Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-228

A nemzetgyűlés 228. ülése 1924. gondolják, t. Nemzetgyűlés, hogy az ilyen cselekményt kisérő mosoly felbátoritás minden olyan elem részére, melyben megvan a hajlandóság az ilyen komiszságok elkövetésére? Csak a dolog borzalinassága kedvéért teszem fel a kérdést, különben teljesen lehetetlennek és kizártnak tartom, hogy ha akkor, amikor itt a Hollánok vagy Návayak meggyilkolásáról esett szó, közülünk valaki ezen mosolyogni tndott volna, nem egyöntetű felháborodás söpörte volna-e ki az illetőt — jogosan — ebből a teremből! Csakhogy ami az egyiknek kötelessége, azt a másiktól is joggal el lehet várni, s én nem habozom kijelenteni: aki az elkövetett gazságokon mosolyogni tnd, az nemcsak nem méltó törvényhozó, hanem az a morállal, az erkölcsi érzékkel is hadilábon áll. T. Nemzetgyűlés! Ha már most a szorosabb értelemben vett amnesztiáról, a bebörtönözöttek amnesztiájáról kívánok beszélni, akkor mindenekelőtt meg kell állapítanom, hogy bár én nem vagyok jogász, mégis félig-meddig kifejlett jogi érzékem szerint olyan alapzaton mozgunk, amely kiállja a kritikát; ha tehát amnesztiát kívánunk, akkor nem kivánunk lehetetlenséget különböző oldalról. Egyrészt azért, mert hiszen Mlnyomó részben tisztára politikai momentumok alapján Ítéltettek el azok, akik ma még a magyar börtönökben ülnek. Egy politikai jog szerint megkonstruált vád, az állam berendezkedése alapján vagy az államberendezkedésből politikai felfogás szerint megkonstruált vád alapján Ítéltettek el ezek. Másrészt pedig elitéltettek olyan időben, olyan atmoszférában, amikor — nem akarok általánosítani, de vannak ilyen esetek is — maguk a bírák vagy egyes tanácsok is bizonyos terror hatása alatt állottak. Ezek a tanácsok olyan eljárás, a gyorsított eljárás alapián ítélkeztek, amely amellett hogy a védelem érvényesülését nem tette lehetővé, kizárta a fellebbezési lehetőséget is. Azt gondolom, hogy ezek az okok objektív alapon elegendők ahhoz, hogy amnesztiát, felülvizsgálatot követelhessünk. A gyorsított eljárásra nézve megint hivatkozom a Jogtudományi Közlöny egy közleményére, amely abból az alkalomból íródott, hogy a gyorsított eljárást uj esetekre, uj bűnügyekre megszüntetik. Azt mondja ez a kis közlemény, — itt is csak a szorosan erre vonatkozó részt fogom felolvasni — (olvassa): »A gyorsított eljárás a büntető perjognak a hatalommal folytatott viszonyából származó illegitim torzszüiött. állítólag eltávozott az élők sorából. Nem mondhatjuk: debuisset pridem, — mert a jog nézőpontjából tekintve, sohasem ^ lett volna szabad megszületnie. Ha pedig végre mégis meghalt, akkor temessük is el és a feloszló hulla ne fertőzze továbbra az igazságszolgáltatás tiszta levegőjét. Sajnos, a gyorsított elhunytáról szóló kormányrendelet olyan, mint a boulevard-iapok rendkívüli kiadása: a hangzatos cím alatt hiába keressük a címnek megfelelő tartalmat. A helyes cím az volna : »A gyorsított eljárás fentartásáról,« mert tudvalevőleg akkép rendelkezik, hogy a már megindult ügyekben továbbra is a gyorsított eljárás szabályait kell alkalmazni, ami körülbelül azt jelenti, mintha a tűzoltóság a tűzvész lokalizálása ideje után a már felgyújtott házakat nyugodtan engedné tovább égni.« Azután a következőket mondja (olvassa): »Ha a kormány netalán komolyan óhajtaná azoknak a sebeknek orvoslását, amelyeket a gyorsitott eljárás az igazságszolgáltatás testén ejtett, erre megvan a mód. Először a még folyamatban lévő ügyeket a rendes eljárás szerint kell folytatni, másodszor a gyorsitott eljárás szerint befejezett ügyeket akár a koronaügyészség által használandó évi január hó 24-én, csütörtökön. 