Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-250

14 nemzetgyűlés 250. ülése 1924. évi március hó 5-én, szerdán. 165 korona értékű vagy on t veszítettek és ez a hat milliárd aranykorona értékű vagyon a koronaadósokhoz vándorolt át a bank jegy tulajdonosok ós koronahitelezők köréből. Mondom, ha csak ezt az egy adatot ismertetem, ez is eléggé megmagyarázza azt, hogy ma a jegyintézet az egyedüli, a legfőbb hitelező. Ez a valorizálatlan hitel nagyban hozzájárult — és ezt köteles vagyok tárgyilagosan elismerni — a vállalatok régi adósságainak megfizetéséhez is; hozzájárult sok, talán nem túlságosan életképesnek mutatkozó vállalat talpraállitásához, de viszont igen sok olyan egészséges beruházáshoz is, amely viszont a nemzeti termelés foglalkozását eredményezhetik. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) De ennek a vagyoneltolódásnak más káros hatásai is voltak, amelyeket a valorizáció hívei orvosolni kivannak és remélnek a valorizáció arkanumával. Valorizálatlan hitelek mellett a haszontalan luxus rendkívüli emelkedésére utalnak, az életképtelen és rég halálra itélt ipar ideig-óráig való továbbtengetésére, arra, hogy valorizálatlan hitelek mellett az állam kiadásai is folyton emelkednek és hogy a középosztály, a munkásság megélhetési viszonyai is sokkal roszszabbak valorizáció nélkül. Azt hangsúlyozzák a valorizáció hivei, hogy mindezt kiküszöbölik. A korona esésére való erkölcstelen spekuláció — amint arra az igen t. helyettes pénzügyminister ur ma is utalt — megszűnnék és_ érdemes volna, amint ugyancsak ő kiemelte, újra takarékosnak lenni Magyarországon. Ezekhez a valorizáció mellett felhozott érvekhez hozzájárul még az, amit a legutóbbi napokban Popovics Sándor hozott fel mint a valorizáció parancsoló szükségességének érvét, t. i. hogy azért kell megcsinálni a valorizációt, mert fel kell állitani a Jegybankot, s hogy a Jegybankot felállíthassuk, meg kell állitani a jegysajtót, kényszerkölcsönt kell felvenni, ehhez pedig szükséges a hitel. Az előirányzott bevételnek az állam számára való biztosítása pedig ismét lehetetlen, ha nem biztosítjuk értékállandónak azokat az összegeket, amelyek a kényszerkölcsön utján be fognak folyni. Ez pedig mind a valorizáció statuálása nélkül lehetetlen. Mindezen, a valorizációt védő érvhez azonban csattanóan hozzájárul az, amit a valorizáció legexponáltabb hive a legutóbbi napokban hangsúlyozott, hogy ha biztosak lehetnénk abban, hogy mi a korona kurzusát stabilizáljuk, semmi szükség sem volna kísérletezni a valorizációval. Ezzel szemben én csak egy megállapitásra szorítkozom. Nézetem szerint a valorizáció, egy évvel ezelőtt megalkotva, talán rendkívül áldásos hatással lehetett volna. (Zsilinszky Endre: Akkor nem mondták! Egy évvel ezelőtt tagadták! Azt mondták, hogy mi nem értünk gazdasági dolgokhoz! — Szakács Andor: A kormány tagadta!) Most azonban, a^ kifejtendő okokból, ezt igy és ekképen magamévá tenni nem tudom, bár megérthető, hogy a pánikban, amely az elmúlt hetekben előállott, a hirtelen bekövetkezett romlás fékezőjét vélték felismerni a valorizációban. Ezt keresték a valorizációban, s ezt keresték a takarékkorona intézményének létesítésében is. Egy lényeges dolgot azonban figyelmen kivül hagytak. T. i. azt, hogy a korona romlásának és ingadozásának igazi, gyökerében való oka tulajdonképen mindig az államháztartás deficitjében és a fizetési mérleg passzivitásában keresendő. (Ugy van! balfelől.) Amig ez a két tényező nem reparáltatik, addig gyökerében nem kisérelhetjük meg orvosolni a bajokat, addig pusztán a