Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-239

À nemzetgyűlés 239. ülése 1Ù24. évi február hó 18-án, szerdán. 409 tehát az, hogy akár az igen t. képviselő ur, akár más valaki bolsevista módszernek, törvénytelen rendszernek, jogtalanságnak és nem tudom, minek nevezi ezt. (Szilágyi Lajos: Lehet, hogy a vizsgálat azt áliapitja meg, hogy neki van igaza !) Amit itt felhozni méltóztatott, t. képviselőtársam, — én elfogulatlanul kívánok eljárni mindenféle ügyben, amennyire az emberileg lehetséges, — amennyiben azt fogom látni, hogy csakugyan bolsevista módszerre emlékeztető módon történt ezeknek a helyiségeknek igénybevétele, akkor megfogom találni a remédiumnak, az orvoslásnak módját Ha azt fogom látni, hogy törvénytelenül, rendeletellenesen történt ezeknek a házaknak, lakásoknak, egyesületi helyiségeknek igénybevétele, meg fogom találni a módját, — amennyiben hatáskörömbe tartozik — hogy a törvényes birtokosnak visszaadjam- Csak attól félek, hogy ugyanaz fog itt is történni, mint ami a hozzám kerülő, égbekiáltóknak nevezett lakásesetek ezreinél történt, hegy amikor megvizsgáltam törvényszerűség szempontjából, — ami kifogásoltatott — azt találtam, hogy egészen objektive birálva, nem a vádlónak, hanem a hatóságnak van igaza. A lakásügyi főosztályban működő referens és egyébként is független biró uraknak én semmiféle más utasitást nem adtam, mióía ott vagyok abban a ministeriumban, mint hogy a quid juris elve alapján álljanak. Mi a jog, kinek van igaza: csak ezen az alapon szabad legfelsőbb fokon az ügyeket elbirálni. Első fokon lehet, hogy elbicsaklik az a közeg, második fokon lehet, hogy történik valami eícsuszamlás, talán befolyások, nem tudom, mik érvényesülnek, vagy a szemszög nem egészen helyes, talán színezett szemüvegen nézi az az első- vagy másodfokú hatóság az ügyet, fent, a felsőbb fórumon azonban, amelynél feljebb nincs fórum. — tehát nem lehet még egyszer appellálni, nem lehet többé védelmet keresni — más nem érvényesülhet, mint a quid juris merev álláspontja. Ha ezeknek igazuk van, megkapják az igazukat; ha pedig nincs igazuk, akkor fel fogom világositani a képviselő urat, hogy nem volt igaza, amikor ezeket a dolgokat ilyen beállításban idehozta és meg vagyok győződve, hogy ebben az esetben a t. képviselő ur megtalálja a módját annak, hogy ennek kifejezést is adjon, annak t. i., hogy ő tévedett ezeknek a dolgoknak megítélésében. Ami tehát azt a kérdést illeti, hogy hajlandó vagyok-e a sérelmezetteknek nevezett eseteket megvizsgálni, hajlandó vagyok megvizsgálni. Hogy hajlandó vagyok-e elégtételt szolgáltatni, amennyiben a sérelmek beigazoltatnekl Hajlandó vagyok elégtételt szolgáltatni. Megjegyzem azonban, hogy amennyiben hivatal elhelyezéséről, illetőleg hivatal kihelyezéséről van szó, akkor már nem vagyok egyedül illetékes ebben intézkedni, hanem az illető hivatal legfelsőbb fórumán levő főnököt kell megkérdeznem. Végre is azt, t, képviselő ur, közigazgatási szempontból is méltóztatik nekem koncedálni, bármennyire nem szereti talán egyik-másik az urak közül egyikmásik vonatkozásban — az interpellációkból látom — a csendőrséget vagy rendőrséget, hogy a közbiztonság és az ország rendjének fentartása szempontjából — ha nem lehet máskép elhelyezni azt a rendőrséget és esendőrséget — fontosabb, hogy ez kapjon helyet, minthogy a szakszervezet a maga helyiségeiben működhessék. (Helyeslés jobbfelől. Zaj a szélsőbaloldalon.) Ezt én a bonum commune, a közjó szempontjából kénytelen vagyok fentartani, fentartván azonban természetesen azt a jogállapotot is, hogy abban a pillanatban, amikor