Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-227
A nemzeigij illés 2:27. 'ülése 19.24 Itt van eery levél előttem, amelyet az egyik keresztény iparosszövetkezet vezetősége juttatott el hozzám. Ebben a levélben elmondja az illető vezetőség, hogy 1923 júniusában hitelért fordult a a pénzügyministerhez és 100,000.000 korona hitelt kért. (Kiss Menyhért: Jó helyre mentek! Csak várják!) A pénzügyminister ur a kereskedelemügyi minister ur véleményét kérte ki, áttette tehát az aktát a kereskedelemügyi ministeriumba. Az akta ott feküdt két hónapig. Két hónap múlva elveszett az akta. Ekkor felszólították a szövetkezeti vezetőséget, hogy adjanak be egy másolatot kérelmükről. Ezt beadták. Most a kereskedelemügyi ministerium kiküldött egy ministeri tanácsost, hogy vizsgálja meg az illető szövetkezet anyagi helyzetét, vájjon hitelképes-e. A f tanácsos jó véleménnyel volt a szövetkezetről és annak ügyvezetéséről, véleményezte tehát a hitel megadását. A kereskedelemügyi minister visszaküldte a kérvényt a pénzügyministerhez, a pénzügyminister pedig leküldte a Pénzintézeti Központhoz. Ide novemberben érkezett a kérvény. A Pénzintézeti Központ kiküldött egy revizort szintén, hogy a szövetkezet pénzügyi gazdálkodását nézze meg. Ez megállapította, hogy minden rendben van s a hitelt javasolta. Azután értesítették a szövetkezetet, hogy csak egy pénzintézet utján kaphat hitelt, mint szövetkezet közvetlenül nem kaphat hitelt, tessék tehát először egy bankot vagy pénzintézetet megnevezni, amelyen keresztül — hogy az is leveg3 T e a maga hasznát — fogják a pénzt folyósítani. (Bogya János: Bankokrácia!) Akkor megjelöltek egy pénzintézetet is (Kiss Menyhért : Melyiket ?), és végre megállapították, hogy most már megkapja a hitelt. Igen ám, de a feltételek a következők voltak : Két igazgatósági tagot delegálnak a szövetkezetbe, továbbá bedelegálnak egy tisztviselőt a szövetkezet terhére, aki természetesen semmi egyebet nem csinál, mint csak ott ül és az ellenőr szerepét játsza. (Mozgás középen.) Azonkivül tartozik a szövetkezet — és erre már a képviselő ur sem fogja csóválni a fejét — bevételeinek 80%-át naponkint az illető pénzintézetbe beküldeni és csak 20%-ot tarthat meg forgótőkének, és a pénzintézet fog szövetkezet számláit is kifizetni. (Zaj balfelöl és a középen. — Bell Miklós : Teljes gyámság!) Mit jelent ez 1 Azt jelenti, hogy az egész szövetkezetet a bank irányítja, vezeti, annak levelezéseit, kalkulációt és minden ügyét látja, azokba betekint, azokat kisajátítja és kiveszi az iparosok kezéből. (Bogya János : Bizonyos az, hogy ez a szövetkezet annak a banknak nem egy konkurrens vállalata volt-e 1) Ez a szövetkezet 100 milliót kért. A ministeri tanácsos megállapítása szerint is 400 millió korona értékű berendezéssel foir, nyugodtan adhatták volna meg tehát annak egy részét, egy negyedét kölcsönben. Ilyen feltételek mellett azonban^ egészen okosan teszi ez a szövetkezet, ha inkább bezárja a boltját, mintsem hogy banküzletet nyit a saját szövetkezeti helyiségében mások számára. így nem lehet kisipart támogatni, ez a kisipar megnyomoritása, tönkretevése, nem pedig támogatása. Holott igazán ez volna a kormány kötelessége, hogy kisiparosokat, kisembereket, önálló exisztenciákat támogasson és neveljen, mert hiszen ez nagyon fontos még sok más szempontból is, amelyekre azonban most nem térhetek ki. Ugyanigy viselkedik a kormány a kisiparosokkal szemben az állami szállításoknál is, Ma már nagynehezen elértük, hogy a kisiparos is kap az államtól megbízást szállításra, Szállíthatja az árut, de az állampénztár nagyon nehezen űzet s ezt a kisiparos nem