Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-228

408 'À nemzetgyűlés 228. ülése 1924. büntetni — és a történelem azokat fogja büntetni, — akik a nép szükségleteivel szemben, és a nép szükségletei és a fennálló állami intézmények és berendezkedések között politikájukkal ezt a diszharmóniát létrehozták, amely azután a forradalomhoz vezetett. Hogy mennyivel indokoltabb, ha mi Magyarországon amnesztiát követelünk a más politikai felfogáson lévőkkel szemben, mint a mi követelésünk a győztes országokkal szemben, erre nézve egyrészt dokumentum a ministerelnök urnák ez az előbb idézett mondata, másrészt annak megállapítása, hogy az entente-országok még nem jutottak el annak beismeréséig, hogy nem Magyarország, nem a központi hatalmak okozták a háborút. Ha mi amnesztiáról beszélünk, ennek a kérdésnek több része van- Én első sorban röviden az internálás kérdéséről akarok beszélni. Már ismételten elmondottuk és én most sem hallgathatom el, hogy megengedhetetlennek, embertelennek, az ország szégyenének, a joggal és igazsággal ellentétben állónak tartom az olyan berendezkedést, amely lehetővé teszi, hogy embereket vizsgálat, birósági eljárás nélkül hosszabb-rövidebb, vagy pláne bizonytalan időre Zalaegerszegre vagy máshová internálhassanak. Érdekes és jellemző, hogy abból a másfél esztendőből, amelyeit mi itt, a törvényhozás házában eltöltöttünk, egy esztendőn, talán több, mint egy esztendőn keresztül, ha az internálás megszüntetéséről beszéltünk, az egységespártban azokkal álltunk legvehemensebben szemben, akik most, miután az egységespártból kiváltak — fajvédő képviselőtársaim — maguk is kezdik érezni azt a jogi, emberi és minden szempontból lehetetlen állapotot, hogy embereket birói itélet nélkül, jó vagy kevésbbé jóakaratú vádak megkonstruálása alapján lehessen internálni, Tegnap hallottunk egy ilyen felszólalást, egy ilyen vehemens tiltakozást az internálás ellen. De hogy milyen nehezen megv a fajvédő képviselők gondolkodásában az átalakulás, annak is tanúi voltunk, mert odáig még nem jutott el Eckhardt t. képviselőtársam, hogy magát az internálás intézményét támadja és annak megszüntetését követelje, hanem csak odáig jutott el, hogy a hozzájuk tartozó, velük egy politikai nézetet valló és az ő felfogásuk szerint becsületes, feddhetetlen, nem csavargó — amint kifejezte magát — embereket, megvédje az internálás veszedelmétől. Hát, t. Nemzetgyűlés, én abban a hitben élek, hogy az internálótáborban azok között, akik politikai okokból vannak ott, ugyancsak legalább túlnyomó részben, — nem ismerem őket, de állítom igy ismeretlenül is, hogy túlnyomó részben — feddhetetlen, becsületes, ártatlan emberek vannak, akiknek csak politikai felfogásuk más, akik talán a munkabér javitása érdekében álltak a munkásmozgalmak élére és akiket azután egy ilyen kevésbé jóhiszemű politikai vád megkonstruálása alapján küldtek el Zalaegerszegre. Én azt hiszem, hogy ezzel a kérdéssel végre mégis csak végezni kell. Végezni kell annál is inkább, mert ez nem pártkérdés. Szerintem ez egy emberiességi, igazságszolgáltatási és jogi kérdés, amelyet nemcsak a szociáldemokrata párt vél tarthatatlannak, hanem egy — talán mondhatom, hogy elismert ~ szakközlöny, a Jogtudományi Közlöny is tarthatatlannak nevez, amelyből az internálással kapcsolatosan a következőket olvasom. A Jogtudományi Közlönynek ez a száma 1923 március 15-én jelent meg. Nem olvasom fel az egész cikket, csak azt a részét, amely szorosan e tárgyra tartozik; ez pedig szól a következőképen (olvassa): »Magyar Szibéria« címmel ir egy igen elterjedt amerikai folyóirat február 28-iki száma a zalaegerszegi