Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-247

À nemzetgyűlés 247. ülése 1924. sága és keserve, amely látvány elől elzárkózni nem lehet, mert ebben a látványban benne van az egész magyar élet sötét képe és hiába próbáljuk mi valami csodálatos elszigeteltségben nézni ezeket a dolgokat és nem érezni azt, hogy ezzel közösséget kell lélekben vállalnunk és igyekeznünk kell ebből a helyzetből kimenteni az exisztenciák ezreit — mondom, ha valaki elmegy a vásárcsarnokba, akkor láthatja azt, hogy a katasztrófa méretei már olyan szörnyűek, hogy itt aztán kiszámíthatatlan következményekkel állunk szemben. Az én igen t. képviselőtársam, Kéthly Anna tragikus színekben és egy szociálpolitikus nagyszerű bölcsességével, megérzésével állította önök elé ezt a kérdést, amely a drágítás különféle megnyilvánulásaiban jelentkezik, és én őszintén szólva, tanultam tőle, de szerettem volna, ha a nemzetp-vülés is tanult volna tőle. Ö a munkáskíérdéisen keresztül nézte ezt a problémát, és tessék elhinni, önmagunkat becsülnők meg, ha arra a magaslatra tudnánk emelkedni, hogy annak a kis munkásembernek, Isten képére, hasonmására teremtett hasonló embertársunkniak élete, boldogulása, megélhetése épen olyan fontos kérdés, mint a jómagunké. Mert tessék elképzelni, hogy ha az a tömeg, az a rettentői nagy emberanyag, amelyet a munkásság képvisel, erejében leromlik, akkor a nemzeti életerő pusztul el és azok a csenevész gyermekek, akik ina éheznek, Magyarország jövőjét teszik bizonytalanná azáltal, hogy lélekben és testben elpvisztulntak. A nyomorúságnak az a fertője, amelybe kerültünk, olyan fertő, amelyet nem lehet kiszikkasztani nem tudom miféle mérnöki tudománnyal sem. esek eggyel : a kenyérkérdésnek, a gazdasági és szociális gondoknak megoldásával. A kormány ezen elsőrendű kormányzati feladatainak körébe tartozik ez a kérdés is, ugy látszik azonban, nem nyer elég jelentőséget, sőt ellenkezőleg maga is kimélyíti a drágaságot intézkedéseivel. Emiitettem, hogy maga a kormány, az állam jár elől az árdrágításokkal. Ilyen legutóbbi árdrágítás volt a most, hétfőn életbeléptetett Máv. tarifaemelés, amely 50%-kai emelte a díjszabást, aminek természetes következménye rögtön mutatkozott azoknak az áruknak az árában, amelyeket vasúton szállítanak. Sőt már jelentkezik például a főváros közellátásában egy igen fontos tételnél, a tejszolgáltatásnál is, mert amióta ezek a tarifák emelkedtek, sokkal kisebb mennyiségű tej érkezik Budapestre és ennélfogva épen egyik legfontosabb élelmicikkünkben fogyatékosak vagyunk, mert hiszen a háztartások részére a tej a legfontosabb cikk. De más élelmiszerek és más áruk áraiban is jelentkezik a tarifaemelés drágitó hatása, mert hiszen az árutulajdonosok azokat a költségtöbbleteket, amelyek a díjszabások emelése révén rájuk hárulnak, igyekszenek áthárítani a fogyasztóra vagy közvütőre, mindenki a maga minőségében áthárítja a másikra. ; Az egyik, aki fogyasztó és egy személyben termelő is, igyekszik ;a kettőt összhangba hozni. A kereskedő, akinek bizonyos cikkeket be kell szereznie, amely cikkek vasúton jönnek, természetesen szintén áthárítja költségtöbbletét a vevőközönségre. A vevőközönség is megpróbálja ezt, ha bizonyos vonatkozásban szintén termelő vagy eladói minőségben áll szemben a többiekkel. Végtelen sorozata mutatkozik tehát a drágulásnak. Annak ellenére, hogy már ki volt próbálva, hogy a Máv, tarifaemelése évi február, hó 27-én

