Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-219

A nemzetgyűlés 219. ülése 1924. évi január hó 9-én, szerdán. +3 ugyan ilyen mentalitással dolgoztunk, hogy szemközt álltunk a forradalmi kormányokkal, s hogy éltünk a birálat jogával és ezzel magunkat még személyes veszedelembe is sodortuk. Azt hiszem, méltóztatnak rá emlékezni, hogy 1919 január végén már meglehetősen nehéz dologvolt nyiltan, őszintén szólni a nyilvánosság előtt szemben a forradalmi kormánnyal (Ugy van! Ugy van ! a jobboldalon.), mert hiszen minden ellenvélemény nyilvánítója ellenforradalmár volt. Akkor már megtörtént az hogy Berinkey minisferelnök, amikor védelmet kértek tőle keresztényszocialista szervezetünk vezetői, kijelentette, hogy magukat pedig elfogjuk taposni, mert nem tűrünk mást, csak szociáldemokratát. (Kuna P. András: Ez a demokrata szabadság! — Felkiáltások a jobboldalon: Ki mondta ezt ?) Berinkey mondta. Akkor már megtörtént az, hogy mi minden erőlködésünk ellenére sem tudtuk kiszorítani, hogy a választásokat elrendeljék. A kormány ugyan elvben kimondotta, hogy a választásokra szükség van, de szakadatlanul kitolták a választások határidejét. Legutoljára március 33-ára tűzték ki a választásokat és nagyon jól tudom, nagyon jól emlékszem rá, hogy Vass János ministeren keresztül azt üzente nekem és nekünk Kunfi minister, hogy nagyon tévednek a keresztényszocialisták, ha azt hiszik, hogy ők ezt a kormányt el tudják seperni a helyéről választóik segítségével, mert ha tízezer keresztényszocialistát kell lelövetni, akkor tízezerét fog lelövetni a Dunántúl Kunfi minister ur. (Zaj és ellenmondások a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Késői hangulatkeltés! — Klárik Ferenc: Szavakkal való játszás! — Vanczák János: Ilyet nem mondhatott. — Saly Endre: Ilyent mégsem illik mondani egy ministernek! — Elnök: Csendet kérek !) Vass József munkaügyi és népjóléti minister: Bocsánatot kérek, hogy sokáig veszem igénybe türelmüket, (Halljuk! Halljuk! jobbf elől.) de ezt a kérdést végre is tisztázni kell. (Propper Sándor: Majd tisztázzuk!) Méltóztassanak megengedni, hogy 1919 január 26-án, tehát nem egészen két hónappal a kommün kitörése előtt, az Egyházi Közlönyben megjelent cikkemből a következő részletet felolvassam (olvassa): A magyar helyzet kétségbeejtő. Uj világ alakul bennünk és körülöttünk. Mint aki rengő földön áll, érezzük a lökéseket, de nem ismerjük a működő erőket. Látjuk az események torlódását s nem tudjuk megfogni logikájukat. A történelem vulkánja felhajított bennünket. Zuhanunk, elveszitettük a tájékozódást; nem tudjuk hol vagyunk, mert nem tudjuk a pillanatnyi helyzetet a leérkezés ismeretlen végpontjához viszonyítani, és folyton visszatekintgetünk a kiindulási pont, a régi helyzet felé, amelyről sok megcsontosodott vélemény hiszi, hogy el sem hagytuk, mások meg abban a nézetben makacskodnak, hogy ugyan oda lesz visszaérkezésünk. A forradalmi fejlődés vakmerő keze kegyetlenül és kegyeletlenül gazdálkodik. Tép, zúz, kikapcsol és felszabadit. Békében a társadalmi erők igába fogott, keretekbe, stílusba szorított, jámbor háziállatok, most villogószemü, ércpatás szörnj^ek, amelyekre csak fölséges filozófiai magaslatról lehet rányugtatni a Deus agit per causas secundas elvet. A Haward-egyetem professzorának századokon keresztül egyszer előforduló ritka élvezet lehetett itt a helyszínén tanulmányozni ezt a végtelenül érdekes szociológiai történést; ő, háta mögött egy jól rendezett kulturvilággal, megtehette, mikor Budapesten volt, nekünk Pathmos szigetére és János