Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-229
À nemzetgyűlés 229. ülése 1924 náriszerü alakulásokban próbált kifejezést nyerni, — ez volt a hőskora a szociáldemokráciának — addig* nem volt meg az a jelentőséfre, amely megvan ma, A szociáldemokrácia szakszervezeteinek keretei között egyesíti a tömegeket. Mik ezek á ; szakszervezetek ? A szakszervezetek gazdasági szervezetek, amelyek szakmák szerint egyesitik a szakmunkásokat kereteik között kizárólag arra a célra, hogy az illető szakmunkásságnak gazdasági, szociális, tehát szociálhigiéniai, szoeiálkaritativ érdekeit védjék, erősitsék, előmozdítsák, sürgessék a törvényhozási segélyt, amennyiben pedig ez nem volna célravezető, tömegeiket maglik próbálják felhaszná;lni arra, hogy a velük szembenáló tőkédből valamiféle gazdasági előnyt tömegeik részére megnyerjenek. Most nem akarok elveszni a tőke és a munka viszonyának fejtegetésében, ezek csakugyan közismert dolgok már. Bizonyos az, hogy a tőke a maga részéről, ha azt mint világjelenséget veszem és karakterisztíkonját akarom megadni, nagy átlagban — azt kell mondanom — szinte oly szivtelenül és kérlelhetetlenül mozog előre a maga utján, mint ahogy az általa teremtett és a munkások által kezelt gépek mozognak. (Ügy van! Ugy van! a bál- es a szélsőbaloldalon.) A gépnek nincs szive. Ha a villamos áramot belekapcsolják és a lendítőerő megindul, az a gép nem tud törődni azzal, hogy egy szegény munkás közel áll hozzá, annak elkapja a zubbonya ujját, belekerül karja vagy combja a kerekek közé és immár nem gabonát őröl, nem vasat forgácsol vagy cizellál, hanem emberi csontot, húst tép cafatokra és freescsenti szét a munkás vérét. Ahogy a gép érzéketlen ezzel szemben, mert letörlik róla a vért, épugy érzéketlen, mint világjelenség, maga a tőke a munkással szemben. (Tetszés a jobboldalon.) Ezért amennyiben a törvényhozás meg nem adja a szükséges védelmet, feltétlenül indokolt a munkásságnak szakszervezetekbe való tömörítése, hogy ily módon legalább megközelitő erőt tudjon szemközt állítani azzal az erővel, amelyet talán más módon nem tudna arra kényszeríteni, hogy a munkásság- nagy érdekeit figyelembe vegye. De ha ezt így koncedálom is, mellette rámutatok arra is, hogy a tőkét magát, ha már nem általánosságban tekintem, viszont nem szabad ezzel a szivtelenséggel egyedileg vádolni, mert hiszen a tőke rendkívül nagy méretekben teremtette meg épen a munkásság részére a munkának és a létezésnek kedvezőbb feltételeit. Ha ezt a viszonyt és ezt a harcot tekinteni, akkor tiltakoznom kell az ellen, hogy ez a harc túllépje a társadalom feltótlenül megőrzendő egységének megszabott határait, (Helyeslés a jobboldalon.) Nekem valaki azt mondotta egyszer szociáldemokrata oldalról, hogy miért emelek, szót az osztályharc ellen, hiszen valamelyik könyvemben vagy fejtegetésemben magam is koncedáltam azt. így van. Osztályharc van, osztályharc lesz és az osztályok közt levő latens érdekellentéteket, rejtőzködő vagy már kipattant érdekellentéteket sohasem fog sikerülni eltüntetni az osztályok közül, mért az ember egocentrikus lény. Ez azt jelenti, hogy hajlamos önmagára vonatkoztatni az egész világot. (Gaal Gaston: Minden szentnek maga felé hajlik a keze! — Platthy György : Hát még ha nem szent!) Természetes. A ragozásban is első helyen van az én, azután a te és az ő. Az ember önmagán keresztül tekinti a világot, önmagára