Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-230

12 A nemzetgyűlés 230. ülése 192érthetővé tenni azt, hogy a nemzet hangulata és lelki megnyilvánulása volt az a bizonyos túlzásokba menő bosszúállás és megtorlás, ami akkor történt, és ezekkel akartam indokolni azt, hogy az annak idején ezekre a bűncselekményekre kihirdetett amnesztia igenis jogosult és méltányos vojt; és ezzel akartam nyilvánvalóvá tenni azt, hogy azok, akik a régmúlt és az amnesztia alá eső eseményeket hosszas felolvasással itt újból és njból emlegetik, abban a tudatban, hogy azok amnesztia alá esvén, a kormány ugy sem tehet a bűnösök ellen semmit, azok nem a kormánynak akarnak tanácsot adni, nem a kormány intézkedéseit akarják ezáltal befolyásolni, csak ujabb gyuanyagot akarnak belevinni az amúgy is felkorbácsolt közvéleménybe. (Ugy van! jobbfelől. Zaj. — Pakots József: Ez a beszéd kinek használt — Propper Sándor: Ez a beszéd a gyuanyag! — Drozdy Győző: Fele sem kapott amnesztiát ! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Rakovszky Iván belügyminister: Most méltóztassanak megengedni, hogy áttérjek arra a bizonyos korszakra, amelyet említeni bátor voltam, és azt hiszem, hogy e korszak feletti kritikánkban sokkal inkább egyet fogunk érteni az igen t. ellenzékkel. (Halljuk! Halljuk!) Annak idején, mikor a kommunizmus befejezése után ezek az atrocitások, ezek a mindenesetre sajnálatos esetek lejátszódtak, (Klárik Ferenc: Bűnesetek!) mindinkább erősbödött, talajt nyert a lába alá az állami hatalom, a központi kormányzat és azok a bizonyos, majdnem a közvélemény megbocsátásával eddig lefolyt események (Peyer Károly: Melyik az a közvéleményt) egyszerre csak szembetalálták magukat a közvéleménnyel is, de szembetalálták magukat az immár megerősödött állami és kormányzati hatalommal is. Akkor egy csodálatos, de psychice teljesen megmagyarázható változást látunk az efféle atrocitások formájában. Odúkban, rejtett helyeken, kocsmák mélyén vagy kávéházakban gyűlnek össze immár összeesküvők, (Sándor Pál: a Sörház-utcában !) kiterveznek bűncselekményeket és most már igenis abban a formában követik el azokat, hogy lehetőleg elkerüljék az igazságszolgáltatás kezét és a nyomozást lehetőleg lehetetlenné tegyék, a bűntettesek kideritését megakadályozzák. Egyszóval egy olyan gyáva, egy olyan hitvány sorozata következik be a bűncselekményeknek, amelyekkel szemben, sajna, a kormányzati hatalom, a nyomozó hatóságok épen azért kíizkédnek nehézségekkel, mert már az elkövetés módja, a tervezgetés, az előkészítési eljárás olyan, hogy a nyomozás lehetőleg akadályokba ütközzék. Azt méltóztatnak mondani, hogy ezeknek az ujabb időben elkövetett különböző merényleteknek és bűncselekményeknek nyomozásában a kormányt felületesség terheli, a kormány nem vezette ós nem irányította a nyomozást kellő energiával, sőt ~~ ugy a sorok közül — azt a vádat is hallottam kihangzani, hogy épen a belügyminister volt az, aki akkor, amikor a nyomozás már eredménnyel kecsegtetett, Isten tudja, micsoda beteges indoknál fogva, vagy talán csak azért, mert született gonosztevő; megfogta nyomozó a hatóságok kezét és megakadályozta, hogy a nyomozás eredménnyel járjon. A kormány lelkiismerete egészen tiszta. Soha egyetlen egy ilyen eseménnyel vagy bűncselekménnyel szemben eszébe nem jutott a kormánynak, vagy a kormány bármely tagjának, hogy béklyót vessen a nyomozás munkájára. És ha azt méltóztatnak mondani, hogy a nyomozás végre is csak azért lett sikeres, mert a francia követség ellen elkövetett merénylet idején diplomáciai nyomásra, a francia kormány követelésére kény:

