Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-228

évi jannúr hó 24-én

f csütörtökön. 398 A nemzetgyűlés 228. ülése 1924. folyton emelkednek. Az árak pedig természetszerűleg emelkednek, ha pl. az államvasút emeli tarifáját. Ha az államvasuti szállítási költség emelkedik, akkor ez kifeiezésre jut minden szállított áru értékében. Kevesebbet kapok a koronáért és ha romlott a korona, akkor hiába tartják ezt az árfolyamot Zürichben. Ez történik éveken keresztül. Annyira védik a koronát Zürichben, hogy végre elérkeztünk oda, hogy száz koronáért két eentime-ot adnak Zürichben, de csak azért, mert ott áldozatok árán még ezen a nívón tartják, különben belső értéke már ennyi sincs. És akkor, t. Nemzetgyűlés, a ministerelnök ur ideáll és a külföldi kölcsönnel kapcsolatos bejelentésében azon panaszkodik, bogy a külföldön tévesen ítélik meg Magyarország pénzügyi helyzetét és ebből aztán az országnak ujabb kára van, mert kisebb kölcsönt adnak és szigorúbb feltételek mellett stb., stb. Ki ennek az oka? Ezt a pénzügyi kormányzat csinálta, ezért a pénzügyi koi*mányzat felel. Kulturális téren mi történt? Olvasom egy nem destruktív újságban, »A magyar szellemi élet válsága« című ismertetésben a következő passzust (olvassa): »1913-ban a kultusztárca kiadásaiból egyetemekre 11*37%, tudománytámogatásra, közgyűjteményekre és a művészetek fejlesztésére 5*98%, népnevelésre 42'64%, egyébre, középfokú oktatásra, szakoktatásra 40*01% esett. Ez 1913-ban volt. Az 1922/1923. költségvetési évben ezzel szemben 32'86, tehát kereken 33% jutott az egyetemeknek — az 1913-iki 11% helyett — 8*11% a tudomány és a művészet támogatására, 29*87% a népnevelésre és 29*16%, a középfokú oktatásra és egyéb kulturális célokra. T. Nemzetgyűlés! Ebből azt látjuk, hogy a népnevelést és a középfokú nevelést szorítjuk háttérbe s ezt hanyagoljuk el az egyetemi oktatás javára. (Kenéz Béla: Klinikai ápolási költségek ! — Vanezák János: Az egyetemi brigádok költsége is benne van!) Ez tehát azt jelenti, hogy továbbra is uri nemzet akarunk lenni, amely arra helyezi a súlyt, hogy itt mennél több egyetemi képzettségű ember szaladgáljon. A másik oldalon egyrészt azon panaszkodunk, hogy a zsidóság ebben az országban olyan nagy hatalom, amellyel már nem lehet bírni és amelynek terjeszkedését vagy megmaradását nem lehet tovább tűrni, azt le kell törni, akár törvényes utón, ^ akár fejbeveréssel, vagy bombákkal. És ez azért van. mert a zsidóság túlnyomórészt praktikus pályákon működik. Magyarországon elhanyagolják a népnevelést, a középfokú oktatást és ezzel elterelik az odavaló elemeket az egyetemi pályákra, viszont azoktól, akik ide törekednek, olyan horribilis tandíjakat szednek az egyetemeken, hogy ezzel leszorítják onnan talán a legképesebb és legodavalóbb rétegeket. Kapkodás van az egész vonalon jobbra és balra, ez jellemzi a kormáy kulturális ténykedéseit. Nem egészen a kultúrának, hanem talán inkább a népnevelésnek rovatába tartoznék — de ez is odasorozandó — annak megemlítése, hogy milyen módon próbálják kormányrészről a népet felvilágosítani és éretté tenni. Kezembe került a bel ügy minister urnák Nyíregyházán tartott beszéde és abban a következő passzust találtam (olvassa): »A szociáldemokrata párt és a polgári ellenzék fennen hangoztatja, hogy semmi köze a kommunizmushoz. De kérdem, — mondja a belügyminister ur — ha nincs közük hozzá, miért tartják fenn az Összeköttetést az emigrációval

