Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-250

166 A nemzetgyűlés 250. ülése 1924 nak be mindent előre az egész hétre, azok, megtörténhetik, hogy a hét közepén vagy a hét vége felé rá fognak fizetni az árucikkekre azáltal, hogy időközben a papirkorona romolván, magasabb árat lesznek kénytelenek fizetni a cikkekért, mint amennyit valorizált bér formájában azelőtt kaptak. (Csilléry András: Eddig is igy volt! — Strausz István: így, de nem ilyen arányban!) Nézzük egy pillanatra, hogyan fest a valorizáció kérdése a gyakorlati életben. Erre vonatkozóan egy igen okos és értelmesen megvilágitó példát olvastam fiatal pénzügyi tudósunknak, Imrédy Bélának tanulmányában. Mi fog előállni az elkövetkező időkben, ha a korona süly ed ? Az emberek fogják a papirkoronájukat, beviszik a bankba és takarékkoronabetéteket létesítenek. A bank azonban nem fogja vállalni a rizikót még 24 óráig sem, hanem szaladni fog azzal a pénzzel és beviszi a Jegybankba: ám viselje az állam ennek kockázatát! Ha a korona emelkedik, akkor viszont az illetők nem fogják papirkoronájukat betétként elhelyezni, hanem takarókkorona-hiteleket fognak igénybevenni és ezekkel a takarékkorona-hitelekkel fognak végeredményben az állam kontójára spekulálni. (Czettler Jenő : Mint ma a, valorizálatlan hitellel! — Mozgás.) Ez semmivel sem jobb, mint a valorizálatlan hitel. Tehát hogy áll a helyzet a gyakorlati életben