409 jogegységi perorvoslat, akár az ujraf el vételnél adandó általános törvényes felhatalmazás utján revideálni kell. Hogy a jogegységen épugy, mint az anyagi igazság elvén a gyorsitott eljárásban súlyos sérelem esett, azt szak közönség előtt felesleges bizonyitani. Egyszerű logikai művelettel megállapítható, hogy az igazság felderítésének a törvényhozás mindenkori fejlettségi fokán csak egy legtökéletesebb módja lehet. Aki ezt kétségbe vonja, az vagy a logika terén fogyatékos, vagy nem helyez súlyt az igazság felderítésére. Minthogy pedig az utóbbi az igazság ministeréről mégsem tételezhető fel, kénytelenek vagyunk arra következtetni, hogy logikai tanácsadóiban van a hiba.« T. Nemzetgyűlés! Ha most az elmondottak mellett még azt is tudjuk, hogy a gyorsitott tanácsok a Iegeilentétesebb itételeteket hozták ; ha tudjuk azt, hogy azonos cselekedetekért az egyik tanács egy- másfélévi börtönbüntetést szabott ki, s talán ugyanabban az órában egy emelettel feljebb egy másik tanács ugyanezért a cselekedetért hat-nyolc esztendei börtönt szabott ki, amely ítéletek ellen felebezésnek helye nem volt, akkor ismét azt hiszem, egy olyan momentumot említek fel, amely hatalmas indoka annak a kívánságnak, hogy amnesztiát vagy legalább is felülvizsgálatot az egész vonalon. Érintettem már és fel is hívom a figyelmet tüzetesebben, hogy milyen alapon konstruálódtak meg ezek a vádak elvi szempontból. A tanácskormányt illetőleg lehet eltérő felfogás, hogy az jó vagy nem jó, hiszen látjuk, hogy van egy nagy birodalom, amelyet a tanácskormány rendszere alapján kormányoznak, amellyel Európa többi országai, sőt az Egyesült Államok is ma már tárgyalásokat folytatnak, készek elismerni, és velük diplomáciai és kereskedelmi érintkezéseket folytatni, ugy hogy tehát nem lehet egyszerűen egyéni szempontból, az egyéni érzés szempontjából, vagy egyéni politikai szempontból azt mondani, hogy ez mindenképen elitélendő, bálén azok közé tartozom, akik felétlenül elitélik. Lehetséges azonban, amint emiitettem, egy másik, ezzel ellentétes felfogás is, afelett azonban azt hiszem, nem lehet eltérés, hogy ez a tanácskormány 1919 március 21-től ugyanazon év június 31-ig, illetőleg augusztus 1-éig egy de facto kormányhatalom volt, nem lehet eltérés köztünk a tekintetben, hogy ez alatt az emiitett idő alatt a közigazgatás, rendőrség, csendőrség, bíróság, a katonaság, tehát az egész fegyveres hatalom, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás ennek a kormánynak rendelkezése alatt állott. Ezt nem lehet vitatni, ez egy megingathatatlan tény bizonyára. Ha ez igy van, akkor a politikai jogi tudomány szerint nem lehet azt se vitatni, hogy ez a tanácskormány létező tényleges hatalom volt, amelyhez az országban mindenkinek alkalmazkodnia kellett. (Nemes Bertalan: De még mennyire !) A közbeszólók ne hosszabbítsák meg beszédemet, mert én meggyőzni szeretnék ! Lehetett ellenszegülni titokban, lehetett összebújni lakásokban, vagy nem tudom, hogy hol, de ezt meg lehet ma is és minden kormányzattal szemben tenni, de nyíltan fellépni, nyiltan engedetlenséget hirdetni, csak veszedelmek árán lehetett. (Nemes Bertalan: De akkor a Dunába ment az ember! Ez mégse kormányzat, hanem terror volt!) Ez de facto kormányzat volt, mert kezében volt az állami hatalom minden szükséges atributuma. Efelett, t. képviselőtársam, azt gondolom, hogy csak a nevetségesség árán lehet vitatkozni. (Horváth Zoltán: Szomorú tény!) A gyorsitott eljárás ezzel a ténnyel szemben azt mondta: »A tanácsköztársaság nem volt államforma, szervei és közhatóságai