Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-220

A nemzetgyűlés 220. ülése 1924. dultunk hozzájuk, mikor megboldogult IV. Károly király visszatért Magyarországba és határainkon felvonultak az utódállamok seregei s haddal kényszeritettek bennünket bizonyos törvények meghozatalára. Akkor a Nemzetek Szövetségéhez fordultunk, rámutattunk a Nemzetek Szövetségének alapszabályaira, amelyek szerint a Nemzetek Szövetségének tagjaira nézve tilos a haddal való fenyegetés. Eredményt nem tudtunk elérni. A Nemzetek Szövetsége bürokratikus, formális okokból kitért a mi kormányunk megkeresése elől, és pedig azon formális ok alapján, hogy miután mi akkor még nem voltunk a Nemzetek Szövetségének tagjai, csak a Nemzetek Szövetsége tanácsának valamely tagja utján fordulhattunk volna a szövetséghez. De csalatkoztunk a Nemzetek Szövetségében akkor is, amidőn a tőlünk elszakított erdélyi területeken birtokkal biró magyar állampolgárságot optait honfitársainkkal szemben keresztülvitt, a békeszerződésbe ütköző fosztás ellen emeltünk szót a Nemzetek Szövetségénél. Ez alkalommal a Nemzetek Szövetségének tanácsától nem is döntést kértünk, csupán azt kértük, hogy a kérdést az állandó^ nemzetközi biróság megitélése alá bocsássa. Nemcsak ezt az eredményt nem tudtuk elérni, de még ennél csekélyebb eredményt sem:^ a Nemzetek Szövetsége azt a másodlagos kérésünket sem teljesítette, hogy ne utalja ugyan a nemzetközi állandó biróság döntése alá a kérdést, de ^ legalább a nemzetközi állandó biróság véleményét hallgassa meg, legalább véleményt kérjen ettől a nemzetközi állandó bíróságtól. Még ezt sem sikerült elérnünk a nemzetek szövetségénél. A tárgyalások eredménye egy lagymatag felszólítás lett mindkét államhoz, hogy igyekezzenek a kérdést maguk között békésen elintézni. A nemzetek szövetségében tehát eddig mindenkor csak csalódás ért bennünket. Ez az első alkalom, amidőn bizonyos mértékig honorálják kéréseinket (Ugron Gábor: Várjuk meg a végét!) és ez az első alkalom, amikor bizonyos mértékig a segitségünkre sietnek. Nem szabad tehát kicsinyelnünk az eredményt, (Ugron Gábor: Nyugtával dicsérd a napot!) A nemzetek r szövetsége mindekkoráig mindig csak a győzők kizárólagos érdekszövetségének bizonyult. (Ugy van! Vgv van! — Ugron Gábor: Ügy van az is! — Friedrich István: Biztositási vállalat!) Ez az első alkalom, amidőn hajszálnyi eltérést mutat ettől a konok irányzattól. Ezzel az első szerény lépés megvan arra. hogy a nemzetek szövetsége a győzők érdekszövetségéből azzá váljék, amivé lenni hivatása: szabad nemzetek szabad egyesülésévé. (Friedrich István: Kernéijük!) Nagyon messze van még ez a végcél, de abból, hogy parányi eredményt, ugy látszik, mégis sikerült elérni, reményeket táplálhatunk a jövőre is. Azt a reményt meríthetjük, hogy lépésrőllénésre mégis sikerülni fog talán ezt a nagy alkotást, ezt az intézményt, amely olyan gyarlón létesült a gyakorlatban, amely gyarlóság negativ formájában egyenerejü az intézmény különben való nagyszerűségével, idővel hasznothajtó a gyakorlatban is beváló intézménynyé kiépíteni. (Strausz István: Az idő a legjobb orvos!) Nem akarom részletes bírálat tárgyává tenni a kormány eljárását a külföldi kölcsön megszerzése körül. A kormány eddigi eljárása hazafias, eszélyes és körültekintő. Amit képes lesz, a kormány ki fogja harcolni a ml jaévi január hó 10-én, csütörtökön. 83 vunkra. A ministerelnök ur azon a helyes utón van, hogy nem akarja elismerni a rekonstrukciónak a reparációval való összeköttetésbe hozását, és azon a helyes állásponton van, hogy ez a két fogalom egymással szöges ellentétben áll. A ministerelnök ur tehát hazafias érzésének egész melegével, a legnagyobb akarással, a legnagyobb tudással haza fogja hozni nekünk azt, amit a mai mostoha viszonyok között el lehet érni. Én tehát anélkül, hogy ezen kérdések taglalásába mélyebben belebocsátkoznám, nehogy abba a megítélésbe essem, hogy magam is hozzájárulok az indemnitási vita hosszabbításához, végzem felszólalásomat. Felszólalásom végén konstatálom, hogy a t. ministerelnök ur és kormánya ugy a belpolitikai rekonstrukció terén, mint a külpolitikai propaganda terén üdvös tevékenységet fejt ki azzal, hogy egyfelől a legnagyobb eréllyel van elhatározva arra, hogy mindennemű kilengésnek, mindennemű szélsőségnek a legnagyobb akarattal, a legnagyobb energiával véget vessen, másfelől pedig a külföldi propagandát szerencsés kezekkel fogja meg. Ezen a téren már eddig is eredményt ért el. Mindezeknél fogva a kormány iránt bizalommal viseltetem és az indemnitási javaslatot a magam részéről készséggel elfogadnom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Bartos János jegyző: Propper Sándor! (Zaj.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak! Propper Sándor: T. Nemzetgyűlés ! Előttem szólott t. képviselőtársam azzal kezdte, hogy miután itt, ezen az oldalon meglehetősen nagy bőkezűséggel bánnak a szóval, talán az ő részéről sem lesz kifogásolható, ha egy szerény félórácskát igénybevesz a nemzetgyűlés idejéből. Erre nekem két szerény megjegyzésem volna. (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon !) Az eg3

7

ik az, hogy az a bőkezűség, amelyet Lukács képviselő ur nekünk igy a sorok közt szemünkre lobbant, olyan arányban fog csökkenni, amilyen arányban csökkenni fog a kormány szűkmarkúsága a dolgozó nép érdekei iránt. Másik megjegyzésem az, hogy nemcsak kifogást nem emelünk az ellen, hogy a túlsó oldalról is megszólaljanak, hanem ezt egyenesen ^szükségesnek és kívánatosnak tartjuk. Szükséges és kivánatos, hogy a különböző felfogások összeütközzenek, hogy az érvek csatájából kikerüljön az a lehetőség, mely egyáltalán kihozható. Azt mondta Lukács képviselő ur — szószerint idézem —• legelső kötelesség csonka Magyarország rekonstrukciója, konszolidálnunk kell az országot. Tisztelt Nemzetgyűlés és tisztelt előttem szólott képviselő ur! Ezekről a padokról én is és mások is már számtalanszor, megszámlálhatatlan sok esetben jelentetük ki ugyanazt: Csonka Magyarországot rekonstruálni kell. Hogy azután a módszerekben eltérés van közöttünk, azt hiszem, a későbbiek folyamán be tudom bizonyítani, hogT az nem a mi hibánk. Azt mondta a képviselő ur: először konszolidáljunk és azután jöhetnek az egyéb lehetőségek; bizonnyal azokra a kívánságokra méltóztatott célozni, amelyek erről az oldalról felhangzanak. Én a kérdést megfordítva látom: meg kell teremteni a konszolidáció alapjait, mert amig a konszolidáció alánjai minden tekintetben nincsenek megteremtve, addig minden konszolidációs törekvés kudarcot vall, Ad-