valorizációval ezt az orvoslást nem tudjuk elérni. Kétségtelen, hogy rendkivüli mértékben okozója a korona romlásának a spekuláció is. E^yet azonban ne felejtsünk el. Ez a spekuláció tulajdonképen csak accesszórius, kisérő jelenség és nem indítóok, és akkor, amikor gyökerében próbáljuk meg orvosolni a dolgokat, akkor ez a kisérő jelenség magától el fog esni. Nem helyes a kisérő jelenség orvoslásában keresni az orvoslást, mert ezzel a bajt megszüntetni nem lehet. Ma máigyökerében orvosolni a bajokat csak a termelés fokozásával lehet, ezt pedig csak tőkebefektetéssel, idegen tőkék ide való beáramlásával, itten való lekötésével és egészséges gyümölcsöztetésével vagyunk képesek elérni. Ezzel szemben a valorizáció lelkes hivei azzal az ellenérveléssel jönnek, hogy igen, ez mind helyes, de ha a drut. a pánik közepette egy ideiglenes féket keresünk, s ezzel az ideiglenes fékkel a lefelé rohanó szekeret pillanatnyilag meg tudjuk állitani: a valorizáció akkor is rendkivüli szolgálatokat tesz. Erre a célra tehát álmenetileg helyesnek Ítélik a valorizációt. A kritikus idő valóban csak most következik be. Erre vonatkozólag méltóztassanak megengedni, hogy mindenféle hivatalos és félhivatalos nyilatkozattal szemben leszögezzem azt a véleményemet, hogy ámbár kritikusak voltak azok a hónapok és évek is, amelyeken már keresztül estünk, ne gondoljuk, hogy a kölcsön végleges megszavarása, a reparációs bizottság itt való működése, a Jegybank intézményes felállítása már átsegitett volna bennünket a legkritikusabb időkön, A legkritikussabb idő, az én felfogásom szerint csak most következik el és a kérdés az. hogy ebben a súlyos és kritikus időben a valorizáció segíteni fog-e minket, vagy sein? (Élénk helyeslés.) Felfogásom szerint ezalatt az elkövetkezendő hat hónap alatt, amelyet kritikusnak jelzek és amely idő alatt talán fel fogjuk állitani a Jegybankot, — s itt közbevetőleg utalnom kell arra, hogy igen nagy különbség van a Jegybank felállítása és a Jegybank tényleges működése között — olyan kritikus időket fogunk élni, amelyeken egyedül és kizárólag a külföldi kölcsön alapján elnyerendő igen bőséges devizák ós valuták segíthetnek át bennünket. Ez lehet egyedül az az ideiglenes gyógyitó és csillapító szer, amely — a belföldi kölcsön megfelelő mértékű befolyásával együtt — átsegíthet bennünket ezeken az időkön. Ha ezzel szemben nézem a valorizáció hatását, akkor azt látom, hogy ha mi nem kapunk legalább nyolcvan vagy százmilliós aranykorona előleget, — és itt sokkal magasabbra teszem az összeget, mint az igen t. helyettes pénzügyminister ur tette — akkor mi a valorizáció segítségével sem fogunk tudni kikászolódni a bajokból, mert egy olyan automatikus és lökésszerűen bekövetkező drágulással, áremelkedéssel számolhatunk, amely automatikus és lökésszerűen bekövetkező drágulás és áremelkedés különösen a fixfizetésüeknek és munkásoknak fog óriási károkat okozni. Ép ennyire káros lehet a valorizáció a korona értékcsökkenése esetén is. Mert ne csak abból induljunk ki és ne csak azt vegyük megdönthetetlen igazságnak, hogy az elkövetkező hónapok alatt a korona értéke nem csökkenhet, hanem gondoljunk arra az esetre is, hogy a korona értékének csökkenése következhetik be. Ebben az esetben bérharcokat idézhet elő a valorizáció a fixfizetésüek és a munkások körében, szóval azoknál, akik bérüket előre kapják meg egy hétre, akár valorizálatlan, akár pedig valorizált összegben. Akik ezt a valorizált, takarékkoronákban számított összeget megkapják a hét utolsó napI ján, de azért nem vásárolnak és nem vásárolhat« 25*