vonatkoztat mindent, önmagába szeretné belehabzsolni, évi január hó 25-én, pénteken. '149 önmagának szeretné megszerezni az egészet. ez az ősadatszerü önérdek az emberben, anielv nélkül az ember nem volna az, ami, mert hiszen ez az ősmotorja az emberben az egész kulturális haladás lehetőségének. Ha az emberben nem volna meg az a mens superbe resplendens, — mint Szent Ágoston mondja: a magas trónusán ragyogva ülő ész, lelki képesség és ez az önzés, önérdek, akkor sohasem indult volna meg ilyen hatalmas lendülettel az ember kulturális fejlődése. De ha koncedálom, hogy van érdekellentél az egyes társadalmi és gazdasági osztályok között, r ezzel nem ejtettem el a társadalom egységének, a társadalom szolidar izmusának elvét. Ahogy az állam tulaj d önképen a polgárok jogrendi egysége, tehát legmagasabb egység ezen a földön, épugy a. társadalom ezen jogrendi egység keretein belül egységet sürget a maga öntudat alatti mivoltában. S mikor itt a nemzetgyűlésen a hevesebbnél hevesebb beszédeket hallottam, melyekkel szabadságot sürgettek, követeltek a munkásság részére, egyesülési, gyülekezési szabadságot, atrocitásoktól való védelmet, jogrendet, konszolidációt, tökéletes szilárdságot a társadalmi életnek, — akkor ezekből a nem egyszer vadszerü hangokból a társadalom ama posztulátumának muzsikáját véltem kihallani, hogy ez a szerencsétlen, szétroncsolt magyar társadalom ennyi megpróbáltatás után képviselőin keresztül sürgeti itt ebben a csarnokban az egység helyreállítását. A társadalomnak egység kell. Szét van differenciálva, de ha az egységet elejtem és beleviszeni a szétdifferenciáltságba a kiélezettséget és ha szemközt állítom az osztályt az az osztállyal, mint harcos, gyűlölködő elemel, akkor megbontottam az egységet és letettem a vizsg'át abból, hogy alkalmas vagyok-e arra, hogy ennek az államnak, ennek a társadalomnak élén álljak, vagy pedig ennek tanácsokat adjak, mint törvényhozó. (Ügy van! a jobboldalon.) Osztályharc tehát kétség'kivül van az egység keretein belül.. És amennyiben a szociáldemokrácia, vagy bárminő demokrácia, keresztényszociális demokrácia, vagy a sárga munkásszervezet, ha ilyen van — nem tudom, van-e? — a munkásságnak bárminő szervezkedése politikai feszítő erővé^ fejleszti át azt a tömegerőt, amely kizárólag és egyedül csak a munkásság gazdasági érdekeinek megvédelmezésére használható fel, akkor már szemközt áll a társadalom egységének elvével. Épen azért, amikor kijelentem, hogy igenis, a szociális demokráciának szakszervezeteire és általában a munkásság szakszervezeteire szükség van, akkor azt is ki kell jelentenem, hogy eme szakszervezetekben rejtőzködő szervezett tömegerőnek azonban politikailag nem szabad felhasználtatnia. (Ugy van! Taps a jobboldalon.) Ezeknek nem szabad harcos tömegekként megjelenniök. (Peyer Károly: Hol van a határ?) Ott van a határ, hogy a szakszervezet tárgyalja a saját szakszervezeti dolgait; a szakszervezetnek a politikához nincs köze. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Györki Imre: A szakszervezet nem is politizál, minister ur! — Zaj és ellentmondások a jobbóldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő urak! (Peyer Károly: Hol kezdődik a politika? — Klárik Ferenc: Ehhez a minister ur nemért! — Nagy zaj.) Csendet kérek, képviselő urak! — (Peyer Károly: Hol kezdődik a politika? — Farkas István: A. magasabb munkabérnél!)
