Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-231

tâ A nemzetgyűlés 231. ülése 1924. évi január hó 30-án, szerdám. szakasznál az »érdemes« szó beszúrását. Ez a szakasz ugyanis az mondja (olvassa) : »Földhöz juttatható továbbá a földbirtok helyesebb megoszlását szabályozó rendelkezésekről szóló törvény végrehajtása következtáben állását vesztő érdemes mezőgazdasági cseléd is.« Teljesen osztozom a képviselőtársam véleményében; hogy valaki érdemes-e vagy nem érdemes, annak megállapítása nagyon tág teret nyit a véleményeknek. (Ugy van! half elöl.) Szerintem feltétlenül sérti a kisemberek érdekeit, ha valakit azért bocsátunk el a gazdaságból, mert feleslegessé vált, mert a nagybirtokostól elvettek földet. Hát akiket elbocsátanak, azok nem voltak érdemesek! Miért bocsátották el őket, hiszen az érdemeset megtartották? Az igazság szempontjából ragaszkodom ahhoz, amit Szeder képviselőtársam indítványozott; hagyjuk el az »érdemes« szót s az állásukat elvesztett cselédeket igenis juttassuk földhöz. Ne tegyük ezt függővé attól, hogy nem tudom melyik bizottság milyen szemüvegen keresztül birálja el, hogy valaki érdemes-e vagy nem érdemes. A törvény ugy is megjelöli, hogy ki nem kaphat földet. Ha a cseléd ebbe a kategóriába beleesik, ha lopott, csalt, forradalmár vagy kommunista volt, ugy sem kaphat. Miért kell külön megmondani, hogy érdemes-e vagy nem érdemes. Ez nagyon tág fogalom. A törvényhozásnak az a kötelessége, hogy strikte megjelölje, hogy milyen feltételek mellett kaphat valaki földet. Ezért a magam részéről Szeder képviselőtársam indítványát elfogadom. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Kivan még valaki szólani? (Nem!) Ha senki sem kíván szólani, a vitát bezárom. A földmivelésügyi minister ur kivan szólniSzabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister; T. Nemzetgyűlés! Gaal Gaston képviselőtársam a törvényjavaslatok tárgyalásánál mindig az ő egyenes egyéniségét veszi tekintetbe, ebből indul ki s a törvényeket abból a szempontból birálja, hogy erre vagy arra az intézkedésre nincs szükség, mert rendes gazdaember nem teszi meg azt, amit a törvényjavaslat meg akar gátolni. Sajnos, i Nemzetgyűlés és igen t. képviselőtársam, nem lehet ebből a szempontból kiindulni, mert a törvényt sohasem az általános egyetemesség hibáira alkotjuk, hanem az egyesek hibáinak megakadályozására. Ez a szakasz is az egyes birtokosok szabálytalansága és lehetetlen intézkedései folytán vált szükségessé. Amikor a tárgyalás ott a községben megkezdődik, sok birtokos — erről egészen pozitív adataim vannak — megfenyegeti a cselédet, hogy ha csak egy házhelyet is mer igényelni, akkor elbocsátja. (Ugy van! balfelől. — Meskó Zoltán: Vagy pedig ha másra mer szavazni,) Az a cseléd tehát nem mer f igényelni, és miután a cselédet ok nélkül elbocsátani csak az év végével lehet, év közben pedig nem, a cselédséget az illető birtokos nem bocsátja el akkor, amikor a birtokreform tárgyalása van, hogy igy igénylésre jelentkezhetnék, hanem inkább elijeszti ettől és az illető abban a hitben, hogy továbbra is megmaradhat cselédnek, lemond az igénylésről, nem jelentkezik. Amikor pedig a községben befejezik a birtoktárgyalást, tucatszámra, tömegesen mondanak fel a cselédnek a szerződés-lejárta időre. Amikor ma az a helyzet, hogy Magyarország niunkásnépónek legtürelmesebb népe, a legjobb munkásrésze tömegesen munkanélkül marad, amit csak szomorú lélekkel lehet nézni, amikor a legjobb niunkásnép ily nagyszámban marad munkanélkül azért, mert a birtokosok nem képesek felvenni a^zt a nagy tömeg munkát, amelyet a megszállt