Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-249

'À nemzetgyűlés 249. ülése 1924. évi február hó 29-én, pénteken. 139 menően támogatnia kellene. (Propper Sándor : A forma és a sorrend! Először kenyér kell!) -Azt mondja Propper képviselőtársam, hogy először kenyér kell. Ezt a közbeszólását akceptálom, mert üres gyomorral semmit sem lehet csinálni. Azonban, felfogásom szerint, szükséges, hogy Rousseau elve érvényesüljön ebben a kérdésben, amely elv abból indnl ki, hogy erős testre van szükség-, hogy a léleknek engedelmeskedni tudjon. A gyenge test rendesen a léleknek parancsol. Ezért van szükségünk arra, hogy minden egyedet erőssé tegyünk fizikailag, hogy magasabb gondolatkörben élve, magasabb eszményekért tudjon lelkesedni és tudja feláldozni is a testét a lélek parancsára, amikor a haza érdekében erre szükség van. (Helyeslés jobbfelöl.) Amikor tehát azt mondom, hogy a falura és a vidékre helyezzük a fősúlyt és egy ilyen rendszert alkossunk, akkor én az aktualitás szempontjából a külföldi túrázásokat egyelőre feleslegesnek tartom. Aktualitás szempontjából az olimpiádot is másodrendű fontosságúnak tartom. Nagyon sajnálom, ha az olimpiádra és a külföldi túrázásokra sok-sok milliót adnánk ki akkor, amikor a vidéki sportpályák még nincsenek készen, amidőn a vidéken fürdőhelyeink nincsenek. Mert tényleg igaza van Rothen stein képviselőtársamnak abban, hogy fürdőkre is szükség van, ez hozzátartozik a sporthoz, a népjóléti intézményekhez. Nem szeretném, ha ma megint nagy utazgatásokra sok pénzt költenénk akkor, amikor a magyar tömegsport még nincs megalapozva és amikor a gazdasági helyzetből kifolyóan, nagyon sok milliót kellene felhasználni arra, hogy Magyarországot az internacionális versenyeken reprezentáltassuk. Igaz, — ezt is elismerem, — hogy az internacionális versenyeken való részvétel szükséges. Kell, hogy a magyar színeket reprezentáljuk és azokat bevéssük az idegenek emlékezetébe. Ezekre a versenyekre azonban — igy a párisi olimpiádra is — csak olyan magyar sportembereket szabad kiküldeni, akik tényleg reprezentálni fogiák a magyar szilieket. (Helyeslés.) Nem szabad csak azért kiküldeni embereket, mert olimpiád vau, hanem csak olyanokat lehet és szabad kiküldeni, akik a-z internacionális standard-igényeknek minden tekintetben megfelelnek, mert különben üropag-anda helyett nevetség tárgya lesz a rossz magyar sport Petrovácz képviselőtársam a professzionizmus kérdését is fölvetette. Nyiltan kijelentem, hogy én a professzionizmus híve vagyok, mert az álprofesszionizmust erkölcstelennek tartom. Ha valaki egy hivatást vállal és nyiltan bevallja, ám tegye. Az a rendszer, amely ma Magyarországon, különösen a fntballsport terén uralkodik, erkölcsfelen, márt az, hogy valaki azon a cimen, hogy amatőr, mégis pénzt vegyen fel és majdnem kereskedjék testével, bizonyos tekintetben sportprosztituciónak tekinthető. (Ugy van! Ugy vau!) Ebből a szempontból tehát szintén igen szigorú intézkedések szükségesek. Jobb volna a nyílt nrofessziomzmus mellett sikraszállni, semhogy megtűrjük ezt a lappangó professzionizmust, amely kárára van az egész sporterkölesnek. Vegyük most magának a testnevelési törvénynek a végrehajtását. Felfogásom szerint ez elsősorban szervezési probléma. Itt nem pár száz vagy ezer emberről van szó, hanem a kalkuláció szerint legalább is 1 millió ember