Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-220
84 A nemzetgyűlés 220. ülése 1924. dig mint jelszó lehet eleven, mint pártpolitikai program lehet aktuális, de mint tény és mint valóság- nem jöhet létre. Beszélt a képviselő ur a baloldali és jobboldali kilengésekről. A baloldali kilengések fejezetében emiitette az októbrizmust és a kommunizmust. Az októbrizmusról elitélő szavai voltak: tiltakozott az ellen, hogy az októbrizmus .azonosítja imagát a liberalizmussal. (Berki Gyula: Helyes!) Nem akarok arra vállalkozni, hogy én itt most az októbrizmust megvédelmezzem, csak utalok arra, hogy Lukács képviselő ur, akinek, ugy tudom, vannak vonatkozásai a történelemirással és a történelemfilozófiával, tudni fogja, hogy egyének korszakokat nem hoznak és nem hozhatnak létre. Társadalmi és gazdasági energiák azok, amelyek közreműködnek, amelyeknek az egyének csak kifejezői. Az októbrizmus olyan, amilyennek magyarázzuk. Ha politikai szempontból magyarázzuk, az ellenkező póluson állva, találhatunk benne hibákat; ha mint tényt, mint a történelem eseményeinek következményét magyarázzuk, akkor meg kell róla állapitanunk, hogy semmi más nem volt, mint a történelem ismétlődése a történelem egy szakának megszokott szabályszerű lefolyása és lebonyolítása. Teljesen mellékes, hogy személy szerint kik állottak az élén. Annyi bizonyos, hogy nagy összeomlás volt, elvesztettük a háborút, amit, ha pontosan emlékszem, 1918 október 17-én gróf Tisza István, Magyarország azidőszerint volt ministerelnöke, itt, ebben a teremben jelentett be, amire Konrád az emlékirataiban azt mondja, hogy a háború folyamán ez volt a legszerencsétlenebb államférfiúi kijelentés. Mert ez azt jelentette, hogy ennek a kijelentésnek alapján a hadsereg felbomlott és harcképtelenné vált. Természetes, hogy ilyen viszonyok és körülmények között kellett valaminek jönnie, valami másnak, mint ami azelőtt volt. így volt ez a világtörténelem folyamán minden hasonló esetben. Az októbrizmus megváltoztatta azt a rendszert, amely előidézte a szerencsétlenséget és más intézményeket igyekezett életrehivni, mint amilyen intézmények a szerencsétlenség^ előtt fennállottak. Választójog, közszabadságok kihirdetése és szociálpolitikai intézkedések megtétele voltak azok, amiket én az októbrizmusbaii látok. És ha ezt látom 'benne, akkor azt kell mondanom, hogy más megoldás Magyarország számára nincs is, mint r az októbrizmus. vagyis a demokrácia irányában való eltolódás, szociálpolitikai gondoskodás, magas kultúra, amit Lukács képviselő ur is szükségesnek tart. (Szomjas Gusztáv: Ezt jól megcsinálta október!) A feltámadásnak egyetlen módja ez, én ugy látom. (Kuna P. András: Végcél a kommunizmus!) Lehet, hogy ebben a pillanatban a politikai ellenfelek vagy a politikai ellenségek máskén látják a kérdést, ez azonban nem lehet döntő. Éppen annyira nem lehet döntő, mint ahogy én sem arrogálom magamnak, hogy ezt a felfogást döntőnek ismerjék el. Végső eredményben a kiforrott szükségszerűségek fognak dönteni, s naeron okos és célszerű dolog volna, hogy ez a döntés minél simábban, minél kevesebb áldozatokkal jöhetne létre. Beszélt Lukács képviselő ur a kommunizmusról és abban foglalta össze idevonatkozó álláspontját, hogy a kommunizmus Magyarországon többé fel nem éledhet. Azt a reményét is kifejezte, hogy a szociáldemokrácia évi január hó 10-én, csütörtökön. sem fogja többé a kommunizmust életre segíteni. (Mozgás jobb felől.) Tisztelt Nemzetgyűlés és tisztelt képviselő ur, a tétel helyes, hogy tudniillik Magyarországon többé az az uralom, amely a kommunizmus jelszava alatt. 1919 március 21-étől augusztus 1-éig uralkodott, ne jöjjön vissza. Ennek azonban megint csak egy módszere van. Méltóztatik tudni, hogy ennek az ön részéről baloldali kilengésnek nevezett valaminek egyetlen orvossága van, ez az egyetlen orvosság pedig a demokrácia. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha a nemzetgyűlés, ha a többségi párt, ha a kormány ezzel a gondolattal meg tudna barátkozni, ha a kormány messzebbre látna a falu tornyánál, ha a kormány látná azt az átalakulást, amely a világtörténelemben végbemegy, amely egy uj történelmi korszak megnyaltál jelenti, mondom, ha mindezt látná, mindezzel számolna és annak konzekvenciáit bölcsen levonná, akkor mondanom sem kellene, hogy Magyarországon a kommunizmus, a bolsevizmus — én az eredeti idézést használom — többé életre nem fog kelni. Hogy a szociáldemokrácia nem fogja-e támogatni, erre vonatkozólag azt jegyzem meg, hogy eddig sem támogatta. (Kuna P. András: Dehogy nem! Végcél volt! — Peidl Gyula: Honnan tudja, Kuna bácsi! — Rothenstein Mór: A parasztok is támogatták!) Ezt is ismételten kell kijelentenem és bár nem szeretek ismételni, azonban mégis ismételnem kell, hogy a szociáldemokrata párt a bolsevizmust eddig sem támogatta. Tessék elővenni a Népszavának, a szociáldemokrata párt hivatalos közlönyének ama számait, amelyekben a párt kemény, éles harcban állott a bolsevistákkal ugyanakkor, amikor polgári részről ugyanez nem történt meg. De amint előbb mondottam, a történelem utjai kiszámithatlanok, illetve kiszámítani csakis a kiérett szükségszerűségek alapján lehetséges. Ez nem volt feltartóztatható, ez bekövetkezett. Mint következmény, mint okozat nem maradhatott el. És hogy a munkások is benne voltak, — némelyek aktive, némelyek passzive, — ezen ne méltóztassanak csodálkozni akkor, amikor tulaj donképen az egész ország benne volt. (Szijj Bálint: Minek eresztették ki Kun Bélát? — Vanezák János: Miért nem fogták le? — Zaj.) Könnyű volt utólag bátor legénynek lenni, (Zaj a jobboldalon.) könnyű volt okosnak lenni; de én tudom, hogy akkor, amikor itt volt a veszedelem, akkor ez a bátorság hiányzott, (Kuna P. András: Dehogy hiányzott! — Szijj Bálint: A fegyver az önök kezében volt!), akkor nem volt, aki szembeszálljon vele és akkor, amikor . . . (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Propper Sándor:... az urak itt rendre állanak fel egymásután és mulatnak be igazoló okmányokat a bolsevizmus összeomlása utáni időkből, hogy ők csak azért voltak ott, mert az ő hazafias aggodalmaik azt parancsolták, (Kuna P. András: Ellensúlyozás végett! — Meskó Zoltán: Elég baj volt, hogy ott voltak! Mások a börtönben ellensúlyozták ugyanezt!) én ezt nem vagyok hajlandó akceptálni. Az ilven igazolványokat tessék Összeszedni és tessék tűzrevetni. ' (Meskó Zoltán: A társadalom gyáva volt, ezt le kell szegeznünk, ez igy van, ezt nem lehet letagadni. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Propper Sándor: Az ilyen igazolványok értéke egyenlő a nullával! Akkor az volt a
