Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-228
A nemzetgyűlés 228. ülése 1924. évi január hó 24-én, csütörtökön. 411 sem általánosítani - a jegyzők nagyrészének gyors alkalmazkodó képességénél fogva (Kuna P. András: Kényszerítve voltak rá!) sikerült átorientálódniok augusztus eiső napjaiban, a direktórium tagjait lefogták, sok esetben súlyosan megbüntették, de a jegyző, az megmenekült, sőt akárhány esetben a jegyző volt a koronatanú a direktórium tagjai ellen. (Vanczák János: És katonaruhát vett magára!) holott az ő szellemi irányítása mellett végezték ezek a direktóriumi tagok a teendőiket. Egy egészen ebbe a kategóriába tartozó, egészen különleges és jellemző esetet kivan ok felemlíteni. Megtörtént t, i., hogy a fővárosi VI. kerületi munkástanács egy munkástagját lakásrekvirálás miatt az a tanács ítélte el, amelynek az egyik birája mint lakáshivatali alkalmazott adta a vádlottnak az utasítást a rekvirálás végrehajtására. (Neubauer Ferenc: Biztosan tudta, hogy mennyire erőszakoskodott az a vádlott azért, hogy megkapja azt az utasítást. — Derültség balfelöl. — Propper Sándor: Jó tréfa, jó vice! — Nagy zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak! (Zaj. — Neubauer Ferenc: A bíróság disztingvált ezekben a kérdésekben.) (Csenget:) Csendet kérek, képviselő urak. Peidl Gyula : A vádlott ezt a szavazóbirónak a tárgyaláson a szemébe mondta, mégis a vádlottat Ítélték el, nem a szavazóbirót. (Zaj.) T. Nemzetgyűlés ! Bizonyítható dolgokról van szó, nem a levegőből kapott esetről. A gödöllői munkástanács ügyét a Surgoth-tanács tárgyalta vidéken, és az itélőtanács tagjai naponta Pestről mentek ki együtt Gödöllőre. Azon a napon, amikor a vád- és a védőbeszédek elmondására került a sor, — ezt az egyik védő mondta el — Surgoth biróur a villamoson nevetve mesélte el: Képzeljék, milyen szerencsém van! Tegnap a villamoson felejtettem az aktatáskámat és megtaláltam. Milyen szenzáció lett A T olna, ha azt maguk közül valaki megtalálja. Benne volt a gödöllői ügyben a kész ítélet. Mi lett volna, ha a Népszava mai száma a vád- és a védőbeszédek elmondása előtt leközli ! (Derültség a szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Annak dokumentálása, hogy abban az időben nem volt legális és normális igazságszolgáltatás, nem volt meg a vádlottak megfelelő védelmére a lehetőség, nem volt meg a fellebbezés lehetősége: mindez együttvéve talán elegendő arra, hogy az igazságügyminister ur a kormánnyal együtt elhatározza, elszánja magát oly előterjesztés megtételére, hogy ezek a szóbanlevő emberek — politikai okokból elitéltek és börtönben sínylődök ~ végre öt esztendő után amnesztiát kapjanak. (Neubauer Ferenc: Máimind szabadon járkál!) T. képviselőtársam, aki önnel politikailag ellenkező felfogáson van, talán mégis több emberi jogosultsággal bir a szabadonjáráshoz, mint közismert gyilkosok. Márpedig vannak közismert gyilkosok, akik szabadon járnak, ilyen szerencsétlen emberek pedig, akiknek az a vétkük, hogy ellentétes politikai felfogást vallanak, évek óta a börtönben sínylődnek. (Neubauer Ferenc: Csak azt mondtam, hogy szabadon járnak. Két-három év előtt kegyelmet kaptak!) T. Nemzetgyűlés? Csak egyetlen egy olyan esetet kívánok említeni, amelynek szereplőjét véletlenül magam is ismerem, mert az illető nyomdász. Azt hiszem, Makai Emilnek hívják. Ezt a Makai Emilt hat évi fogházra Ítélték el azért, mert a diktatúra alatt egy régebbről, valószínűleg a háborúból — mert katona volt az illető — ismerős Madarász nevű aktív századossal találkozott, aki azt kérdezte tőle, hogy hol lehet ellenforradalmi mozgalmat