Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.
Ülésnapok - 1922-230
24 A nemzetgyűlés 230. ülése 1924. évi január hó 29-én, kedden^ Ma, amikor tizezrek és.tizezrek nem tudnak foglalkozáshoz jutni, még* akadnak munkáltatók, munkáltató testületek képviselői, akik sajtóorgánumok utján nyíltan odaállnak a közvélemény elé és azt próbálgatják bizonyítani, hogy azért van munkanélküliség, mert a munkások Magyarországon nyolc órát dolgoznak. Ez olyan állítás, ami semmivel sem támasztható alá, mert ha ma — merem mondani — a munkáltatók legnagyobb részének azt mondanám: tessék hosszabb ideig dolgoztatni, a vége az lenne, hogy ennyi időn át nem is tudnák foglalkoztatni a munkásokat, mert nincsenek annyira ellátva munkával. Ez a kérdés a mi szempontunkból egyébként is más utón halad. A nyolcórai munkaidő kérdése ma egész Európában, a művelt nyugaton, sőt azontúl, Ausztráliában és Amerikában, bármely világrészben annyira kialakult, hogy annak meghosszabbításáról beszélni sem lehet. Tudósok állapították meg, hogy mit jelent a túlhosszu munkaidőre kényszeritett munkás munkája, és ezzel szemben megállapítást nyert, hogy mit jelent az, ha a munkás jól kipihenve testileg és szellemileg megfelelően szórakozva állhat oda munkája végzéséhez. Ezért a munkásság rendületlenül ragaszkodik a nyolcórai munkaidő elvéhez és gyakorlatához és a munkáltatóknak kár arról nyilatkozniuk, hogy a munkanélküliség kérdését a munkaidő meghosszabbításával lehetne elintézni. T. Nemzetgyűlés! Elmondottam indemnitási beszédemben a munkanélküliség előidézésével kapcsolatban azokat a pénzügyi hibákat, amelyeket a kormány elköA^etett. Erről most nem akarok beszélni. De ezeknek a hibáknak sorozatához hozzá kívánom fűzni azt, hogy a magyar kormány a magyar munkáltatókkal szemben nagyon gyenge és nagyon erélytelen. Nem mer semmiféle olyan erőteljes intézkedést tenni, amellyel akár a munkanélküliség kérdését, akár más munkáskérdéseket jobb útra lehetne terelni. Minthogy ma Magyarországon az ipari munkáltatók oly nagy hatalmat jelentenek, hogy a kormánynak semmiféle olynemü felszólítására, amely az ő érdekeikbe vágna, nem hajlanak, sőt azzal nyíltan szembehelyezkednek, érthető az, hogy mikor a kormány ezt látja, nem igen mer. de nem is nagyon akar ezekkel az elhatalmasodott ipari munkáltatókkal szemben semmiféle különösebb és erőteljesebb intézkedéseket végrehajtani. A pénzügyi hibák mellett vannak, habár nem ilyen erős hibák, egyebek is. Például, — hogy egy esetet kiragadjak — a rabok munkája, is, ugyan nem olyan nagyon nagy mértékben, de mindenesetre elég számottevően hozzájárul ahhoz, hogy itt évről-évre, különösen igy a téli időszakban, munkanélküliségről kell beszélni. Hogy egyebet ne említsek, a gyűjtőfogházban van egy műhely, az úgynevezett Egyesült Vas- és Rézbutorüzem Részvénytársaság. Ennél a gyűjtőfogházban elhelyezett foglyok közül állandóan hatvan nyer alkalmazást. A kereskedelmi minister ur annakidején megállapította azokat a feltételeket, amelyek szerint ott a foglyok munkát végezhetnek. E feltételek egyike az volt, hogy csak egészen apró részletmunkát végezhetnek a vas- és rézbutor előállítása terén. A munkáltatók ezt nagyon hamar iparkodtak kihasználni. De nemcsak kihasználták, hanem kijátszották a felhatalmazást, ugy hogy vigan készül ott egész kész munka is, ami által ebben az üzemben legalább hatvan ipari munkás számára teszik lehetetlenné a munkavállalást. Tébát ebben az egyetlenegy üzemben ily módon megállapíthatóan hatvan embert fosztanak meg a munkálkodás lehetőségétől. Én helytelenítem az ilyen dolgokat. A foglyoknak