Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-230

20 A nemzetgyűlés 230. ülése 1924. évi janucír lió 29-én, kedden. Méltóztassék megengedni, hogy ezt a valóságban előadjam. A pénzügyminister ur egy rendeletet bocsátott ki, amelyben százalékszerüen megvannak jelölve azok az összegek, amelyeket az adóellenőrök, illetve az adócsalás felfedezői kapnak és megvan azután határozva az a százalék, amely ebből a behajtott bírságösszegből más célra forditíatik. Ez a rendelkezés a következőképen szól (olvassa) : »100 korona büntetésből 20 korona külön alapba helyeztetik, amelyből a pénzügyminister jutalmazza azokat a tisztviselőket, akik a forgalmiadó kezelésébe egyáltalában nem folynak be. Ezek elsősorban a számvevőségi és kezelési tisztviselők«. A fenmaradó 80 koronából 40 korona az állam egyéb bevételeivel együtt az államkincstárba folyik be és ebből egyetlenegy fillér sem lesz adva sem a tisztviselők jutalmazására, sem pedig egyéb címen jutalékokra. A másik 40 koronának fele, tehát 20 korona illeti meg azokat, akik az adócsalást felfedezték. Minthogy pedig rendszerint két adóellenőr, vagy pénzügyőr fedezi fel ós vizsgálja meg ezeket az adócsalásokat, sőt nagyobb adócsalásoknál igen gyakran három-négy is, egy egyénre alig esik 10, vagy 5 korona avagy ennél is kevesebb összeg. A még hátralevő 20 korona végül közös alapba megy, amelyből egy-egy pénzügyigazg-atóság egész személyzete a pénzügyminister által meghatározott kulcs szerint jutalmaztatik. Ez a rendszer, amely nagyjában megfelel a forgalmi adó tekintetében leginkább érdekelt kereskedők érdekképviseletei kívánságának, — mert hiszen az OMKE is ugyanezt kívánta — szintén mutatja, hogy milyen túlzottak azok a beállítások, amelyekről t. képviselőtársaim a nemzetgyűlésen említést tettek. így történik meg az, hogy abból a 20 koronából mire az a nemzetgyűlésen keresztül kijut a köztudatban 85% lesz, amelyet az adóellenőrök kapnak. (Szijj Bálint: Csakhogy jóhiszemű embereket túlságosan sújtanak milliókkal!) Hasonlóképen túlzottak a panaszok is. így például Sándor Pál t. képviselőtársain közfelháborodás mellett említette volt, hogy valami Liebner játékkereskedőnél épen karácsony előtt megjelent nyolc adóellenőr, az üzletben garázdálkodott és a karácsonyi vásárt teljesen lehetetlenné tette. Bűzzel szemben a tényállás az — s azt hiszem, ha Sándor Pál képviselőtársam idebenn volna, teljesen igazolná ezt az állításomat, mert utána jártam a dolognak —, hogy az illető kereskedőnél január 5-én, tehát az ünnepek után megjelent három adóellenőr, akik azonban ott egyáltalán nem garázdálkodtak, f hanem átvizsgálták a könyveket, azokat lefoglalták és azután kutattak, vájjon történt-e adóeltitkolás. (Szabó József: Nyolcan voltak!) Hárman. Ehhez a kereskedőhöz véletlenül hárman menták, máshova ketten szoktak menni. ••• Hasonlóképen országos botránynak tüntetik fel a balassagyarmati esetet is. ahol állítólag egy tisztességes és becsületes kereskedőt rendőri segítséggel zsaroltak volna meg. Ebben az esetben is a tényállás a következő. Néhány kereskedő, akikről később kiderült, hogy lényeges összegekkel károsították meg az államkincstárt, — milliókat tüntettek el hamis könyveléssel — felbiztatott több jóhiszemű kereskedőt, hogy üzletbecsukással, gyülésezésekkel és más módon akadályozzák meg a forgalmi ellenőrök működését. Az adóellenőrök erőszakoskodására legjobban rávilágít az az eset, amely szintén Balassagyarmaton történt, ahol t. i. ezeket az adóellenőröket egy kereskedő egyszerűen bezárta az üzletébe, rájuk húzta a rollót, és csak a rendőrség közbenjöttével sikerült őket aznap este