köKÂPLÔ XXI. telező neveléséről. (Dinien Ödön : Több !) Legalább, mondom.. A »kötelező« szót én is hangsúlyozom, mert nem az a lényeg, hogy mindenki elismerje egy törvény helyességét, hanem az, hogy ha a testnevelés problémáival foglalkozunk és elismerjük annak szükségességét, hogy a testet neveljük, mert nem látunk a testnevelésben egyedül fizikai munkát, hanem lelki munkát is, akkor köteleznünk kell erre azt a tömeget, amely még nem érett meg arra, hogy önmagától rájöjjön a testnevelés fontosságára. Ennek a kérdésnek a megszervezésénél két szempont mértékadó. Helytelenitem azt, ha csak levente-egyesületek létesülnek; helytelenítem a magyar sportélet szempontjából a csak levente-egyesületekre való támaszkodást. Mert ha nem is vagyok megmelegedve a magyar sportegyesületek működésével a tömegsport fejlesztése szempontjából, mégis azt mondom, hogy vannak régi, bevált sportegyesületek, amelyek már igen nagy nemzeti munkát végeztek. Ha tehát ezekből a sportegyesületekből kivesszük azokat, akiket a leventeegyesületekben akarunk tömöríteni, megbontjuk ezeknek az egyesületeknek egész szervezetét. (Karafiáth Jenő : A rendelet szerint bennmaradhatnak !) Igaz, hogy a rendelet, a végrehajtási utasítás szerint bennmaradhatnak, de nyomatékosan szeretném hangsúlyozni itt, hogy nem szabad kizárólag* a levente-egyesületekre felépíteni a dolgot, mert ez túlságosan militarizálná az egész testnevelést. (Zaj.) Épen ezt nem szabad megtenni, mert a sport a szabadságnak valamilyen kifejezése (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ; bizonyos merev rendszerben, uniformisban nem lehet sportolni — mint katona mondom ezt — mert a sport lelki munka. Ehhez egészen más alapokat kell teremteni. A tehetségre kell helyezni a súlyt s kedvvel kell sportolni, mert ha nem kedvvel sportolunk, hanem csak ugy, ahogy az exercierplatzon szoktak gyakorlatozni, akkor nem fogunk eredményt elérni. Én, mint katona, állítom azt. hogy az angol tréner nagyobb militarista volt, mint a porosz gárdakapitány a kaszárnyában, mert ebben a sportban nemzetnevelés van, hatalmas erőket halmoztak össze, küzdeni tudást az élet szempontjából és küzdeni tudást akkor, amikor a sors a háború véres mezejére szólítja az egyes állampolgárokat. Ebből a szempontból véve tehát azt kérem a kultuszminister úrtól, hogy a régi, bevált sportegyesületeket is^ — magam is egy olyan szerevezetnek állok az élén, amelyhez 95 sportegyesület tartozik — tessék igénybevenni. Mi ebben a tekintetben alárendeljük magunkat a kultuszminister urnák. Mi csinálunk külön levente-szakosztályokat és odaadjuk egész sporttudásunkat abból a célból, hogy ebből a nagy munkából kivegyük részünket. (Friedrich István: Nagyon helyesen !) Eltekintve ettől, az uniformizálás következménye az is, hogy versenykedv nincs. Pedig minél több színnek kell megjelennie a sportpályákon, minél több egyesületnek, minél több érdekszférának kell összeütköznie, s szeretném, ha sok munkás-sportegyesület lenne. (Pakots József: Ugy van ! De a belügyminister ur nem hagyja jóvá az alapszabályokat ! —- Felkiáltások jobbfelől: Dehogy nem ! — Pakots József : Az én kerületemben két községben nem hagyta jóvá ! Tessék így a testnevelést szolgálni ! — Friedrich István: Én magam jártam el vagy negyven ilyen futbal-egyesület érdekében. Egyet sem engedélyeztek !) En nyugodtan engedném 23