Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-241

 nemzetgyűlés 241. ülése 1924 " nemzetgyűlés az első és második bekezdést elfogadta. Következik ugyanennek a szakasznak harmadik bekezdése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Perlaki György jegyző (olvassa a 23. § 3—5. bekezdését, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Olvassa a 24. § első bekezdését) : Gaal Gaston ! Gaal Gaston : T. Nemzetgyűlés ! Amint már az általános vitánál tartott felszólalásomban is jeleztem, ezt a szakaszt tekintem a törvényjavaslat leglehetetlenebb szakaszának, amely magával a törvénnyel egyáltalán semmiféle összefüggésben nincs, amelyre birtokpolitikai célból abszolúte semmi szükség nincs, amelyet abban a töredék formájában is, amelyben az alaptörvény 91. §-ába bevétetett, annak idején tulaj donképen csak az u. n. fajvédők vétettek be a törvénybe s amelynek rejtett, titkos és be nem vallott célja már abban az időben is az volt, hogy bizonyos zsidó szerzőktől a katholikus tékozló eladó javára a földet valahogy vissza lehessen kaparintani. Az alaptörvény 91. §-ánál, ahol ez csak rendkivüli kivételes esetekben és csak akkor lehetséges, ha magára az egész birtokra a megváltási eljárás különben megindittatott, ahol az eladó félnek saját iniciativájára ez az eljárás meg nem indulhatott, ott is helytelennek és igazságtalannak tartottam, de minthogy ott mégis megvan bizonyos mitigáció, némi megszoritottság — annyira általánosan sérelmesnek és annyira általánosan a magánjogon keresztülgázoló intézkedésnek nem volt tekinthető, mint amilyenné teszi ezt a novella 24. §-a. Méltóztassék elképzelni, hogy micsoda jogrend és jogfelfogás van egy olyan országban, ahol valaki a háború alatt eladta a házát itt Budapesten — mondjuk — 5—600.000 koronáért s az a ház ma egy milliárdot ér, az illető nem kaphatja vissza a házát, mert az házbirtok. Méltóztassék elképzelni, ha valakinek voltak ingóságai, vagy volt egy gyártelepe, vagy volt akármiféle, akármilyen másfajta vagyona, és azt eladta a háborúban rosszul, ugy hogy az a mai viszonyok között kétségtelenül ezerszer, sőt tízezerszer többet ér, mint amennyiért ő eladta, — az egyik sem követelheti vissza a maga vagyonát ; ellenben, ha valakinek földje volt, és azt a földet adta el a háború alatt — természetesen akkor sem rosszul, mert hiszen abban az időben is csak akkor kezdték a földbirtokokat nagyobb tömegben eladni, mikor a föld ára emelkedett és a tulajdonosok beörülvén a magas áraknak, adtak túl földeiken — mondom eladták földjüket a mai viszonyokhoz képest rosszul, — mert hiszen természetesen a föld ára is, mint minden egyébnek az ára, legalább a tízezerszeresére emelkedett : micsoda jogi helyzet van egy országban, ahol az egyik féle vagyont, ha rosszul adtam el nem követelhetem vissza, a másikféle vagyont pedig a jóhiszemű vevőtől visszakövetelhetem ? Méltóztassanak elképzelni, micsoda helyzet lenne még abban az esetben is, ha e fölött a dolog felett a rendes bíróságok volnának hivatva dönteni, pedig a rendes bíróságok előtt és a rendes polgári perrendtartás szerint nemcsak a bizonyításnak és védekezésnek van tág tér fentartva, de a jogorvoslatra is, miután ezek három fórumon, a törvényszéken, a táblán és a kir. Curián kérészéi február hp 15-én, pénteken. 453 tül ítélkeznek. Jogi szempontból azonban még ott is abszurdum lenne az, hogy magánjogi szabályok másként alkalmaztassanak az egyik fajta vagyonra, mint a másikra. Azonban méltóztassék hozzáképzelni még azt, hogy ebben a kérdésben a bíráskodást ez a szakasz kivonja a rendes bíráskodás elől és egy célbirósághoz, egy ad hoc, egy ideiglenes bírósághoz utasítja, amilyen az OFB. Az OFB-nak nem az a hivatása, hogy magánjogi differenciákban ítéletet hozzon. Az OFB-nak az a hivatása, hogy a törvényben megszabott határok között a földbirtokpolitikai célokra szükséges területeket az állam nevében Ítélettel igény bevehesse és Ítélettel a földhöz juttatandókra átruházhassa. Az OFB. mintegy közjogi funkciót végez, de sohasem volt és lehet hivatása az, hogy két magánfél : eladó és vevő között fenfqrgó magánjogi differenciákban hozzon ítéletet. És micsoda erkölcsi állapot az, mikor megtörténhetik egy országban, hogy én vagy X—

Y vagy akárki, az állam összes törvényeit betartva, mindazokat az alakiságokat és jogi kellékeket alkalmazva, amelyek egy adásvételi ügylet érvényes megkötéséhez szükségesek, mondom mindezeket betartva, bizonyos vagyontárgyat magamnak adásvétel utján megszereztem, ahol tehát mind a két fél bármely külső kényszer nélkül önkéntes elhatározásból kötött egymással jogügyletet, utóbb az eladó fél csak azért, mert utóbb ugy találja, hogy konjunkturális változások folytán rossz üzletet csinált, előállhasson azzal a jogigénnyel, hogy most pedig csináljátok vissza, állam csináld vissza ezt az üzletet, adasd nekem vissza a birtokot, melyet én rosszul adtam el, én pedig majd visszaadom a vételárat 1 Ha ezt a jogelvet mi elfogadjuk, akkor üzletet kötni többé ebben az országban egyáltalán nem lehet. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Csak a háborús birtokról szól, nem szól a többiről !) Ez a szakasz — ugy ahogy meg van fogalmazva —

: mindazokról a birtokokról szól minister ur, amelyek a háború folyamán eladattak és adásvétel tárgyát képezték. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Háborús birtok 1) Nagyon sok olyan eladást tudok, amelyek épen azért történtek meg, mert a háború alatt a földbirtok ára egyszerre csak elkezdett óriási mértékben emelkedni és mélyen t. minister ur, azok a tulajdonosok jobban szerették a pénzt, mint a földjüket, s ezért iparkodtak azt a földet pénzzé tenni. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Más esetek is vannak !) Nagyon kevés a más eset mélyen t. minister ur, nagyon-nagyon kevés és ezt az egy-két más esetet a törvény 91. §-a alapján is orvosolni lehet. Nagyon jól tudok konkrét eseteket mélyen t. minister ur. Miután közbe méltóztatott szólni, fel is hozok egy pár esetet. Egy vasmegyei gazdag főúr egyik vasmegyei birtokát abban az időben jó áron eladta egy zsidónak. A zsidó eladta megint igen nagy haszonnal egy másik embernek. Az a másik ember, aki hivatásos és nagyon jó gazda, egész tudásával, egész vagyonával, mindennel belefeküdt abba a birtokba, mint második jóhiszemű vevő, beinstruálta és mindazt megcsinálta, amit egy jó gazda csak megtehet és most ezen szakasz alapján biztatgatják is már azt a főurat, aki eladta birtokát, hogy mint háborús szerzemény 61*