Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-228
r A nemzetgyűlés 228. ülése 1924. tást vált ki, mert azt tartom, hogy annak a félelemnek, amely ott jelentkezik, az ország súlyosan megfizeti az árát. Megfizeti különböző politikai és gazdasági megtorló intézkedésekben, amelyek nem tudom, hol jelentkeznek, de bizonyosnak veszem, hogv valahol jelentkeznek. Szerencsétlen dolognak tartom tehát az ilyen természetű büszkéiké dést. Én voltam bátor arra nézve is itt a nemzetgyűlésen más alkalommal, talán egy évvel ezelőtt kifejteni a felfogásomat, hogy Magyaország nem helyes politikát folytat abból a szempontból, hogy itt a kormány nemcsak a zürichi kurzus tartásával, hanem a tekintetben is hamis látszatot kelt akarattal, vagy akarata nélkül, hogy itt gazdagságot és jólétet mutat be külföldi képviselőknek, nem tudom, az én szememben egészen érthetetlen okból még akkor is, ha ezt elnevezik magyar vendégszeretetnek. Én bátorkodtam e tekintetben a nemzetgyűlésben körülbelül egy évvel ezelőtt a következőket elmondani (olvassa) : »De hogy ne akarjunk többnek látszani, ahhoz szükséges az is, hogy ha külföldiek jönnek ide, amint ez az interparlamentáris unió tagjainak budapesti kirándulása alkalmával is történt. akkor ne méltóztassanak nekik Potemkinfalvakat bemutatni.« Talán a magyar büszkeséggel ellenkezik, hogy rongyainkat, nvomoruságunkat mutassuk be a külföldnek, amint azt Ausztria megtette, de legalább ne essünk a másik túlzásba és ne akarjunk többet mutatni, mint amennyit jogosan mutathatunk. Az interparlamentáris konferencia kapcsán két nyilatkozatot olvastam, amelyeket kész veszélynek tartok épen a jóvátétel szempontjából. Az egyik igy szól: »Paris ma dicsekszik azzal, hogy milyen szegény, London fitogtatja a maga szegénységét és New-York azt bizonyítja, hogy semmivel sem gazdagabb Parisnál. Rudanest az egyetlen város, amely gazdagnak meri vallani magát a háború után is.« Egy másik nyilatkozat igy szól: »A magyar vendégszeretet csodákat művel és alig tudom megérteni azt a sok pompát, azt a nagy luxust, amely bennünket körülvesz. Sehol nincs nyoma annak, hogy egv háború vesztes és elszegényedett ország fővárosában vagyunk. A sok fény és ragyogás egészen eltakarja előttünk azt a gyászt és levertséget, amely nyilván ott rejlik a szivek mélyén.« (Egp hang a jobboldalon: Ment volna falura!) Pontosan nem emlékszem, hogy melyik nyilatkozatot ki tette, de azt tudom, hogy egyiket a kettő közül Fehrenbach volt német kancellár tette, a másikat pedig egy másik külföldi látogató. Én ezekhez akkor a következőket jegyeztem meg (olvassa): »Lehetetlennek és minden logikával ellentétben állónak tartom azt, hogy azok az urak, akik elmentek innen a világ minden tája felé hazájukba, meg tudják érteni a magyarok tiltakozását a jóvátétel ellen. Én azt hiszem, hogy ez nem az a helyes ut, amelyen ezen a téren is elérhetjük a kívánt célt.« Ha tehát a ministerelnök ur jogos panasza szerint a külföldön az a vélemény lett úrrá, hogy Magyarország gazdag, hogy Magyarország megfelelő, kielégítő erőforrások birtokában van, amelyekkel talpraállitása könnyedséggel eszközölhető és amelyek tehát nem tesznek szükségessé nagyobb kölcsönt és több kíméletet, mint amennyi a kölcsön gazdasági feltételeiben megnyilatkozik, akkor azt kell mondanom, hogy a felelősség ezért a kormányt terheli és azt kell mondanom, hogy nagy hiba volt és nagy hiba még ma is, ha a kormány olyan látszatot kelt külföldön is, az országon belül is, mintha itt tényleg jólét volna, mert ez valóban hamis látszat. A valóság az, hogy egy nagyon szűk réteg dúskál itt minden évi január hó 24-én, csütörtökön. 