Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.
Ülésnapok - 1922-233
14 nemzetgyűlés 233. ülése 1924. feljebb egy érdekeltséget, eg}' osztályt képviselhet — de azért az a kerület sem fog végeredményben rosszabbul járni, ha hivatalból gondoskodunk arról, hogy ezeknek a megfelelő védelem ingyen rendelkezésükre álljon. Ezt a kérdést azért vetettem fel, mert azt tapasztaltam, hogy a földmivelésügyi ministernek néha sikerült igazán a nép érclekében levő felfogását teljesen érvényesítenie. Azt hiszem, hogyha a földmivelésügyi minister ur a jelen esetben, is sarkára áll a pénzügyi kormányzattal szemben, az ország csak megnyugvással veheti, hogy mi igenis, biztositjuk az érdekelteknek ezt a védelmet. (Egy hang jobb jelöl : Hova tartozik az indítvány ?) Hogy hova tartozik, képviselőtársam ? En az utóbbi idők törvényalkotási technikája alapján elindulva, azt hiszem, azt mondhatom, hogy ma már eldönteni nagyon nehéz, hogy a logika szabályai s a törvényalkotás komoly szabályai szerint mi tulaj donképen hova tartozik. Az utóbbi időben törvényeink a forma szempontjából mindenesetre kifogás alá esnek, talán pongyolábbak, mint arra szükség van, de végeredményben ez nem lehet akadály a tekintetben, hogy a lényeget igenis, keresztül vigyük és a lényegnek érvényt szerezzünk. Ha szigorúan akartam volna eljárni, tisztán a kodifikálás szempontjából, akkor inditványom egy részét itt kellett volna megtennem, hivatkozva arra, hogy annak idején, amikor az első nemzetgyűlés idejében felállították az Országos Földbirtokrendező Bíróságot, ezt a kérdést avval kapcsolatban némileg szabályozták — szerintem ugyan nem elég kielégítően — épen azért, mert ezt a nem kielégítő rendezést olyannak tartom, amelynek tisztább, világosabb, precízebb magyarázata az eredeti törvény lényegével ellentétben nem áll, azért vetettem oda ezt a gondolatot. De méltóztassanak elhinni, ép olyan megnyugvással veszem tudomásul azt, ha a nemzetgyűlés és a kormány bölcsessége azokat a garanciákat, amelyeket a közéleti tisztaság és az ügy komolysága érdekében indítványommal el akartam érni és a kormánytól kérni, részben a 12. §-nál valósítja meg. Méltóztassanak elhinni, ez nekem nem lényeges. De ha meg akarjuk csinálni, akkor az nem lehet akadály, hogy ez széliben hangzanék a 12. §-ban. Azt hiszem itt is megtehetjük ezt és minthogy ennek akadályát nem látom, kérem méltóztassék indítványomat elfogadni. (Helyeslés balfelöl.) Elnök : A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. A földmivelésügyi minister ur kivan . szólni. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : T. Nemzetgyűlés ! A t. felszólaló képviselő ur szemrehányást tett abban a tekintetben, hogy az eredeti javaslatban benne volt az ügyvédképviselők kizárása. Amikor egy törvényjavaslattervezet készül, sohasem készül az olyan formán, hogy azon soha semmi változtatás ne történjék. Egy törvényjavaslattervezet arra való, hogy azt az illetékes faktorokkal, szakértőkkel, képviselőkkel, párttal, vagy akárkikkel, akiket illet, le kell tárgyalni, össze kell foglalni az eredeti alapvető kérdéseket egy javaslatban és akkor a tárgyalás folyamán alakul ki a kész törvénvjavaslat a többféle véleményekből. A novella sem maradhatott abban az első évi február hó 1-én, pénteken. 157 fogalmazási formájában, amelyben először papirra vettetett, hanem meg kellett azt tárgyalni és azt hiszem mindenki azon a nézeten van, hogy a tárgyalásnál az okosabb gondolatnak, egy helyes megjegyzésnek és helyes kívánságnak engedni kell, és aszerint keil alakítani a végső szöveget, amint az lehetségesnek látszik. Ez a"novellánál is így volt s nem is" volt a novella első fogalmazásában leszegezve az, hogy ezen sem jobbra, sem balra, sem előre, sem hátra semmiféle módosítás, semmiféle változtatás nem történhet. Ebben a tekintetben nem lehet sem a ministerelnököt, sem a földmivelésügyi ministert azzal a váddal illetni, hogy valami előbb bent volt a javaslatban, most meg kivették belőle. (Mozgás. Halljuk! Halljuk ! jobbjelöl.) Egyes képviselő urak, különösen pártonkívüli képviselő urak megtehetik azt, amit igen t. képviselőtársam mondott, hogy neki egy bizonyos pontra nézve meg van a véleménye és azt a véleményét, ha lesz belőle törvény, ha nem lesz belőle törvény, de fentartja és semmiféleképen nem enged abból. A törvényhozás berendezése az, hogy egy törvényt megalkotni csak a többségi szavazatokkal lehet, tehát ha valaki törvényt meg akar alkotni, ha valami törvényt akar hozni bármityen irányban, annak olyan törvényjavaslattal kell előállnia, amelyet a nemzetgyűlés vagy a képviselőház többsége elfogad. Akármilyen okos ember legyen is az a minister, ha törvényt akar alkotni, akkor számot kell vetnie azzal, hogy annak a nemzetgyűlésnek vagy országgyűlésnek többsége hajlandó-e azt elfogadni, mert hiába jön olyan törvényjavaslattal, amelyet a képviselők többsége el nem fogad. Tehát akármilyen legyen az a minister, aki egy javaslattal jön, kötelessége, sőt kénytelen a párttal letárgyalni azt és akkor a többség akaratának engedni kell bizonyos kérdésekben és ugy kell a javaslatot megcsinálni, hogy az elfogadható legyen. (Meskó Zoltán : Ez az alfája a politikának !) Ez a parlamentarizmus lényege és semmiféle kormány ez alól magát ki nem vonhatja és semmiféle minister ezt félre nem dobhatja. Egyes pártonkívüli képviselők tehát megtehetik ezt a dolgot, de a többségi kormanyzópárt vagy a kormány erre az álláspontra sohasem helyezkedhet, mert alkotni kell, alkotni pedig csak ugy lehet, ha a többség meg van hozzá. Ami az ingyenes képviseletet illeti, hiszen eddig az OFB.-nál, miután zárt tárgyalás volt, ügyvédi képviselet nem is volt. Hova kellett volna tehát a kormánynak ügyvéd-képviselőt küldeni? Minden községbe a tárgyalásoknál, az igénylés megállapításánál a kormány küldött volna ingyenes jogvédelem szempontjából ügyvédeket azért, hogy védjék. (Meskó Zoltán: Gazdasági és kincstári főtanácsosokat kell odaküldeni ! Annyian vannak, hogy jut minden községbe Î) Beszélni könnyen lehet, de ez sokkal komolyabb dolog, mintsem hogy így el lehetne intézni. Méltóztassanak azoknak, akik az ingyenes védelemről beszélnek, számotvetni azzal, hogyha minden községbe külön ügyvédet küldünk, azok nem mennek el oda ingyen. Milyen horribilis összegbe kerül csak egy ügyvédnek is a vidékre való kiküldetése Î Nincs az az állami költségvetés, amely ezt elbírná, ugy, hogy lehetetlenség erről csak beszélni is. (Létay Ernő : És hol lett volna garancia ezekben? Sehol 1) Ott NAPLÓ XX, n