. évi január hó 29-én, kedden. telének voltunk a nyomozást befejezni, akkor — bocsánatot kérek — ki kell jelentenem, hogy ez csak dajkamese. A nyomozás azért lépett akkor sokkal sikeresebb stádiumba, mert véletlen besúgás folytán a rendőrség épen abban az időben jutott olyan nyomnak a birtokába, amelyet felgöagyölvén, az összes bombamerényletekről lerántotta a leplet. Ha ez az adat korábban jutott volna a rendőrség tudomására, az ország javára bizonyára sokkal hamarább jutott volna el a rendőrség a megkívánt eredményhez és sokkal hamarább tisztíthatta volna ki azokat a gócokat, ahol a bombamerényleteket tervezték. Azt méltóztatnak állandóan mondani, hogy a kormány érdemet kovácsol magának abból, hogy végül is leleplezte a merényletek elköA'etőit és az igazságszolgáltatás kezére juttatta őket. Eszünkágában sincs érdemet kovácsolni belőle. A nyomozó hatóságok, a rendőrhatóságok egyszerűen kötelességüket teljesitették és naivitás volna, ha a kormány azért, mert ő és az alárendelt hatóságok kötelességüket teljesitették, büszkén akarná verni a mellét. De amennyire nem alkalmasak ezek a sikeres nyomozások arra. hogy büszkék legyünk rájuk, ugy, bocsánatot kérek, époly kevéssé alkalmasok arra, hogy ezekből a kormánynyal szemben vádat lehessen kovácsolni. A legnagyobb csodálkozással kell hallgatnom a kritikának azt a formáját, amely épen akkor, amikor, hogy ugy fejezzem ki magamat, restanciám nincs, amikor az én ministerségem alatt elkövetett minden egyes bűncselekményt Isten segedelmével kinyomoztunk és a bűntetteseket előállítottuk, lesz erősebbé, és épen akkor hangszerelődik át egyszerre sokkal hangosabbá a támadás, holott mi büszkeség és elismerés követelése nélkül megtettük kötelességünket. (Rassay Károly: Ebben sokat segítettünk önnek!) Mindenkinek hálás vagyok, aki segített, de viszont mindenkinek hazafias kötelessége volt segíteni. (Rassay Károly: Valamikor visszautasították, hogy nincs szükség rá.) Mi továbbmentünk egy lépéssel. Nemcsak bűncselekményeket nyomoztunk ki, hanem igyekeztünk megváltoztatni a bizonyos környezetekben mutatkozó azt az atmoszférát, amely tulajdonképen szülőanyja volt az eseményeknek. Mindig meglepetéssel látom, mikor bizonyos oldalról gúnyos és fölényes hangon emlegetnek Csocsó bácsi-féle nyomozást, — amint azt nevezni szokták — vagy amikor gúnyos és fölényes hangon emlegetik a kormány eljárását az Ulainügyben, (Rassay Károly: Bizony teljes joggal! Garasos komédia volt az egész !) holott méltóztassék elhinni, ha ezek az események így, amint kifejlődnek és amiként a közvélemény elé kerülnek, abban a stádiumban, amint lelepleződtek, nem is mutatkoztak veszedelmeseknek, de hogyan lehessen egy kormányzat felelős az ország rendjéért, hogyan tekinthesse egy kormány nyugodtan az ország belső rendjének jövendő eseményeit, ha azt kívánják tőle, hogy nyugodtan térjen napirendre afelett, hogy itt is, ott is, kocsmákban, klubokban, kávéházakban büntetlenül összeülhetnek emberek — gyakran felelősséggel tartozó emberek — és fantasztikus terveket kovácsolhatnak arról, hogy létező vagy nem létező, megszerezhető, vagy meg nem szerezhető, de mindenesetre terv be vett karhatalmakkal magukhoz ragadják az ország vezetését és félretolva a kormányt, ők akarják a maguk fantasztikus terveinek végrehajtásával boldogítani az országot. Kicsiségeknek látszanak ezek az ügyek, de méltóztassanak elhinni, komoly szimptomák ezek és én azt állítom, hogy addig, amig ezeket a tervezgetéseket, amig a fantáziának ezt a szabad csapongását nem sikerül megszüntetnünk, addig nem a kormány, hanem azok, akik az efféle 1er-