyen jogon — és nagyon helyesen — idebent a kisgazdatársadalom már az előző nemzetgyűlésben is igen erőteljesen képviselve volt. Akkor a magyar iparostársadalmat azzal áltatták, hogy majd húsz olyan jelöltet fog állítani, 'âz egységespárt. akik az iparosság köréből 27