1

?« Ez a demagógia csimborasszója, amely akárkihez méltó lehet, de nem egy ministerhez, mert hiszen ezzel azt akarja elhitetni, aminek ellenkezőjéről mindenki meg van győződve, mintha Bécsben vagy másutt az emigráció nem állana másokból, mint bolsevikokból, kommunistákból. Kérdem, meri e valaki azt állítani, hogy Garami Ernő, Szende Pál, Lovászy Márton, vagy nem tudom én Hatvani Lajos, az az egész csomó százával ott élő ember: bolseviki vagy kommunista? (Szomjas Gusztáv: A többiekről nem beszél. A másik részt nem emliti! Göndör Ferencet és társait!) Hát szabad ministeri szájból megkísérelni egy ilyen téves hit elterjesztését, hogy az emigrációban pedig csak bolsevikok élnek? Ez, ismétlem, csimborasszója a demagógiának. Nemkülönben állunk normális vagy etikai téren a kormány intézkedéseivel. E tekintetben egészen különleges helyzetben van Magyarország. Nem hiszem, hogy valahol még a világon olyan nagy distancia! konstruáltak volna meg a magánbecsület és^ a politikai becsület között, mint Magyarországon. A magánbecsületükre nagyon kényes úriemberek a politikában megengednek maguknak e mellett az etikai felfogás mellett a legképtelenebb, a leglehetetlenebb dolgokat. (Nemes Bertalan: Kik? Kik?) Tapasztaljuk a közéletben, hogy ez a felfogás mennyire elterjedt. Szolgálok egy-két példával is. Ha nem is itt a Ház nyílt ülésén, de a folyosón és az újságokban meg-jelent hírek szerint Vázsonyi, Rassay, Sándor Pál, Farkas és Peyer képviselőtársaim és Ugron t. képviselőtársam is elmondták, hogy az ősszel, talán a nyár végén elrendelt Ház-szünettel kapcsolatosan lefolytatott tárgyalásnál a ministerelnök ur bejelentette az illető uraknak, hogy a szünet alatt fel fogják oszlatni az Ébredő Magyarok Egyesületét. (Rassay Károly: Ez igy történt.) Hogy minden félreértést kizárjak, ezt én nem azért hozom fel, mert nekem sürgős az Ébredő Magyarok Egyesületének feloszlatása, bár minden jel arra vall, hogy az bombafészek, merényletgyártó telep, (Csontos Imre: De nem igy van azért!) tehát ilyen egyesületnek konszolidált államban bizony nem lehet helye. (Rassay Károly: Tegnap hallottuk, hogy fegyvereik vannak ! Ilyen társadalmi egyesület ez! — Csontos Imre: Tele van az Alföld ébredőkkel, de nem látsz bombát, fegyvert a kezükben! — Rassay Károly: Csongrádon látok, meg a lakásomon is láttam! A kezükben nem látom a fegyvert, mert ahhoz gyávák! — Csontos Imre: Hagyja a képviselő ur abba! Ne gyávázza le a becsületes magyar népet, mert van olyan becsületes, mint maga!) Ki? Aki alattomosan bombát küld? Azt védi már megint? — (Szomjas Gusztáv: Azt védi, amelyiknek nincs fegyver a kezében! — Csontos Imre: Nem arról beszélünk! Tele van az Alföld ébredőkkel.) Arról van szó, hogy aljas, gyáva fráter, aki alattomosan támadja meg embertársát. Efelett nem lehet vitatkozni. (Csontos Imre: Ne von'a akkor egy kalap alá az egészet!) Amikor a kérdés itt szóbakerült, Bethlen ministerelnök ur felállt. (Dénes István: Majd Csanádból is kimennek!) — és azt mondta: Nem az Ébredő Magyarok Egyesületének feloszlatását jelentette ő be, hanem a vigalmi bizottságét, vagy a nemzetvédelmiét — egészen egyre taksálom, engedelmet kérek — és ezzel a dolog el van intézve. A magánélet, a magánbecsület szempontjából itt tehát valahol hiba van ! Vagy öt-hat ur mond itt valótlant, vagy a ministerelnök ur csavarja ki mondott szavainak értelmét. Itt van egy másik eset. Pár hónappal ezelőtt Prónay Pál valahol olyan kijelentést tett, hogy Bethlen ministerelnök a neki adott szavát nem tartotta be (Szomjas Gusztáv: Elintézték ezt már!) Mindjárt odaérek, hogy elintézték-e vagy sem. Ez magánbecsületügyi kérdéssé vált, vizsgálat, becsületügyi eljárás, egy csomó párbajra kihívás és végül jegyzőkönyvi elintézés lett a