internálótáborról és kiemeli, hogy bármily kicsiny is évi január hó 24-én, csütörtökön. Magyarország, azért mégis megvan, ha csak néhány ezer négyszögölnyi területű terjedelemben is, a maga külön Szibériája. Ez az itélet egymagában elegendő, hogy nemzeti nézőpontból a kormány kimondja a caeterum censeo-t az intézményről, amely puszta létével súlyosan vét az állami és társadalmi rend védelméről szóló törvény 7. <§>-a ellen. Jogászi nézőpontból, miként már többször rámutattunk, a közigazgatási internálás a legképtelenebb torzszülött, mely magán viseli nemzőjének, a háborús és forradalmi erőszaknak illegitim vonásait.« Azután azt mondja — itt már vitatkozva egyik képviselőtársammal, aki az internálás rendszerét védelemben kivánta részesiteni, de én a vitatkozó részt nem olvasom fel, csak amit szigorúan a tárgyra vonatkozóan mond. (Olvassa) : »Az 1911. évi magyar jogászgyülés 3. szakosztályában, amelynek az emiitett képviselő véletlenül jegyzője volt, több előadó hangsúlyozta, hogy a biztonsági őrizet semmiesetre sem nyerhet alkalmazást politikai bűntettesekkel szemben. Továbbá a nemzetközi büntetőjogi egyesület 1913. évi kopenhágai kongresszusa egyhangúlag hozta azt a határozatot, amely szerint a politikai bűntettesek kizárása azok közül, akik ellen a biztonsági intézkedés alkalmazható, épolyv igazságos, mint szükséges szabály.« — Méltóztatnak látni, hogy nem szociáldemokrata követelés, hanem egy magyar szakközlönynek, egy magyar szakmabeli értekezletnek, nemzetközi jogi kongresszusnak felfogása szerint jogi szempontból tarthatatlan és lehetetlen a politikai internálások rendszere. Ennyit az internálás kérdéséről. A kérdésnek másik része a szorosabban vett amnesztia kérdése. Itt előrebocsátani kivánom, hogy köztünk nincsen eltérés azoknak a sajnálatos eseményeknek megítélésében, amelyek az úgynevezett proletárdiktatúra idején bekövetkeztek, Nem hiszem, kogy akár a Házban, akár az országban lenne olyan magyar ember, aki jobban fájlalná a Návayaknak és másoknak gaz meggyilkolását, mint ahogyan fájlalom én. (Gaal Gaston: Nemcsak azokat fájlaljuk!) A neveket nem ismerem, de ezek voltak a legexponáltabbak. (Propper Sándor: Csakhogy azokat már megtorolták! Ez a differencia!) De másrészt én ugyancsak elszomorítónak tartom, hogy ha itt a Házban, a proletárdiktatúra után elkövetett gazságokat és gyilkosságokat szóvá tesszük, akkor mindig akadnak képviselők, akik e felett mosolyogni tudnak. Az én morális érzésem szerint akkor, amikor bebizonyított gazság elkövetéséről van szó, akkor itt a nemzetgyűlésen le kellene omlani minden pártkeretnek (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) akkor itt egy egyöntetű felzúdulásnak kellene kitörnie, (Ugy van! bat felől.) egy egyöntetű felháborodásnak kellene hangot adni, amely oda vezetne, hogy az ilyen gazságok ne ismétődhessenek meg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Nagy Einil igazságügyminister: Igazán mindent megteszek !) Sajnos, hogy egypár hónappal ezelőtti időig a bombamerényletekkel szemben még annak leghivatottabb bírája, a belügyminister ur is elfogult álláspontra helyezkedett, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Zsirkay János: Mindig elitélte!) nem mondom, hogy egyenesen védelmébe vette, de talált magyarázó szavakat, indokokat, amelyekből elképzelhetőkké váltak ezek a bombamerényletek. (Kuna P. András: Téves beállítás. — Derültség half elől.) Sajnos, a képviselőtársaim között egyenesen olyanok is akadtak, akik egy-egy ilyen gazságnak elmondását politikumnak tekintették és megmosolyogták még akkor is, amikor a Ház asztalára tettünk le letört emberi körmöket. Nem