ki lehet onnan helyezni azt a hivatalt, az a hivatal onnan kihelyezendő és maga a helyiség visszaadandó a háztulajdonosnak, illetőleg az egyesületnek. (Helyeslés jobb felől.) Ezen az alapon kérem, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Baticz Gyula: T. Nemzetgyűlés! Ha a népjóléti minister ur nem hagyta volna azt a hátsó ajtót, nyugodt lelkiismerettel tudomásul vettem volna a választ. Hiszen beszédemben is kitértem arra, hogy nem teljesen és kizárólag a népjóléti minister urnák, vagy az ő eljárásának tulajdonítom azt, hogy ezen a téren ezek az állapotok vannak. De épen a népjóléti minister urnák utóbbi kijelentése szinte megerősíti bennem azt a hitet, hogy igazságot ezen a téren nem fogok tudni kapni a népjóléti minister úrtól, mert — amint a minister ur maga is mondja — itt más közbeeső dolgok is vannak, amelyeket figyelembe fog kelleni venni majd a népjóléti minister urnák. (Kuna P. András: A másik felet is meg kell hallgatni!) A pápai esetet felemiitettem. X helyiséget jelentettünk be a pápai rendőrségnek, illetőleg a pápai lakáshivatalnak: van itt üresen álló helyiség, tessék a rendőri különítményt kivinni az egyesület helyiségéből és oda bevinni. Azt nem foglalták le, hónapokon keresztül üresen hevert az a helyiség, ellenben az egyesület helyiségéből nem mentek ki. Most ha a népjóléti minister ur a legjobbhiszemüleg is a vizsgálatot meg fogja inditani, kitől fog tulajdonképen információt kapni? A pápai lakáshivataltól; a pápai lakáshivatal pedig, a pápai rendőrség kezébe van lefektetve. Csak természetes dolog tehát, hogy onnan hivatalosan olyan jelentést fog kapni, hogy Pápán azokat a rendőröket sehova behelyezni nem lehet, kizárólag csak abba az egyesületi helyiségbe. (Szilágyi Lajos: Ez igy szokott lenni!) A minister ur tehát a törvény szerint, és a rendelet szerint majd meg fogja adni később a választ, hogy helyesen járt el a pápai lakáshivatal, mert hiszen a rendeletek szellemében jár el. Ugyanez a helyzet, miként emiitettem, Bátaszéken is. Fel van oszlatva a csoport. Igaza van a népjóléti minister urnák, mert hiszen a lakás elfoglalása ellen irásos panaszt adtam be épen a népjóléti minister úrhoz. Erre a napokban kaptam választ, hogy az ügyet felülvizsgálta és amennyiben megállapítást nyert, hogy az egyesületet feloszlatták, jogos volt a lakáshivatalnak az az intézkedése, hogy oda lakót költöztetett be. De méltóztatott figyelmen kivül hagyni a dolog másik részét, hogy a közigazgatási hatóság épen azért keresett ürügyet az egyesület feloszlatására és épen azért oszlatta fel, hogy valakit a helyiségbe beköltöztessen. (Gaal Gaston : Ehhez semmi köze a népjóléti ministernek.) Épen azért mondottam végszavamban, hogy feltételezem és hiszem, hogy amennyiben a népjóléti minister ur tényleg akar ezen a téren valami rendet bevezetni, méltóztassék talán fáradságot venni arra, hogy a belügyministerrel érintkezésbe lépve, közösen szabadítsák meg ezektől a kellemetlen vendégektől ezeket az egyesületi helyiségeket. Hiszen az egész nemzetgyűlés tulajdonkép a magántulajdon szentségének alapján áll. Amikor én egyesületi tulajdont védelmezek, és ennek védelmét kérem a kormánytól, akkor köztulajdon védelmére hivom fel a kormányt és a nemzetgyűlést, ez pedig szerintem még fontosabb és messzebbmenő, mint a magántulajdon szentsége. Azt hiszem, ennek érdekében még messzebbmenő lépéseket lehet és kell megtenni. Egészen bizonyos vagyok benne, hogy ha rendeletekre fog hivatkozni a minister ur, sohasem fogok — legalább a mai időben, amig ezek a rendeletek fennállanak — igazságot kapni