részekről is idehajszolnak Magyarországra és egyes birtokosok még szinte azért, hogy bosszút álljanak a földreformon, feleslegesen és szükség nélkül nagy számban bocsátják el cselédjeiket a földreform végrehajtása után, a törvényjavaslatban némileg gondoskodni kell ezekről a szegény emberekről- Lehetővé kell tenni, hogy a birtokos a tárgyalás alkalmával, amikor tudomására jut, hogy mennyi földjét veszik el, kijelenthesse, hogy ebből kifolyólag hány^ cselédet kell elbocsátania. Akkor ezeket a cselédeket beveszik az igénylők közé, hogy kaphassanak valamit a tárgyalásnál. Ez a megszorító rendelkezés, egészen biztos vagyok benne, nem fogja érinteni Gaal Gaston t. képviselőtársamat, (Gaal Gaston: A gazdákról van szó, nem énrólam !) mert ő nem azt célozza, hogy a törvényt kijátssza, nem az a szándéka, hogy szegény embereket ok nélkül lehetetlen megélhetésbe taszitson, hanem azok ellen szól ez, akik ezt az eljárást nemcsak a múltban, de a jelen időben is gyakorolják és amire vonatkozólag a keserves panaszok egész tömegét kapom hétről-hétre. Ezért kötelességemnek tartottam gondoskodni arról, hogy azok a cselédek, akiket a birtokosoknak el kell bocsátani, kárpótlást kapjanak. Mert nem oszthatom Szeder t. képviselőtársamnak azt az álláspontját, hogy egyáltalán ne legyen szabad senkit elbocsátani. Ezt lehetetlenségnek tartom. Ha valakinek a birtokából nagyobb területet elvesznek, nem tud annyi cselédet eltartani, mint azelőtt, a munkaadó birtokosnak tehát kell hogy joga legyen arra, hogy felesleges cselédségét elbocsáthassa. De ezt a tárgyalás idején mondja meg, hogy azok a szegény emberek a tárgyalás folyamán is földhöz juthassanak. Ha azután a birtokon olyan gazdasági változás áll be, hogy a cselédek létszámának apasztása emiatt múlhatatlanul szükségessé válik, a birtokosnak ezt be kell jelentenie a közigazgatási bizottság albizottságánál. Erre az albizottságra a birtokosok, szempontjából nyugodtan rábízhatom a kérdés eldöntését, (Meskó Zoltán: Jelenleg igen !) mert a közigazgatási bizottság nem olyan összeállítású, hogy ott a birtokosokat üldözni szeretnék vagy akarnák.^ Azok ellen szól ez az intézkedés, akik a tárgyalásról azzal ijesztik el a cselédséget, hogy elbocsátják őket a szolgálatból, ugy, hogy erre nem igényelnek földet, amikor pedig a tárgyalás véget ért, mégis tömegesen bocsátják el a cselédeket. Az ilyen birtokosok ellen kellett ezt a paragrafust belevenni a javaslatba. A szegény embereket védjük a túlkapások ellen, de nem a rendes birtokosok ellen, akikkel szemben ilyen intézkedésre szükség nincs. Ami igen t. képviselőtársamnak első módosítását illeti, felesleges a módositás, hogy sorrendbe vegyük, mert ez a paragrafus nem a cselédségre általánosságban szól. A cselédségre általánosságban megmarad az alaptörvény. Ez csak az elbocsátott cselédekre vonatkozik. Ezekre nézve szükségtelen a sorrendbe helyezés, hogy ki után juthat földhöz, mert nem általában a cselédről van szó, hanem az elbocsátott cselédségről. A hadiárvákra vonatkozólag azt hiszem Eőri-Szabó képviselőtársam adott be módositást. Ezek kivételesen nagyon ritkán előforduló esetek, mert hiszen a hadiárváknak igén y jogosultsága az alaptörvényben érintetlenül megmarad. Vannak azonban esetek, igen ritkán ugyan, de elő fordulnak, hogy például a hadiözvegy férjhez megy és megszűnik a hadiözvegy jellege. Esetleg vagyonos emberhez ment nőül. Ő mint hadiözvegy már nem igényelhet földet, de viszont van két hadiárva gyermeke, akik talán még kicsinyek. Ezek önállóan földet nem igényelhetnek, de számukra legalább lehetővé akarjuk tenni, hogy