Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-249

A nemzetgyűlés 249. ülése 1924. évi február M 29~én

} pénteken. 143 dotta, hogy azt, ami most történik, általános testedzési kötelezettségnek lehetne nevezni és azt mondotta, hogy amint annakidején kimondották — elismerem, nagyon okosan, a kultúrát szolgálva —- az általános tankötelezettséget, ugyanúgy miért ne mondhatnák ki most az általános testedzési kötelezettséget is. Gondolom, igy mondta a kultuszminister ur. Nos, ki kell jelentenem, hogy ebben közöttünk semmiféle nézeteltérés nincs. Csak a sorrend megállapítása az, t. kultuszminister ur, amelynek kérdésében közöttünk s a kultuszminister ur között egy egész világ van, mert hiszen mi azt tartguk, hogy először jöjjön a.szülők védelme, jöjjön az egészségügyi intézmények egész soro-' zata. Általában, először a dolgozó néposztály hathatós szociálpolitikai védelmének kell jönnie, hogy ezt a satnya, leromlott, kiéhezett magyar fiatalságot az általános testedzési kötelezettség számára alkalmassá lehessen tenni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezt a sorrendet nem lehet megfordítani, mert hiszen egy egyszerű hasonlattal azt mondhatnám, hogy az általános tankötelezettség sem kezdődik az integrál-számítás tanításával, vagy a latin klasszikusok magoltatásával, hanem az a-b-c oktatásával. Először le kell rakni a fundamentumot és csak azután lehet ráépíteni olyan hatalmas építményt, mint amilyen az általános tankötelezettség és mint amilyen akarna lenni jó formában, őszintén, jó szándékkal keresztülvive, az általános testedzési kötelezettség. A minister ur tegnapi beszédében azt is mondotta, hogy a háború fizikai antiszelekciót hozott. Hatalmas közegészségügyi akcióra van szükség, hogy magunkat a háború következményei alól mentesítsük. Ezt is elismerem, t. Nemzetgyűlés, csak meg kell állapitanom, hogy a minister ur ennél a megállapításnál tovább nem ment. Nekem azonban, aki a sorrend tekintetében más véleményen vagyok, ezeket a megállapításokat, ezeket az igazságokat számadatokkal is kell demonstrálnom. Arra nézve, hogy először is mi következik a háború alatti születések elmaradásából, legyen szabad hivatkoznom a Központi Statisztikai Hivatal volt igazgatójának, Buday Lászlónak egy igen kiváló munkájára, a »Megcsonkított Magyarország« című művére. Ebben a munkában a háború alatt elmarad! születések következményeit a következőképen festi le: Az iskolázó tankötelesek számában a normálishoz képest 1921-ben 132.000 főnyi csökkenés mutatkozott. (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Ez a csökkenés 1924-ben, tehát most ősszel, a beiratásoknál már 843.000 lesz, 1925-ben pedig 997.000, tehát majdnem egymillióval lesz kevesebb az első osztályba lépők száma a háború alat* elmaradt születések következtében. Ugyancsak ezzel a kérdéssel kapcsolatban Buday még a következőket mondja (olvassa) : »Folytassuk a számítást, a 15. életévig, amely a produktiv munkaképesség kezdő kora s párhuzamosan a^ 20. életévig, amelynek már rendszerint munkában kell találnia mindenkit. 1930-ban beáll a prod aktiv munkára alkalmas népesség csökkenése, amely fokonként a következő arányokat ölti.« Itt csak 2—3 számadatot fogok felsorolni, azt hiszem, énen elegendő lesz. (Tovább olvassa:) »A 15 éves korúak számításával 1930-ban a produktiv korú népesség csökkenése 123.000 főnyi lesz; ez a csökkenés 1934-ben már eléri majd a 931.000 főnyit, tehát majdnem az egymilliót.« Most már a 20 éves kornak számításával ezt a képet mutatják az adatok: 1935-ben a csökkenés 118.000 főnyi lesz, 1937-ben 524.000 és 1939-ben szintén megközelíti az egymilliót, 897.000 lesz, Buday László számítása szerint. Már most nézzük meg azt, hogyan állunk ama intézmények dolgában, amelyek alkalmassá tehetnék az ifjúságot az általános testedzési kötelezettségre, hogyan állunk általában Magyarország közegészségügyi intézményei és közegészségügyi védelme tekintetében. Erre nézve legyen szabad felhoznom azt, hogy Magyarországon 1923-ban 5086 orvos működött, ebből Budapesten 2379, a vidéken pedig összesen 2707. Ha már most megnézzük, hogy az orvosi védelem tekintetében hogyan állunk a legfajmagyarabb területeken, akkor a következőket látjuk. Csongrád városában, amelynek területe 40.531 katasztrális hold, hét orvos működött. (Klárik Ferenc : És 100 kuruzsló !) Kiskunfélegyházán 12, Cegléden szintén 12, Orosházán 11, Jászberényben 10, Kiskunhalason 14 és Hódmezővásárhelyen, amelynek azonban már 132.528 katasztrális hold a területe, működött 38 orvos. Van itt egy másik kimutatás is, amely azt mondja, hogy 10.000 lélekre a Duna • jobbpartján csak két orvos esik, a Duna—Tisza-közén 4 és a Tisza balpartján ugyancsak kettő. Tehát orvosok tekintetében, a nép orvosi és egészségügyi védelmét illetőleg rosszul állunk. • De van ennek a képnek még egy árnyékosabb oldala is. Ebben az országban, ahol annyi a szegény beteg, 44.000 lélekre jut egy kórház és a legutóbbi kimutatás^ szerint minden 100.000 emberre csupán ISO kórházi ágy jut. Hozzá kell ehhez még tennem, hogy ahol a legnagyobb szükség volna rá, tehát lenn a nagy magyar Alföldön, 100 négyzetkilométeren nem lehet egyetlenegy gyógyszertárat sem találni. (Klárik Ferenc : Ráolvasással gyógyítanak !) Ilyen körülmények között senki sem fog csodálkozni azon, ha megnézzük, hogy 1923-ban, a halálokokat is tekintetbe véve, milyen arányú volt az elhalálozás. Tífuszban meghalt 1265 ember, tüdőbajban 24.265, kiütéses tífuszban — és ez épen olyan szomorú jellemzése az ország köz

: egészségügyi állapotainak, mint a tüdőbaj adatai, — 56 ember halt meg. Vérhasban 1158 pusztult el és amikor már a szülőanyák egészségügyi védelme tekintetében olyan messzire haladt az orvosi tudomány : Magyarországon gyermekágyi lázban még mindig 269 anya pusztult el. Ehhez még hozzá kívánom fűzni azt a szomorú tényt, hogy a tüdőbajban elhaltak száma nálunk évről-évre szaporodik. 1921-ben még csak 19.548 volt a tüdőbajban elhaltak száma, 1922-ben 23.485 és az elmúlt esztendőben, 1923foan, mint az imént emiitettem, a tüdővészben elhaltak száma már a 24.265-re rúgott. Ennek a halálozási számnak hátterében van még egy nagyon szomorú tény. Orvosi megállapítás szerint, ahol évenkint mintegy 23—25 ezer ember hal meg tuberkulózisban, ott legalább 130—140 ezer tüdőbajos ember él a betegség előrehaladott stádiumában. És ez a 130—140 ezer előrehaladott tüdőbetegségben szenvedő ember t a társadalomban ténfereg, mert nincsenek nénszanatóriumaink, nincsenek megfelelő számban tüdőbeteggondozóink. Ez a 130—140 ezer embeimind uj fertőzések forrása.