415 jóban- (Ugy vanl a szélsőbaloldalon.) mindenben ami drága, ellenben a széles rétegei a lakosságnak — és idesorozom nemcsak a munkásokat, a fixfizetésbőlélőket, hanem általában a kisembereket — itt egyrészt nyögnek a súlyos adózási terhek alatt, másrészt a keresetük, a jövedelmük nem lévén arányban az életszükséglet! cikkek árával súlyosan nélkülöznek és nyomorognak. Ha. egy hamis látszat a külföldön kialakulhatott ezért — ismétlem — elsősorban a kormányt kell felelőssé tennem. Rá kell. hogy mutassak még egy olyan momentumra, amelyről már egy alkalommal ugyancsak beszéltem, tudtommal azonban nem történt ebben az ügyben semmi. Értem itt a kormányzói udvartartást. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Ne méltóztassék megint félreérteni, mint a jó múltkor, nem a kormányzói fizetésről beszélek, hanem a kormányzói ndvartartásról. (Rakovszky István: Azt sem tudjuk, hogy mennyi!) Ugy van, azt sem tudjuk, hogy mennyi, de bizonyos jelenségeket látunk, amelyet meg nem látnunk lehetetlen. Én itt a kormány felelősségével foglalkozom ebből a szempontból, tehát ne méltóztassék azt gondolni, hogy a kormányzó személyét akarom a vitába belevonni. Ugy itélem azonban meg. hogy a kormányzó maga is tisztában van az ország gazdasági helyzetével, mert egészen ennek a helyzetnek megfelelően igyekszik a társadalmat befolyásolni. A kormányzó ur Diósgyőrön a múlt év novemberében a következőket mondotta többek között (olvassa): »Mindenkinek szent kötelessége ma az igén vek leszállitása. Aki nem számol a tényleges és általunk ma meg nem változtatható viszonyokkal, az nem csak bazájának, de önmagának is ártalmára van, mert az örökké elégedetlenkedő kész prédája minden káros befolyásnak.« Nem kételkedem abban, hogy egy ilyen szózatnak megfelelően a kormánynak nem kerülne nagy fáradságában meggyőzni a kormányzó urat, — ha erre a meggyőzésre egyáltalán szükség van — arról, hogy ezzel a szózattal ellentétben állanak az olyan ujsághirek, amilyenek többek között ezzel a dióssrvőri utazással kapcsolatban is napvilágot láttak. Azt mondja ez ^ az újsághír (olvassa): »Magvar Távirati Iroda jelenti: Nagybányai Vitéz Horthy Miklós Magyarország kormányzója ma este a Nyugati pályaudvarról különvonattal Diósgyőrbe utazott az ottani vasgyár megtekintésére. A Kormányzó kíséretében elutaztak Magasházy László őrnagy, Vetter Antal százados szárnysegéd. Bartha Richárd a kabinetiroda főnöke, Denk Gusztáv ezredes, a katonai iroda főnöke. Görgey György alezredes, a testőrség "parancsnoka és Brunswick György utazási felügyelő.« Azt gondolom, hogy a szózat és a tény között nagy ellenmondás van és a kormánynak kötelessége volna a kormányzói szózat figyelembevételével (Rakovszky István: Mibe kerül ez mind!) megváltoztatni azt a helyzetet, hogy a kormányzó ennek a szegény megcsonkított, lerongyolt országnak kormányzója (Rakovszky István: Ugy van!) olyan szvittel utazzék, különvonaton, amilyen szvittel tudtommal normális viszonyok között, ha csak nem valami különös reprezentációs megjelenésről volt szó. sem Vilmos német császár, (Zaj a jobboldalán.) sem Ferenc József az osztrák-magyar monarchia császára nem utazott. (Barla Szabó József: Egy minister nagyobb szvittel ment béke idején! — Zaj. ~ Nemes Bertalan: A maga beszámolójára nagyobb szvittel mennek! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ast ő űzette! — Barla Szabó József: Olvassa el a békebeli ministeri utazásokról szóló tudósitásokat! — Rakovszky István: Akkor hatvannyolc megye volt!) 57*
