Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-236

A nemzetgyűlés 236. ülése 1924. évi február hó 7-én, csütörtökön. 265 van ! a középen.) Ezért oktatták a bencések — amint erre Zsitvay barátom tegnapi beszédében rámutatott — a magyarságot államiságunk első századaiban a földmivelésre. Pannonhalmának temploma és apátsága nemcsak építészetileg maradandó alkotás, hanem mint kulturális tényező is bevilágitott a magyar államéletbe. Csak azért tudott ennek a feladatnak megfelelni, mert a magyar földre volt ráépitve. (Ugy van ! a középen.) Nagyon sajnálnám, ha megingatnék ezt az alapot. Ma az egész szociális és állami élet nem mutat olyan vigasztaló képet, hogy sziklaszilárd alapon álló kulturális intézmények megbolygátasa ne volna a nemzet érdekének sérelme. Minden nemzet keresi a kulturális intézmények egyetemes biztositását. Vétek lenne tehát, ha mi ilyen kulturális intézmények fenmaradását biztositó alaphoz hozzányúlnánk, esetleg bizonyos magánjogok szempontjából. Ha a magyar földre lehetett ezeket a kulturális intézményeket a múltban lefektetni, akkor nagyon kérném, hogy ne ingassuk meg nagyon ezt a földet e kulturális célokat szolgáló intézmények lába alatt. Hogy ezek a kulturális intézmények még ma is betöltik hivatásukat, erre nézve az előttem felszólalt szociáldemokrata képviselő úrral szemben, van szerencsém rámutatni arra, hogy nagyon téved, ha azt hiszi, hogy az állam meg tudna felelni mindenben feladatának, ami a közoktatás ügj^ét illeti. Nagyon nagy baj az "nálunk, hogy mindent az államra igyekszünk hárítani és (Berki Gyula: Több gimnázium van, mint amennyire szükség van !) az állami életben centralizálni. (Nagy zaj a Ház minden oldalán. — Elnök csenget.) Kifogásolom a centralizációt, de ha ezt ma kifogásolom annál jobban kifogásolható majd a közel jövő eseményei után. Az állam ugyanis nem lesz abban a helyzetben, hogy nagyon bőkezűen tudjon megfelelni ennek a feladatnak, még ha az adókat emeli és a kiadásokat restringálja is. De nincs is itt tulaj donképen egy konkrét alap, amelyre rá lehetne fektetni ezt az álláspontot. Itt van a kezemben egy kimutatás arról, hogy mennyi államsegélyt kapnak az egyes tanitó rendek. Ha ezt felolvasom, akkor azt hiszem, hogy ennél hathatósabb érvet nem szolgáltathatnék az előttem elhangzott beszéddel szemben. E kimutatás szerint a bencés rendek államsegélye évi 288.000 korona, a premontreiek államsegélye 49.500 korona, a cisztercitáké 146.000 korona, a kegyesrendieké 201.500 korona. (Szijj Bálint : Ennyi vagyon után ez is sok — Grig er Miklós : Hogy lehet így beszélni? Majd másképen fogunk beszélni ! — Szijj Bálint : Azon a jogon én is beszélhetek ! — Meskó Zoltán : Megint kezdik ! Vagyunk még elegen katholikusok ! Egyelőre még el kell türniök bennünket ! — Zaj.) Ezek az összegek nevetségesen alacsonyak. Azzal a nagy feladattal szemben, amelyet ezek a tanitórendek végeznek, igazán azt lehet mondani, hogy semmiféle ellenértéket nem kapnak. (Zaj.) Hány gimnáziumot és egyéb kulturális intézményt tartanak fenn 288.000 és 49.000 koronás állami segélyekkel ! A premontreiek például csak 49.000 korona államsegélyt kapnak. Hogy lehet tehát arra hivatkozni, hogy a tanitás kizárólagosan állami feladat és hogy milliárdokra menő államsegély fejében követelni lehet a felekezeti oktatás beszüntetését és a kizárólagos állami oktatást? Nincsen az állam abban a helyzetben, hogy ezt a luxust megengedhetné magának. 49.000 korona ellenében, ha ezt beszünteti, nem fogja a premontreiek összes intézeteit fentartani tudni. Azt hiszem, hogy maguk ezek az összegek annyira kiáltók, hogy az az ellenmondás, amely a felekezeti oktatással szemben elhangzott, fiskális szempontból tárgytalannak tekinthető. Én nem fogadom el azt az álláspontot, hogy a felekezeteknek ne adjuk kezébe az oktatást. Ellenkezőleg, a jelenlegi politikai események, az a nagy csalódás, amely az évtizedeken át hangoztatott atheista frázisok nyomán ma mutatkozik, kétszeres argumentum nekem arra, hogy igenis valláserkölcsi alapra fektessük közoktatásunkat. (Pikler Emil : Evangéliumi alapra tessék fektetni és ne kurzusalapra. Evangéliumi alapra tessék helyezkedni !) Rossz időpontot méltóztatnak választani, amikor ezt az évtizedes frázist ma szegezik újból felénk, amikor az állami életben a legszomorúbb tapasztalatok vannak ebben a tekintetben, mert hiszen ez az atheista oktatás tudott rombolni, de nem adott kultúrát és nem épitett egy téglányit sem. (Zaj.) Én tehát igenis körülbástyázni kívánom a felekezeti oktatást, mint a valláserkölcsi nevelés legfőbb biztositékát. Újból hivatkozom arra, hogy azok a szerzetesek — méltóztassanak saját emlékeikből előidézni — micsoda rendithetetlen hazafias szellemben (Folytonos zaj.) végzik minden felekezeti különbségre való tekintet nélkül az oktatást intézményeikben. Az evangéliumot ezeknek nem kell odatartani. (Pikler Emil : Nekik nem, de önnek kell ! — Folytonos zaj.) Ha azonban — amint látom — egyek vagyunk a méltánylásban és e tanitó rendnek kulturális munkájának elismerésében, akkor újból rátérek arra, hogy ne méltóztassanak az aranyfedezetet, e kulturális intézmények létalapját, a magyar földet megingatni ezeknek az intézményeknek lába alatt. Abból a szövegezésből, amelyet Zsitvay t. barátom beadott, egyetlenegy szóval fogok^elsősorban foglalkozni s ez a »lehetőleg« szó. Ő azt mondja : »lehetőleg nem megváltás utján, hanem hosszúlejáratú kis haszonbérletek utján történjék«. Ebből látom azt az intenciót, vagyis azt, hogjr az általános elv az legyen, hogy hosszúlejáratú kis haszonbérletek utján történjék az igénybevétel. Előttem szóló Petrovácz Gyula barátom kimutatta, (Zaj.) hogy az alapítványi birtokoknál történtek hibák. Ezt én is elismerem. Tényleg a bérbeadás tekintetében ezeknél sok hiba volt a múltban, mert nem szolgálták azokat a nemzeti érdekeket, amelyeket szolgálni hivatva vannak. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) De amikor ezt elismerem, ebből nem az következik, hogy én az alapitványi birtokokat, amelyek kulturális célt szolgálnak, megszüntetendőknek tartom, hanem az következik, hogy azokat helyesebben kell hasznosítani. (Élénk helyeslés a középen.) El kell ismernem, hogy ebben a tekintetben a legutóbbi időben határozott javulás tapasztalható. (Petrovácz Gyula : Haller óta !) Az utóbbi időben határozottan tekintetbe veszik, hogy a közalapítványi ingatlanok is beleállittassanak annak a nemzeti érdeknek szolgálatába, amelyet szol-