Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-219
À nemzet g y'ülés 219. ülése 192gozó _ üzemek sohasem voltak valamilyen dúsan jövedelmező vállalatok, de ebben az életben soha sem történt meg, hogy egy vállalat ebben az országban olyan horribilis összegeket fizessen rá évente, mint amilyeneket a Máv. ráfizetett. A helyzet ott nagyon szomorú. Csak egyetlen példát hozok fel. Ebben a pillanatban nem tudom mennyi deficittel dolgozik a Máv., de tudom, azt, hogy amikor 25 centimes-on állt a korona, nem is olyan régen, akkor körülbelül 35—36 milliárd volt egy évi deficitje. Önkénytelenül is felmerül tehát az a kérdés, vájjon nem volna-e szükséges, hogy a Máv. egész ügykezelését, egész működését közelebbről megnézzük. Mert hiszen, amint mondottam, az államvasút nem tud fizetni. Az államvasutak szállítói között tömegesen vannak olyanok, akik egészen nyíltan megmondják, hogy megszüntetik a magyar államvasutakkal fennálló szerződéseket, mert nem birja el üzletmenetük azt, hogy a magyar állam részére dolgozva hónapokon keresztül ne kapják meg a számlájuk értékét. A szalutokat egyenesen csődbe kergeti a magyar korona mostani értékhullámzása mellett, hogy hónapokon keresztül, esetleg egy évig is várniok kell a kiállított számla kiegyenlítésére. Elmondottam tehát nagyjában mi az oka annak, hogy a Máv. csődbe megy. Ezzel kapcsolatban szinte természetes és érthető is, hogy a Máv. 1914 óta, tehát a háború óta és a háború után sem adta ki az üzletvitelére vonatkozó részletes statisztikai adatokat, amiknek kibocsátása kicsinyben hasonlit az állami zárszámadáshoz. Ez azt jelenti, hogy a Máv. igazgatósága mereven, légmentesen elzárkózik az üzletvitelére vonatkozó részletes statisztika nyilvánosságra hozatalától, nehogy módja legyen a nemzetgyűlés tagjainak, vagy bárkinek is, beletekinteni abba a virtschaftba, a M *a a sáfárkodásba ami a Máv-nál van. Pedig ehhez nekünk jogunk van. Joga volna a nemzetgyűlésnek megtudni, hogy egy csőd előtt álló állami vállalkozás miért került ide, Hiszen nem olyan nagy kívánság ez; minden ke-"pskedeimi vállalatnak kötelessége évenként a zárszámadását megcsinálni. Hiszen ez természetes is. Ha pedig maga az állam, maga a kormán y nem csinálja meg ezt, akkor az állam kezelésében levő üzemek sem tartják magukra nézve kötelezőnek. A régi Magyarországnak 18.000 kilométernyi vasútja volt. Ebből csonka Magyarország részére maradt 7000 kilométer. A deficit eltüntetésére csonka Magyarországon a Máv. igazgatósága, mint látjuk, azt a súlyos eszközt használja az utóbbi években, hogy egyszerűen a tarifát emeli, mert az az álláspontja, hogy a tarifa emelése az egyedüli eszköz, amely talán a magyar államvastítat súlyos helyzetéből még kiemelheti. Arra azonban nem gondol a kormány, s nem gondol a Máv. igazgatósága sem, hogy lehetőleg olyan anomáliákat, olyan hibákat, olyan terheket szüntessen meg az állam, amely terhek jogosan, igazság szerint a magyar államot nem terhelhetik. Hiszen említettem % hogy 18.000 kilométernyi vasútja volt a Máv-nak s óriási nagy személyzete. A 18.000 kilométerről lecsúsztunk 7000-re, sajnos, azonban nem csúsztunk le a 18.000 kilométernyi vasút személyzetének nyugdijáról. Óriási összegeket, milliárdokat tesz ki az az összeg, amely a Máv-ot, a régi Nagy-Magyarország államvasút! alkalmazottainak nyugdija révén terheli. Ha a kormány komolyan akarná ezt a kérdést