u szerdán. 101 micsoda következményekkel jár, következetesen, szinte hónapról-hónapra újra szépen -beállítják az emelést abba a budgetbe, amely az államvasutak üzemében szokott szerepelni. Azt kell kérdeznünk, micsoda üzletvezetés ez % Nem tudom, vájjon műszaki szempontból nagyon kitünő-e ; azt kell következtetnem, hogy ilyen szempontból sem az, de hogy kereskedelmi szempontból a legrosszabb, az kétségtelen. A kormánynak már látnia kellett, hogy ezek a Máv tarifaemelések esak a drágaság uj láncolatát indítják meg, tehát még áldozatok árán is ki kellett volna kerülnie. Méltóztassanak csak ezzel szemben azt nézni, mi történik a szomszédban. A német vasú iáknál 10 százalékkal, a cseh vasutaknál pedig 15 százalékkal redukálják a tarifaárakat, ugyanakkor pedig nálunk 50 százalékos tarifaemelések vannak. Ezt nem értem. Mi, akik ezekkel a kérdésekkel csak a maguk hatásai szerint foglalkozunk, nem is vagyunk! szakemberek, de látjuk, hogy mivel járniak ezek az intézkedések ; mi laikusok is megdöbbenéssel kell hogy megállapítsuk, hogy ez rossz rendszer, ezen változtatni kell, az állam nem tarthat fenn olyan állami üzemeket, amelyek mindig óriási deficittel dolgoznak és a deficit mellett is mindig jobban- és jobban terhelik az ország lakosságát. Ha nem megy így, ha állami üzem formájában nem lehet ezeket az üzemeket produktívakká tenni, akkor méltóztassanak talán magánüzemmé átalakítani és valamilyen formában bérbe adni. (Fábián Béla: A költségvetés deficitjének 45 százalékát a Máv. teszi ki ! — Lendvai István : Talán a Deutsch Henriknek adjuk át !) Ha Deutsch Henrik virágzó üzemmé teszi, ami által olcsóbbá lesz a kenyér, a tej, a hus, akkor legyen Deutsch Henriké. Ez nem felekezeti kérdés, ez életkérdés. Én igazán nem nézem ezt a kérdést ebből a szempontból s azt hiszem, t. képviselőtársam sem kivánja ezeket a dolgokat ilyen szempontból, nézni. (Fábián Béla : Kötve hiszem !) Ezt a kérdést, legalább remélem, nem. Nem tudom, műszakilag is hogyan vezetik az államvasutakat, annyi azonban bizonyos, hogy míg Budapesttől Hamburgig 10 napig tart a szállítmány utia. addig Budapestről, a nyugati pályaudvarról Kaposvárra szintén 10 napig tart. Mi ez 1 Az az összekötő vasúti hálózat, amely a forgalmat a nyugati pályaudvar és a Józsefváros között lebonyolítja, 5—6 napi distanciát okoz az áruk szállításában, vagyis a Dunántúlra ugyanannyi idő alatt kerül le az áru, mint amennyi idő alatt elkerül Hamburgba. Ahol így adminisztrálnak műszakilae is és kereskedelmileg is. (Fábián Béla: Hát még pénzügyileR- !) ott kétségtelenül nagy hibák vannak, ott a vezetés körül van hiba, ott az államban a hiba. mert az ilyen állapotokat nem szabad állandósítani, nem szabad tűrni. Az állami üzemek között vannak mások is, amelyek hasonló betegségeket mutatnak. Itt van például a telefon. Hogy a telefonnal menynyi baja van a szegény szenvedő telefonelőüzetőnek, (Fábián Béla : Hát még milyen lesz !) abban, azt hiszem, az egész nemzetgyűlés, mint ebben a tekintetben teljesen összehangolt, egységes felfogású társaság, osztozik velem. A telefon már nem azt a célt szolgálja, hogy a telefondrót egyik végén és másik végén álló és egymással beszélni kívánó feleket összeköttetésbe hozza, hanem azt, hogy lehetőleír megtöltse az idegszanatóriumokat. Azt hiszem, hogy talán bizonyos idegszanatóriumoknak külön te15«