apokaliptikus elragadtatására, vagy az ostromolt városban haldokló Ágoston lelkére volna szükségünk, hogy megtehessük, mert — magyarok vagyunk Budapesten és magyar földön. Az a nagy dolog, ami történik, velünk történik. Ebben a kétségbeejtő helyzetben a történelmileg magyarrá érett vallási gondolat kikapcsolt és leszerelt vezeték módjára földön hever s az általmenők tipródnak rajta. Soha még Magyarországon akkora gőggel nem terpeszkedett testünknek, lelkünknek idegen szellem és akarat, mint most. A török pasák, az osztrák konkvisztátorok, a Bach-korszak beamterei raboltak, égettek, foglaltak, botoztak, meggyalázták a magyar földet, de a magyar lelket érintetlenül hagyták; talán termeltek renegátokat, aulikus mágnásokat és parókás lakájokat, — a magyar nép lelkéhez nem tudtak hozzáférkőzni. Most fegyver és terror fojtja el a szót. Most fekete lelkek fekete tartalma szabadon ömölhet, folyhat a piszok, meg a sái\ bődülhet minden torok s minden utcasarkot' tarkává köphetnek undok plakátok, — mert szabadság van és ez mind a forradalom dicső hozománya, de a keresztény és magyar gondolat imádkozni se merjen, mert az mindjárt ellenforradalom. A háboru nyomorától feszülő néplélek kinosan vergődik a forradalom lázában, megzavarodott és ingadozik s imbolygását nekivadlilássá fokozzák bőpénzü agitátorok, akik Istent, vallást, papot, egyházat csendőrmentes bátorsággal tesznek gyűlöletessé, mert hogy most szabadság van, de szuronyokat szegeztetnek a keresztény magyar hang megpenditői ellen, mert hogy most szabadság van — nekik.» T. Nemzetgyűlés! Azt hiszem, hogy az az ember, aki 1919 január 20-ikán a sajtóban ezt a hangot merte megpenditeni, az nem szorul rá arra, hogy védekezzék a forradalmiság vádja ellen. (Élénk taps a közepén és a jobboldalon. Zaj a szélsőbaloldalon. — Saly Endre: Akkor volt szabadság, ha ezt megírhatták! — Farkas István : Ez hol jelent meg?J Az Egyházi Közlöny január 26-iki számában. (Zaj. — Kuna P. András: Talán fáj az igazság! — Folytonos zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kér-ek, képviselő urak. Vass József munkaügyi és népjóléti minister: Én büszke vagyok erre a magatartásomra, és barátaim magatartására, amelyet ezekben a nehéz időkben ami nagy nemzeti és keresztény érdekeink védelmébe tanúsítottunk és meg vagyok arról győződve, hogy senki én rajtam keresztül erkölcsi alibit nem fog tudni bizonyítani magáról. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik! Bartos János jegyző: Gróf Apponyi Albert! Gr. Apponyi Albert: Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Nem szívesen teszem, hogy az amugyis hosszura nyúlt indemnitási vitát felszólalásommal meghosszabbítóin, azonban ugy tartom, hogy az igen tisztelt ministerelnök urnák tegnapi felvilágosításai után, amelyekkel a kölcsönügyet ismertette, amidőn a nemzetgyűlés tagjait mintegy felszólította, hogy azokhoz fűzzék megjegyzéseiket és esetleges aggodalmaikat előadják, szinte kötelességét érzem annak, hogy felszólaljak, még pedig olyan időben, amikor felszólalásom tartalmáról a ministerelnök ur még tudomást vehet, mielőtt további tárgyalások céljából ismét külföldre utazik. Felszólalásomban tehát nem is fogom felölelni az indemnitási vitának egész anyagát; nem mintha nem volna elég mondanivalóm az ország belállapotairól, hanem mert ezt ma a magam részéről sok okból időszerűnek még nem tartom, s mert ma, koncentrálni akarom azt a figyelmet, amelyre talán számithatok, azokra az észrevételekre, amelyeket a kölcsönnel kapcsolatban tenni szándékozom. (Helyeslés jobbf elől.)