Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-248

118 A nemzetgyűlés 248. ülése 1924. évi február hó 28-án, csütörtökön. Megértem Zsirkay képviselő urat s azokat a nekibúsult, elkeseredett magyarokat, akiknek szivében a kisentente államainak magatartása az ott élő magyarokkal szemben, — de ugyanígy bánnak a tóttal, és ép ugy elnyomják a németet, svábot, horvátot, szászt, mint a magyarokat, — — (Szomjas Gusztáv: Megvédi őket az ottani szociáldemokrata párt. — Kiss Menyhért: Legjobban a magyarokat! — Zaj.) azt a gondolatot lopja, hogy ha mi is igy bántunk volna 25 éven keresztül a nemzetiségeinkkel, akkor nem lett volna ürügy Magyarország megszállására. De egyről megfeledkezik a képviselő ur, hogy: amint az Apponyi-féle rendelet nem használt, hanem ártott, mert ez ébresztette fel a nemzetiségekben a szunnyadó nacionalista erőket, ugy a cseheknek, oláhoknak és szerbeknek sem fog sikerülni az ott élő kisebbségeinket felszívni ; ellenkezőleg, a nemzeti szellemet fogják bennük felébreszteni. (Kiss Menyhért: Mi volt Apponyi rendelete a Beneséhez képest! Semmi.) Ami már most az előttünk levő törvényjavaslat rendelkezéseit illeti, azon a nézeten vagyok, hogy e rendelkezéseket könnyebben is meg lehet oldani. Nem is kell két esztendeig várnunk. Ajánlom a kormánynak: készittesen egy tisztviselői nyelvkatasztert és oda ossza be a tisztviselőket, ahová a nyelvtudásuk utalja őket. Nemcsak a szolgálat érdeke, hanem a nemzeti érdek is azt követeli, hogy a tisztviselő, különösen az a tisztviselő, aki közvetlen érintkezésben van a néppel, tudja és értse annak a népnek nyelvét, mert hiszen épen a nyelv az a kulcs, amely a nép szivéhez vezet. Azt hiszem, hogy ugy Knaller, mint Rothenstein t. képviselőtársaim felszólalása is más formát vett volna és sok ott felhozott kérdés elmaradt volna, ha perifériákon épen az alsóbbrendű hatóságoknál ugyanaz a megértés mutatkoznék a kisebbségi kérdésben, mint amely az egész magyar kormányzatot lojálisán és becsületesen jellemzi. (Rothenstein Mór: Ez igaz!) Épen ezek az apróságok, a végrehajtás körül mutatkozó nehézségek azok, amelyeket alldeutsch izgatók arra használnak fel, hogy Budapesttől Berlinen, Bécsen, majd Frankfurton át denunciálják a magyarságot s amelyeket viszont a kisentente országainak vezérférfiai ürügyül használnak fel arra, hogy meggyanúsítsák a magyar kormányzatot, mintha nem kezelné őszintén a kisebbségi jogok védelmét. Knaller igen t. képviselő ur felemiitette a kormánynak az iskolaügyben kiadott rendeletét. Meg kell állapi tanom, hogy az iskolaügy terén, az anyanyelven való oktatás terén a kormányzat nagyon is messzemenő lojalitással járt el s nemzetiségi vidékeken a legtöbb iskolában ma már anyanyelvükön tanítják a gyermekeket. Hogy mégis akadnak panaszok, ezek részint helyi körülményekben, részint pedig személyi viszonyokban találják magyarázatukat. Helyi körülményekben, mert az a helyzet, hogy a tanitó akárhányszor maga sem tudja az illető nép anyanyelvét, nem tudja azt irodalmilag előadni s ha. tudja és akarja is, nem állanak rendelkezésére tankönyvek. Arra kérném a. kormányt, méltóztatnék intézkedni, különösen a kultuszkormány figyelmét hívom fel arra, hogy legalább a jövő tanévre német iskoláink láttassanak el a szükséges tankönyvekkel, mert enélkül rendszeres oktatás el sem képzelhető. (Farkas István: Magyart sem adnak ! — Lendvai István közbeszól.) T. képviselő ur, amikor künn járt a magyaróvári kerületben, véletlenül nem igy méltóztatott beszélni. (Lendvai István: Azt mondtam, hogy nem