kiszabadítani. Ez is mutatja, hogy nem ők erőszakoskodtak, hanem velük szemben erőszakoskodtak. Bizonyára történtek kisebb-nagyobb mértékben olyan dolgok is, amelyeket el lehetett volna kerülni. Ha a panaszokat megvizsgáljuk, és utánajárunk az illetékes pénzügyigazgatóságnál vagy az Adóellenőrző és Útmutató Hivatalnál, megállapíthatjuk a hivatalos adatokból, hogy ezen panaszok legnagyobb része túlzott és sokkal kisebb jelentőségű, mint amilyenné a közvélemény előtt felfújják. A legnagyobb baj azonban az, hogy a legtöbben, akik forgalmi adó fizetésére volnának kötelezve, eltitkolják a forgalmi adót, annak ellenére, hogy azt ők a vásárlóktól minden esetben beszedik. Erre vonatkozólag csak egy példát említek meg: Egy falusi kovács — és ez igen sok esetben előfordul, épen az ilyen kovácsokra és bognárokra vonatkozó adatokat jegyeztem ki magamnak — bejelentette, hogy egy hónapban összes forgalmi adó alá eső jövedelme 3000 korona volt, a legnagyobb összeg pedig a múlt hónapban 10.000 korona. Kérdem az én mélyen tisztelt kisgazda képviselőtársaimat, lehetséges-e az, hogy egy falusi kovács egy hónapban csak egynegyed patkót verjen fel? (Szijj Bálint: 24 ezer korona egy vasalás !) Valószínű, hogy az a falusi kovács egy félpatkót felver egy hónapban és nem átall 8000 koronát feltüntetni egyhónapi bevételeként. (Kabók Lajos: Talán nem volt munkája !) Lehet hogy nem volt. A forgalmi adó pótlására ajánlják az összesített, fokozatos adót, vagyis hogy térjünk át az egyetlen adó, a fokozatos adó rendszerére. Már a pénzügyi tudósok is belátták, hogy amennyire ideálisnak látszik az egyetlen adó, annyira kivihetetlen, igazságtalan s főképen kegyetlen volna. Ami pedig a zaklatást illeti, az állam szükségleteinek fedezésére elegendő egyszerű fokozatos adó kimunkálása olyan hihetetlen zaklatással járna, amilyent egyetlenegy adónemnél sem tapasztalhattuk. Az ilyen adónál minden egyes állampolgárnak összes bevételeit és keresetét ki kellene nyomozni. A fokozatosság ugyanis fokozatosan növeli az igazságtalanságot, ha az adóalap nincsen jói kimunkálva, és vájjon eíképzelhetjük-e azt, hogy minden adózó be fogja vallani tökéletesen összes keresetét! Hiszen ma az adózók igen tekintélyes része nem is tudja pontosan, hogy mit keres. És vájjon elképzelhető-e, hogy egyszerre az adómorál annyira megváltoznék, hogy minden utánnyomozás nélkül elfogadhatják a pénzügyi közegek az egyszerű adóbevallást! Legfőképen pedig elképzelhetjük-e, hogy tisztán az adózókra bizhatjuk azt, hogy önként ajánlják fel az adót, — mert hiszen abban az_ esetben, ha nyomozást nem folytatunk, csak felajánlásról lehet szó, — elképzelhetjük-e, hogy az adózók akkora összegű adót ajánlanak fel, amellyel az államhatalom az államháztartás kiadásait fedezheti. Ez olyan utópia, amilyenre még Morus Tamás és társai sem gondolhatnak. Egyébként a fokozatos jövedelmi- és vagyonadó most is megvan, és mit Játunk? Azt, hogy ennek a kivetése a legköltségesebb, a legtöbb időt és munkát igényli és hozadéka dacára annak, hogy elég magasak a kulcsok, még csak a felét, sőt a negyedét sem közelíti meg annak az összegnek, amelyet a forgalmi adóból bevesz az állam. (Strausz István: Hova megy a pénz?) Ezt már nem tudom. Nem az én hivatásom ezt a kérdést megvilágítani, ezt méltóztassék a pénzügyminister úrtól megkérdezni; különben is majd a zárszámadások megfogják mutatni. Egészen külön álláspontja van az adórendszert illetőleg* Dénes István t. képviselő társamnak. Szerinte ugyanis a földadó egyáltalában nem adó és Dénes István szerint mindenki fizet adót, csak a földbirtokos nem. Nem foglalkozom részletesen