feljelenteni. Erre ez a szerencsétlen Makai elvezette Madarászt az V. kerületi munkástanácshoz, ott bemutatta az elnöknek, és nyomban távozott; más szerepe Makainak ebben az ügyben nem volt. Miután az a Madarász akkor a Stenzel-Níkolényi-fóle ellenforradalmi mozgalmat jelentette fel, ezért Makait hatesztendei fogházra ítélték. (Propper Sándor : És Madarász?) Azt nem tudom, mi történt Madarászszal, de a másik szereplőt ismerem, és méltóztassanak megengedni, de az én jogi érzékem fellázad az ellen, hogy ilyen cselekedetért hat esztendei fogházra ítéljenek valakit. T. Nemzetgyűlés! A gyorsitott eljárás alapján több ezer embert Ítéltek el. Közülök még ma is százával börtönben ülnek olyan eselekedekért, amelyeket alárendelt minőségben, felsőbb parancsra, kényszerhelyzet hatása alatt követtek el. Egészen lehetetlennek tartom, hogy az egyik ember, aki ilyen felsőbb parancsra állani funkciót végzett, nemzetgyűlési képviselő vagy pláne minister lehessen, míg ellenben a másik száz és ezer azonos cselekedetekért sok évi börtönbüntetést szenvedjen el. (Szabó István (nagyatádi) földmi velésügyi minister: Azonosért nem; ez helytelen !) Én tudok olyan esetet, amikor egy szimpla házibizalmi férfiút, aki pár ostoba, buta szót mondott a ház lakóinak, (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Már még sem azonos a dolog!) izgatás címén nem tudom, három vagy négy évi börtönre ítélték, ezért áldozatul is esett, belehalt szenvedéseibe és itt hagyott özvegyet és családot. Egyszerű házbizalmi férfiú volt az illető, semmi egyéb funkciója nem volt. Ha másrészt tudjuk azt, hogy a magyar kormány a főbűnösöknek tartott embereket, akiket elfogtak, halálbüntetéssel sújtotta, ha tudiuk azt, hogy ugyancsak a diktatúra alatt nagyobb pozíciókat betöltött emberek tömegét, mint cserefoglyot kiadta a kezei közül az orosz szovjetnek, akkor mindez együttvéve, ugy érzem, egyenesen parancsolja a kormánynak, hogy akiket ilyen jelentéktelen cselekedetekért sok évi börtönre Ítéltek el és akik ma is börtönben ülnek, azokat szabadon bocsássa, mert különben óvhatatlan a nép körében annak a meggyőződésnek kialakulása, hogy az igazság itt abból áll, hogy a nagybűnösöket futni hagyják, a kicsiket meg lecsukják. T. Nemzetgyűlés! Az amnesztia tekintetében a harmadik kategóriába tartozik az emigránsok kérdése. (Egy hang jobbfelől: No, csakhogy már ott vagyunk!) Talán azzal kezdem, hogy egy nem destruktiv magyar ujságirónak és irónak a Népszavában ma megjelent nyilatkozatát fogom önökkel megismertetni, amely szoros összefüggésben van az általam érintett kérdéssel. Rákosi Jenő mondja ezt a hozzáintézett kérdésre Farkas Antalról, aki magyar költő, magyar iró és újságíró. Rákosi Jenő ezt mondja a hozzáintézett kérdésre (olvassa): »Én egyetlen egy embert sajnálok, akit nagy értéknek, gerinces, egyeneslelkü magyar embernek tartok az emigrált írók, költők, szinművészek és képzőművészek között, és pedig a szociáldemokrata Farkas Antalt. Én előttem, mint minden objektiv és elfogulatlan ember előtt, a tiszteséges meggyőződés, még ha politikai is, tiszteletreméltó. Farkas Antalt pedig férfias és markáns irásai révén ugy ismerem, mint meggyőződéses, derék, becsületes, magyar embert, aki talán a karaktere és az egyeneslelküsége miatt szenved legtöbbet. Tudom azt is, hogy az akkori idők lázában ugy sodródott külföldre a többiekkel, pedig bátran maradhatott volna idehaza is. Farkas Antal emigrálását sajnálom és a magam részéről örülnék, ha a többi, vele együtt kisodródott íróval — két-háromra gondolok közöttük — visszatérhetne Magyarországra. Farkas Antal