birja ki. (Gaal Gaston: A NAPLÓ XIX. évi Januar hó 23-án, szerdán. ^47 nagynak sem fizet!) A nagyiparos inkább kibírhatja; de lehetetlen, hogy a kisiparos akkor, amikor kosztpénzzel dolgoznak, három hónapig hitelezzen az államnak a beszállított munkája után. Példa rá az, ami Szegeden történt, hogy a kisiparosok összeálltak szövetkezetbe és a csendőrség s a rendőrség részére bakkancs- és csizmaszállitást vállaltak. Októberben kapták a rendelést. Akkor volt a nagy infláció a koronánkban, tehát egy bizonyos felárt is állapított meg a rendelő. Decemberben a kisiparosok leszállították az árut, de a felárat, amely az egész rendelés öszszegének nagyobb részét tette ki, csak februárban folyósították nekik sok utánjárás és nagy nehézségek árán, közben a korona leesett és ha már meg is kapták a felárt, az már nem sokat jelentett számukra, mert a korona értéktelenebb lett. Ezeket az ügyeket tehát több megértéssel, szeretettel kellene a kormánynak kezelni, (Kiss Menyhért: És gyorsabban!) gyorsaságot kellene tanúsítania a bürokrácia lassúsága helyett és akkor lehetne beszélni Magyarországon a kisipar támogatásáról. De nagyon sok feladat vár még megoldásra ezen a téren. Ezt azért mondom el, hogy Homonnay képviselő ur beszédét szinte folytassam. Pontos volna, ha a kormány, az igen t. kereskedelemügyi minister ur végre gondolna arra, hogy a mai ipartestületeket alaposan átszervezze. Mert az a rendszer, amely ma van, semmi. Ez jó lehetett évtizedekkel ezelőtt, de ma már az ipartestület semmi egyéb, mint tanoncot szerződtető és tanoncot felszabadító társaság. Ezzel megszűnik a hatásköre. Minden egyéb hatáskör az elsőfokú iparhatóságok, továbbá a ministerium ok, és egyéb hatóságok kezében van. Ez nem nevel önállóságra, igy nem lehet iparfejlesztésről beszélni, mert a ministeriumok, az iparhatóságok tisztviselői iparfejlesztéshez érthetnek. Az iparfejlesztést magára a kisiparra kell bizni, azt kell támogatni, erre irányuló munkájában. Ezért a kormánynak kötelessége a mai ipartestületeket alaposan átrevidiami, fejleszteni, a mai modern időkben megfelelően szabályozni, több joggal, nagyobb hatáskörrel felruházni, az ipartestületek élére szakképzett tisztviselőket állitani, s ezeknek módott adni arra, hogy_ az egész ipari életet nemzetközileg megfigyeljék, hogy a külföldi államokban a fejlődést, a haladást figyeljék, s ami jó, azt itt is Magyarországon igyekezzenek alkalmazni, hasznosítani és bevinni az ipari életbe, s egyebek között kiállításokat rendezzenek. Hogy micsoda jelentősége van egy iparoskiállitásnak, erré csak egy példát mondok el: s méltóztassanak megfigyelni, hogy ezek a kiállítások mezőgazdasági szempontból milyen fontosak. Tolna megyében, Gyönkön volt egy ipari kiállítás, amelyen többek között egy iparos ottani agyagból készített cserépkályhákat állított ki, akinek munkáját eddig nem vették figyelembe. Amikor a kiállításon jelenlévők meglátták ezt a munkát, feltűnt nekik és akkor tudták csak értékelni, micsoda nagy érték fekszik abban a sárban, abban az agyagban. Ez az ember ezt a nagy értéket nem tudta addig kellőképen értékesíteni, hasznosítani. Azóta a kiállítást rendezők propagandát csináltak, és ma a helyzet az, hogy ugyanez a kisiparos vagonszámra, vagontételekben szállítja ezeket a kályhákat és nem győz belőlük eleget gyártani. Ez az iparfejlesztés. Ugyanott például készítenek apró, gyönyörű kis magyarstilü cseréptányórokat és hasonló apró csecsebecséket is. Ha ki akarunk vinni, ha ki akarunk szállítani, ne azokat a szükségleti cikkeket, lisztet stb., szállítsuk ki, amikre nekünk is szükségünk van s amikben itt is hiány van. 48
