Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-227

À nemzetgyűlés 227. ülése 1924. évi január hó 23-án, szerdán. Tessék ezeket a dolgokat kiszállítani, mert igy értékesítjük a munkaerőt s azt az agyagot, amely ott értéktelenül hever és fekszik. (Lendvai István: Nem kellene a külföldön tányérozni!) Ma a kisiparosok szövetkezetekbe tömörülnek és szövetkezetük utján, szövetségbe tömörülve, igyekeznek ezeket az iparfejlesztésre alkalmas szempontokat ugy ahogy értékesíteni és alkalmazni. De az emberek konzervatívok és ha ennek a szövetkezésnek nincs hatásköre, ha nem birja kvázi kényszeriteni is a közömbösöket, akkor nem tud eredményeket elérni, mert csak azok lépnek be a szövetkezésbe, akik akarnak. Ha ellenben a kormány a magyar ipartestületek átfejlesztésével ezt megszervezné, ha felállitaná pl. a kézműves kamarát, akkor ennek hatáskört biztosítva, hiszem, hogy nagyon sok értéket, amely ma parlagon hever Magyarországon, tudnánk külföldön értékesíteni és tudnánk Magyarországon alapos, egészséges, fejlett, versenyképes kisipart teremteni. Ezt nem látom ma a kormányban. A kormány teljes közömbösséggel viseltetik ezekkel a kérdésekkel szemben, nem érti meg, micsoda értékek hevernek parlagon, micsoda kihasználatlan értékek vesznek, pusztulnak el. Határozati javaslatot terjesztek a t. Nemzetgyűlés elé. Megszoktam, hogy a Nemzetgyűlés többsége parancsszóra szavaz ezek felett a határozati javaslatok felett, mégis előterjesztem, mert ha nem is szavazzák meg, esetleg, arra mégis jó lesz, hogy felhivjam a kormány figyelmét ezekre a kérdésekre, ós talán majd gondolkozóba is fog esni, talán majd belátja a t. kereskedelemügyi miniszter ur is, hogy itt tényleg tenni kell valamit, hogy ez nemzetgazdasági szempontból tényleg előnyös és fontos. Határozati javaslatom a következő (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy haladéktalanul terjesszen javaslatot a nemzetgyűlés elé az ipartörvénynek az ipartestületekről, az ipartársulatokról, az iparhatóságokról és az eljárásról szóló részének a mai időknek és igényeknek megfelelő revíziójáról. A törvényjavaslat intézkedjék főképen a kézműveskamara felállításáról.« Határozati javaslatom utolsó részét a nemzetgyűlés egyszer már megszavazta. Buday igen tisztelt képviselő ur terjesztett be itt egy határozati javaslatot egyszer a kézműveskamarára vonatkozólag és afkereskedelernügyi minister ur, mint udvarias ember, elfogadta ezt a határozati javaslatot. (Kiss Menyhért: Melyik!) A jelenlegi. Elfogadta épen ugy, mint elfogadta annakidején a munkabéregyeztető hivatalra vonatkozó javaslatot és ahogy megigérte a magánalkalmazottak és tisztviselők jogviszonyainak szabályozásáról szóló javaslatot. Mert ezt is elfogadta egyszer. Amint azonban a többiből nem lett semmi, ugy ez is a feledés homályába merült és még ma sem hallunk sem tervet, sem programmot arról, hogy vájjon mi lesz a kézműveskamara felállításával. Nekünk, ellenzéknek, feladatunk, hogy biráljunk, kritizáljuk, s több tevékenységre és munkára biztassuk ezt a kormányt, a kormánynak és a kormányzópártnak pedig feladata az, hogy cselekedjék, tegyen, dolgozzék. Mi csak azért vállalhatunk felelősséget, amit megteszünk, minden felelősség azonban a mulasztásért, minden felelősség a semmitevésért a kormányt és a kormányzópártot illeti. Én végtelenül szeretném, ha egyszer olyan helyzetben lennék, hogy itt a nemzetgyűlésen meggyőződésem szerint dicsérhetném a kormányt, jót mondhatnék róla, ha végre ott tartanánk, hogy lehetne azokat