megoldani, ha L évi január hó 9-én, szerdán. Gl a kormány s a kereskedelmi kormányzat nem •akarná szántszándékkal csődbe zavarni a magyar államvasutakat, akkor ezt a kérdési, amely szintén egy lépés volna a Máv. tehertételeinek megkönnyítéséhez, könnyű szerrel, játszva el lehetne intézni. Ügy látszik azonban, hogy a kormány részére ez nem fontos. (Könyves Lajos: Lehet ilyesmit feltételezni!) Pedig a körülöttünk lévő államokkal kötendő szerződések keretein belül, amely szerződések az itteni belpolitikától függnek, ezen a tehertételen óriási mértékben lehetne segíteni. Nem kellene egyéb ennek a tehertételnek könnyítéséhez, mint az, hogy a kormány idebenn olyan politikát csináljon, amely politika lehetővé teszi a körülöttünk lévő államokkal becsületes kereskedelmi szerződések megkötését. (Szomjas Gusztáv: Mi megfordítva gondoljuk!) Ezeknek a szerződéseknek megkötésével, a barátság létrehozásával sikerülne és lehetne a kormánynak is elintéznie ezt a kérdést. (Szomjas Gusztáv: Inkább azoknak kellene barátságosaknak leuniök, akik megraboltak bennünket!) Mer. nem áll az, hogy a Máv. mindig olyan nagyon rossz volt; bár nem volt olyan mint amilyennek egy magánk ezekben lévő vállalatnak lennie kell, mégis láttuk, hogy a háború előtt a Máv. a befektetett tőkét nagyon szépen kamatoztatta; ahelyett, hogy deficittel dolgozott volná, kamatokhoz, haszonhoz jutott. Ha megnézzük az erről szóló kimutatási azt látjuk, hogy 1911-ben a Máv. 4 és fél százalékkal, 1915-ben 5 és fél százalékkal, 1916-ban 2 és kétharmad százalékkal dolgozott; bár nevetségesen csekély ez a haszon, mégis csak haszon. Ennek ellenében 1919 óta állandóan sülyedt a magyar államvasutak bevételeinek nívója, aminek következménye az általam említett csőd. De a kereskedelmi kormány helytelen kapkodó politikáját semmi sem jellemzi jobban, mint hogy olyan díjtételeket, olyan tehertételeket állapit meg, amelyek az általános közszükségleti cikkeket végtelenül súlyosan terheli. Olyan díjtételeket szab a Máv., amelyeknek következménye azután az, hogy a rendes, reális életben ezeket a tételeket az egyes közszükségeti cikkek nem birják el. Mi lett ennek természetes következménye ? x\z, hogy az ország különböző részein autófuvarozási vállalatok alakultak s ezek olcsó díjtételek mellett iparkodnak a vasút helyett a szállítást lebonyolítani, olyan olcsó díjtételek mellett, amelyeket az egyes közszükségleti cikkek elbírnak. Lehetséges, hogy önök odaát nem tudnak erről a dologról _ (Szomjas Gusztáv : Dehogynem !) nem tudják azt, hogy egyes városokban speciálisan erre a célra autóforgalmi vállalatok alakultak. Nagyon érdekes, hogy az első ilyen vállalatot lenn a Magyar Alföldön létesítették, amelyről nem lehet azt mondani, hogy ott destruktivok vannak, mert nem lehet azt mondani, hogy^ a Magyar Alföldet azok lakják, akik ellenségei a magyar államnak és a magyar államvasutaknak. De rákényszerítik az Alföldet és az ország egyes városait erre az . ! útra azzal a politikával, amelyet csinálnak. Mert hiába emelik fel a magyar államvasutak díjtételeit, tekintet nélkül arra, hogy milyen cikk, milyen áru az, amelyet szállítani kell, hiába emelik a tarifát minden meggondolás nélkül, ha az az áru az általános reális köz! forgalomban, a mindennapi szükségletben nem i birja el ezt a tehertételt. Ilyen autóforgalmat 1 létesítettek ; Gyöngyös, Szolnok, Orosháza,