általában nem kellene olyan munkát végezniük, amely a szakmailag képzett munkások munkáját pótolhatja. De ezt máskülönben is kifogásolni kell. (Propper Sándor: Olcsó munkaerő!) Az a munkáltató vagy az a munkáltató érdekeltség, amelynek sikerül megszereznie ezt a gyüjtőfosrbázbeli műhelyt, amelynek sikerűi a gyűjtőfogház rabjai közül munkaerőt kapni, előnyös helyzetben van, hiszen olcsó munkaerőt kap. mert csak a rabtartási díjat, a rabmunkabért kell fizetnie, úgyhogy vígan tud konkurrálni és bizonyos előnyt élvez a többiekkel szemben. Ez is olyan helytelen állapot, amelyet meg kellene szüntetni. De nemcsak ez az egyetlenegy ilyen üzenj van, hanem a váci fegyházban hasonló kifogásolható intézményt és ténykedést találunk. Ha a kormány az ilyen apró dolgokon segítene, az ilyen apró hibákat kiküszöbölné, ez a sok apróság sokra menne és odajuttatná a munkanélküliség kérdését, hogy kevesebb baj volna vele és kevesebbet kellene beszélni arról a nyomoruságról, amelyet a munkanélküliség idéz elő. Ezek után rátérek arra, amit ebben a. határozati javaslatban voltam bátor előterjeszteni. Ez ugyanis a munkanélküliek segélyezésének kérdése. Irtózik ettől különösen a nemzetgyűlés egységespártja (Kószó István: Minden jóizlésü ember irtózik az ingyenéléstől! Ezzel tették tönkre a társadalmat!) volt alkalmam hallani erre vonatkozó megnyilatkozásokat, mint ahogy jelen pillanatban igen t. Kósző képviselő ur is nyilatkozik ebben a kérdésben, ne méltóztassék ezt a kérdést ugy kezelni, hogy ezek ingyenélők. (Kósző István: Munkakerülők!) vagy nem tudom, hogyan tetszik elképzelni. Az a munkanélküli szívesen dolgoznék; ezt tessék tudomásul venni. Ha annak a munkanélkülinek adnak munkát, akkor nem szorul a segélyre, de nem is taríja az egyéniségével összeegyeztethetőnek, hogy kolduspénzből éljen, tengődjék, (Kószó István: Tehát inkább nem dolgozik !) Tehát ha nem tudják foglalkoztatni... (Zaj jobb felől.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Kabók Lajos:. . . akkor az államnak kötelessége gondoskodni arról, hogy az országnak egyetlen polgára se jusson abba a helyzetbe, hogy kétségbeesésében, elkeseredésében olyan cselekedetre ragadtassa magát, amely a törvényekkel ellenkezik. Ez rávall az igen t. képviselő urak nézetére. (Kószó István: Utálom a naplopó embert! — Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Kabók Lajos : Az ilyen fontos, mélyreható szociális problémát mindenkinek sokkal magasabb nivóra kellene helyeznie. Itt nem \ ? oJna szabad kicsinyes szempontokat előtérbe tolni, nem volna szabad a szakszervezetek lebecsülésében találni meg az orvoslást.. . (Kószó István : A szakszervezet ne politizáljon, hanem gazdasági dolgot végezzen!) Méltóztassék tudomásul venni, hogy az egész művelt nyugaton a szakszervezeteket az államnak úgyszólván egyik tényezőjeként ismerték el. A művelt nyugaton a szakszervezetek tekintélyek, (Kószó István: Legyen tekintély a maga helyén, de ne a politikában! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! A képviselő urat kérem, ne a szakszervezetekről hanem a munkanélküli segélyről méltóztassék beszélni. Kabók Lajos: Én nem a szakszervezetekről beszélek, hanem erről a segélyezésről. Nyugaton kétféle segélyezési rendszer alakult ki. Az egyik az általános segélyezési rendszer. Ebben a rendszerben vagy maga az állam vagy az illetékes város hajtja végre a munkanélkülieknek segélyezését. Van egy másik rendszer, az úgynevezett genfi rendszer; ennél a rendszernél az állam vagy város a szakszervezetekre bizza a munkanélküliek segélyezésének intézését s akkor, amikor ez igy