a törvényjavaslatokat ós azokat a törvényeket dicsérni, birálni, amelyek hivatva vannak rendezni ezeket a szociális kérdéseket. Végtelenül sajnálom, hogy ilyenekre nem ad alkalmat nekünk a kormány. Mert itt a törvényhozásban tulaj donképen jóformán nem is teszünk mást, mint felhatalmazásokat szavazunk meg vagy nem szavazunk meg; minden félévben van egy-egy felhatalmazási vita, amely elhúzódik egy hónapig, másfél hónapig, két hónapig, ahogy jön, a többi időt pedig vakációval tölti a nemzetgyűlés ; törvényhozás, törvényalkotás itt nincs, azt nem ismerjük. Épen azért én a kormánnyal szemben épen ugy bizalmatlansággal viseltettem, mint a nemzetgyűlés megalakulásakor, vagy mondhatnám, a választások előtt. Akkor kifejtettem álláspontomat, miért vagyok bizalmatlan a kormánnyal szemben. Azóta sajnos, e tekintetben változás nem állott be, azóta, sajnos, a helyzet nem javult semmit, sőt azt mondhatnám talán, hogy sok tekintetben egészen a régi, egyik-másik vonatkozásban pedig talán még rosszabb is, mint annakidején volt. Már pedig ha ez igy megy, nagy veszedelem fenyegeti az egész nemzetet, az összeomlás A^eszedelme fenyeget bennünket és ezért a bekövetkezendő összeomlásért önöket és a kormányt terheli a felelősség. Szeretném tehát, ha a huszonnegyedik órában, az utolsó pillanatban figyelmeztető szavam megértésre találna és az igen tisztelt kormány azokat a mulasztásokat, amelyeket elkövetett, igyekeznák pótolni gyors, sürgős, szociális törvényjavaslatokkal és intézkedésekkel, amelyek telitve vannak népszeretettel, a nép iránti megértéssel és az emberi munka megbecsülésével. Szeretném, ha a kormány jönne ezekkel és megmentené a helyzetet. Mig azonban ezeket nem látom, bizalmatlanságom a kormánnyal szemben megmarad, s én feladatomat a jövőben is épen ugy, mint eddig, tárgyilagosan fogom követni és teljesíteni. Mi az ellenőrzés és a kritika jogáról nem mondunk le, hanem a Jövőben is fokozottabb mértékben serkenteni fogjuk a kormányt, hogy végre is jobb belátásra birjuk és mentsük meg ezt a veszélynek induló nemzetet. Bizalmatlansággal lévén a kormánnyal szemben, az indemnitási javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik! Csík József jegyző: Strausz István! (Nincs itt ?) Elnök : A képviselő ur nem lévén jelen, töröltetik! Szólásra következik! Csik József jegyző: Dénes István! Dénes István: T. Nemzetgyűlés ! Az idő előrehaladott voltára való tekintettel tisztelettel kérem, méltóztassanak megengedni, hogy délután tarthassam meg beszédemet. Elnök : Még tiz perce van a képviselő urnák. Méltóztassék elkezdeni ! Dénes István: T. Nemzetgyűlés! Mindenekelőit én is a saját pártom ügyével kezdem beszédemet. Sokáig haboztam, hogy a Magyarországi Munkáspárt sérelmeit idehozzam-e a nemzetgyűlés elé. Ugyanis valahányszor sérelem és üldöztetés érte a Magyarországi Munkáspártot a hatóságok részéről, ezt annak rendje és módja szerint szóvátettem nemcsak a kormány, hanem a belügy min ister ur és az államtitkár ur előtt is. Szóvátettem azért, hogy ilyen házi ügyekkel ne zavarjam a t. Nemzetgyűlés idejét és atmoszféráját. Annyival is inkább tettein ezt, mert az igen t. kormányférfiak állandóan azt mondták, hogy ha ilyen panaszok vannak, arról ők nem tehetnek, azokat jelentsük be nekik, ők majd intézkednek. Ezt teszem hosszú hónapok óta. Ezzel szemben mit kell tapasztalnom! Azt, hogy ahelyett, hogy a kormány a sérelmeket orvosolná, ahelyett, hogy az atrocitásokat megszüntetné, ellenkezőleg minden egyes bejelentésem után szinte Programm-