1

? A takarékkorona-hitel emelkedése esetén biztos spekulacionális bázisként fog jelentkezni, mert amikor a papirkorona a takarékkoronához viszonyitva, 1 :1 arányban fog állni, valaki el fog menni a Jegybankhoz és 100 millió korona hitelt fog igénybevenni, ha pedig másnap ez a reláció 1 : 1 helyett 1:0'90 lesz, vissza fogja vinni a pénzt és a tegnap kölcsönvett 100 millió korona helyett 90 millió koronát kell csak visszafizetnie. (Ernszt Sándor : Tévedés ! — Erdélyi Aladár: De ő se tud többet azért venni !) Ez igy van, ez nem tévedés! A veszteség tehát ilyen körülmények között az államra hárul. (Neubauer Ferenc: Saját bevételei is valorizálodnak akkor!) Unos-untalan arra hivatkoznak, hogy a spekulációt a valorizáció ki fogja küszöbölni. r Ez igen nagy tévedés. A spekulációt a valorizáció épen nem fogja kiküszöbölni, mert nagyon könynyen megindulhat egy óriási spekuláció, az egyik hosszra, a másik besszre fog spekulálni. Az egyik hosszra fog spekulálni azzal, hogy takarékkoronahitelt vesz igénybe, a másik pedig besszre fog spekulálni azzal, hogy takarékkorona-betétet helyez el. Amint igen t. képviselőtársam igen helyesen jegyezte meg, ez javitani nem fogja a helyzetet, mert ez a helyzet azelőtt is fennállott. Kosszabbá sem válik ugyan a helyzet, de magával a valorizációval egyáltalán semmivel sem válik jobbá sem. (Czettler Jenő: Ezt aláirom! — Helyeslés a jobboldalon. — Friedrich István: Tisztul a helyzet!) Kénytelen vagyok konstatálni, hogy ez tisztán és kizárólag arra vezetendő vissza, hogy a valorizáció behozatalát elkésve kísérlik meg. (Ugy van ! Ugy van ! a balközépen. — Kiss Menyhért: A fajvédők igazolása!) Az egész koncepció hibája abban csúcsosodik ki, hogy figyelmen kivül hagyja azt, hogy súlyos konzekvenciák nélkül nem lehet egy pénzt értékmérő jellegétől megfosztani, mert annak a veszélynek vagyunk kitéve, hogy abban a pillanatban, amikor diszkreditáljuk a pénzt értékmérő jelentőségében, ezzel fizetési eszközi minőségét is lassanként el fogja vesziteni. Ez a gondolat vezette a Szomjas t.. képviselőtársunk által példaként annyiszor felhozott németeket arra, hogy igen bölcsen és óvatosan nem §gy papirost avattak pénzzé, amely az életben évi március hó 5-én, szerdán. húsból és vérből álló pénzt nem jelent, amelyben nem tudjuk, hogy ki, mi, hol és miképen szerepel, hanem egy húsból és vérből való értékmérőként és fizetési eszközként egyaránt szereplő pénzt, a járadék-márkát instituáiták (Felkiáltások a jobboldalon: Az is csak papír!) és ennek a járadékmárkának behozásával legalább, mint az eddigi eredmények mutatják, — végleges itóletetet még nem formálhattunk — tényleg átsegitik a német gazdálkodást a legsúlyosabb krízisen. (Felkiáltások a jobboldalon: Egyelőre!) Nem tudom, méltóztatnak-e ismerni a német Jegybank elnökének, Schacht doktornak Programm ját, amelyben akkép állitotta fel az egész szanálás tervét Németországban, hogy addig is, amig a reparációval komplikált német gazdasági helyzetet a végleges javulás útjára terelhetik s az uj arany-jegy bankot felállíthatják, hidat kell épiteni. amelyen haladva, egyfelől lassankint kiszorítják és megsemmisítik a papirmárkát, másfelől egy újonnan létesítendő értékmérő és fizetési eszköz, a járadék-márka révén átvezetik a gazdasági és pénzügyi életet a fix módon stabilizált aranypénz országába. Ez a járadékmárka, amelyből két milliárdot és 400 milliót bocsátottak ki, amely összegnek fele az állam, másik fele a magánhitel kielégítésére fordítandó és fordittatik, tényleg csodát művel és ma már az államháztartás egyensúlybahozásáról álmodoznak a németek, igaz, hogy más okoknál, igy az államvasutak rentábilis üzemmé való átalakításánál fogva is, de tény, hogy Schachtnak és másoknak főkép Helfferich járadékmárkaintézményének felállításával sikerült a legkritikusabb időkben olyan átmenetet biztosítani, amely rázkódtatás nélkül fogja őket a nehézségeken átsegíteni. Ezzel szemben mit látunk itt! Létesitettek egy takarékkoronát, amely értékmérő akar lenni, amely megfosztotta értékmérő jelentőségétől a papirkoronát, és a legjobb utón van. hogy a papirkoronát fizetési eszköz jelentőségétől is megfossza, anélkül, hogy ennek fizetési eszköz jelentőségét bármivel is pótolni tudná. (Ulain Ferenc: Bontja tovább is a koronát!) Ha már ilyesmit akarunk csinálni, akkor ne egy lerögzített, nem létező valamit állítsunk be az átmeneti időre, hanem, ha azt mondják, hogy nincs idő a járadékmárka intézményének a magyar viszonyokhoz való alkalmazására, akkor legalább ugyancsak a német példán indulva, igyekezzünk a belső kölcsön egyrészéből értékálló kölcsön formájában aranykölcsönt létesíteni, amely kis címletekben kibocsátott fizetési eszközként a forgalomba behozandó és ennélfogva a fizetési eszköz kérdését leegyszerűsíti és megkönnyíti. Végül még csak azzal az egy érvvel kivánok foglalkozni, hogy mivel a valorizációt átmeneti intézménynek gondolják, kárt nem tehet. Itt is ugyanazon az alapon állok, mint az előbbi kérdésnél, s ezt ma már, eső után köpenyeg formájában behozva, sajnos, szintén nem Írhatom alá. Akik ezt tervezik, azok elfelejtik, hogy ennek ma súlyos hatása is lehet, mert a valorizáció és a takarékkorona behozatala lehetetlen és elképzelhetetlen a devizaforgalom felszabadítása nélkül. A devizaforgalom felszabadítására szükség van már csak azért is, hogy a takarékkorona reális értékelése valóban minden illetéktelen befolyástól mentesen menjen végbe. De ez a devizaforgalom felszabadítása lehetetlen megfelelő devizakészlet nélkül. Ez pedig ezidőszerint nincs meg. Ezt látszanak észrevenni a mértékadó körök is a legutóbbi napokban, amikor kommünikéket adnak ki, hogy a devizaforgalom felszabadításáról pedig szó ne essék, mert nem áll rendelkezésre elegendő deviza a jogos, legális szükség-