szégyenlem a származásomat, de azért magyar vagyok!) Elhiszem, de a magyarságból nem kérek kioktatást. (Lendvai István: Nem is arról beszéltem !) Hogy objektiv legyek, reá kell mutatnom arra az anomáliára is, amely a magyar nyelvnek az idegen tannyelvű iskolákban való tanítása körül mutatkozik. Először is, megvallom egészen őszintén, hogy a heti két órát keveslem. Semmi kifogásom nincs az ellen, hogy ezt a heti két órát heti hat órára felemeljék. A legnagyobb hiba azonban a tanítás módszerében rejlik. Nemcsak az elemi iskolákban, hanem a középiskolákban is eredendő hibában leledzik a magyar nyelv oktatása, t. i. abban, hogy nem nyelvet tanítanak, hanem grammatikát gyúrnak. Már pedig én nem látok abban nemzeti érdeket, hogy azzal a sváb gyerekkel bemagoltassák a Szinnyei-féle magyar nyelvtant; ellenben nemzeti érdeket látok abban, hogy az állani biztosítsa a lehetőségét annak, hogy az az idegen ajkú honpolgár meg is tanulhassa az állam nyelvét. (Helyeslés.) Épen ezért szükségesnek tartanám, hogy az idegen tannyelvű iskolák tanítói részére kötelező tanfolyamok tartassanak, amelyekben a tanitó megtanulja végre azt, — nem azt, hogy nyelvtant magoltasson, hanem azt, — hogy hogyan kell a magyar nyelvre megtanítani a gyermekeket. Valamikor régen nagyon jó módszer volt szokásban a magyar nyelv tanítására, propagálására: a cseregyermekrendszer. Aza soproni, vasmeg3"ei, mosoni sváb és horvát szülő cserébe adta gyermekét magyar vidékre, ahonnan cserébe kapott magyar gyermeket s igy az egyik minden nehézség nélkül megtanult németül, a másik pedig magyarul. Nemcsak a nyelvoktatás szempontjából fontos ez, hanem épen a nemzeti összetartás, a nemzeti érzés fejlesztése szempontjából, mert aki ismeri a helyzetet, az tudja, hogy a magyar szülő és a német sógor között évtizedekre menő baráti szálak fűződtek. Én ezt a cseregyermek akciót nemzeti szempontból mindenféle más gyermekakciónál fontosabbnak tartom, amelyet ezért a magyar társadalom az állam segítő asszisztenciája mellett szélesebb alapokon és tervszerűen újra felvethetne. A kisebbségi kérdést — amint ezt pártkülönbség nélkül megállapították itt a nemzetgyűlésen —- a magyar kormányzat helyes vágányra terelte. A még meglevő apró és a végrehajtás körül mutatkozó nehézségek inkább a tapintat körébe tartoznak. Engedje meg az igen t. Nemzetgyűlés, hogy két ilyen kisebb kérdésre, amelyeket igen könnyen, minden nehézség nélkül eliminálni lehetne, rámutassak. Az egyikre már rámutatott Láng János igen t. képviselőtársam, aki azt indítványozta, hogy legalább is addig, amig a magyar állam hatékony eszközökkel nem teszi lehetővé az idegen ajkuaknak, hogy a magyar állam nyelvét elsajátítsák, (Förster Elek: Sohasem gátolta!) a hatósági idézések, bírósági végzések, adóivek, szóval azok a formulárék, melyeket az illető állampolgár a hatóságoktól kap, necsak magyar nyelven, hanem az illető saját anyanyelvén is szóljanak. (Szakács Andor: Ez ellen a berényi svábok és tótok tiltakoznak! Elég nekik a magyar nyelv!) Knaller igen t. képviselőtársam felhozta a német kormánybiztosságot. Ennek a kormánybiztosságnak az élén egy szorgalomban és ügybuzgóságban igen kiváló férfiú áll. Arra kérném az igen t. kormányt, hogy, mivel ezt a kormánybiztost talán jogtalanul, talán részben joggal azzal vádolják meg, hogy nem eléggé aktív, méltóztatnék megadni ennek JBLZ aktivitásnak morális és talán materiális feltételeit. T. Nemzetgyűlés! A hazai nemzeti kisebbségek évszázadokon keresztül egybeforrtak a magyarsággal, amely magyarság itt, a Duna