Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-227
342 'A nemzetgyűlés 227. ülése 1924. évi január hó 23-án, szerdán. ben többizben vették fel a munkanélküli segélyt, sőt olyanok is felvették, akik munkában állottak. A jelentés azt is mondja, hogy munkanélküli segélyre az állampénztárból 1918 december 16-ától 1919. évi augusztus hó 11-ig- bezárólag a munkanélküli segélykifizető szervek kerekszámban 226 millió koronát vettek fel, tehát az állampénztár 226 millió koronát folyósított a szociáldemokrata szakszervezeteknek munkanélküli segélyezés céljaira. A munkanélküli segélyezést a kommün megbukása után az első kormány letiltotta. Az erről szóló jelentés a következőket mondja (olvassa) : »A magyar kormány 1919 augusztus hó 13-án kelt 3961/919. M. E. számú rendeletével a munkanélküli és szénsegélyezést augusztus 11-étől kezdődő héttől szamitott hatállyal beszünteti és egyben felhívja a munkanélküli segélyeket kifizető összes szerveket, hogy a részükre kiutalt előlegből megmaradt pénzösszeget a rendelet megjelenésétől szamitott nvolc napon belül a hivatal pénztárába fizessék be. A rendelkezés értelmében a kifizetőszervek által beszolgáltatott pénzeket a hivatal egyéb idevágó pénzmaradványokkal együtt, kerekszámban több, mint 22 millió koronát tulnyomólag úgynevezett szovjetpénzben az állampénztárba szállította.« Méltóztatnak tehát látni, hogy az állampénztár 226 millió koronát folyósitott s a szakszervezetek 1919 augusztus havában ebből 22 millió koronát fizettek vissza, mint megmaradt összeget. Most az érdekel bennünket és érdekelnie kell minden törvényhozót, hogy vajion mi történt a. többi pénzzel, tehát a 204 millió koronával. Vájjon tényleg munkanélküli segélyezésre fordittatott-e, s ha igen, akkor hol van erről az elszámolás ? (Rothenstem Mór : Illetékes helyen.) Ha illetékes helyen van az elszámolás, akkor azt kérdem a nemzetgyűléstől : Hogyan lehetséges, hogy az állami munkaközvetítő hivatalnak jelentése ugy az 1919., mint az 1920. és 1921. évekre vonatkozólag mégis azt állanitja meg ,— amit később fel fogok olvasni, — hogy az elszámolás mindezideg nem történt meír? Az állami munkaközvetítő hivatalnak 1922-iki jelentése pedis* már egyszerű en elfelejti a kérdést és erről többé nem beszél. Mielőtt azonban erve rátérnék és mielőtt ezt igvekezném bizonyítani, mégis keresnem kell, hoírv az a 204 millió korona tényleg munkanélküli segélyezésre fordittatott-e. A jelentés kételkedik ebben, mert ezt mondja (olvassa): »A helyzet tárgyilagos megítélésére május hónap látszik legalkalmasabbnak. Ebben a hónapban Budapesten húszezer, vidéken huszonháromezer, 'összesen negyvenháromezer munkanélküli részesült mintegy tizenhatmillió korona segélyben«. Veszem tehát ezt a helyzet tárgyilagos mes-itélésére legalkalmasabb hónapot, a május hónapot, amikor negyvenháromezer embernek folyósítottak munkanélküli segélyt. Ha a segély összegét, tizenhat milliót megszorozom nyolc és féllel, a hónapok számával, kitűnik, hogy a szakszervezetek mindössze 136 millió korona munkanélküli segélyt fizettek ki. Ezt nem én állapítom mee\ hanem a ielentés. Eszerint ma még körülbelül 70—80 millió korona az az összeg, amely elszámolásra vár. Kíváncsi vagyok ennek az összegnek az elszámolására és nem elégszem meg azzal, hogy a, képviselő urak itt közbeszólás formájában bejelentsék, hogy illetékes helyen vaunak a nyugták, hogy ez az összeg el van számolva. Mint minden állami pénz elszámolását, ugy ennek a pénznek az elszámolását is jogunk van ellenőrizni, jogunk van látni és ismerni ennek az elszámolását is. Annál is inkább érdekel ez engem, mert, mint mondtam, a jelentés azt állapítja meg, hogy erről az összegről elszámolás mindezideig nincs. De^ más jelentések is mes:emlékeznek a munkanélküli segélyezésekről. Az állami munkaközvetítő hivatal ,1920. évi jelentése a következőket mondja »Állami munkanélküli segélyekről való elszámolás« fejezete alatt (Olvassa): »A kereskedelemügyi és honvédelmi ministeriumok között folyó hatásköri vita, melyről már előző évi jelentésünkben megemlékeztünk, csak az év vége felé zárulván le, az elszámolás dollga lassan halad előre. A munkanélküli segélyosztó tagjainak legnagyobb része a honvédelmi ministeriumba visszarendeltetet a kereskedelemügyi minister mellől. Ez osztály erősen megcsappant személyzete a hivatal többi alkalmazottjainak rendkivüli munkaidőben történt elvonásával az anyagnak első felülvizsgálatát befejezte«. Tehát 1920-ban az anyag első felülvizsgálatánál tartottak. Ugyancsak az Állami Munkaközvetítő Hivatal 1921. évi jelentése már rövidebben igy intézi el ezt a kérdést. (Olvassa): »Az állami munkanélküli segélyekre vonatkozó elszámolást a honvédelemügyi ministerium likvidáló hivatala vette át, igy a hivatal munkája részben megszűnt«. A Munkaközvetítő Hivatal tehát egyszerűen megszüntette ezirányu ténykedését, beszüntette pedig azért, mert a honvódelemügyi és a kereskedelemügyi ministerium között hatásköri differencia támadt, ugy hogy az ellenőrzési joga a honvédelemügyi ministeriumnak maradt fenn. Azt hiszem, nem érdektelen dolog ez, mert hiszen az akkori 70—80 millió korona ma elég jelentékeny összeg. Méltóztassanak figyelembe venni, hogy nem mai^ koronákról van szó, hanem 1918-as koronákról, már pedig akkor koronánk nem volt olyan kevés értékű, mint a mai időkben. Nem számítottam ki akkori értékét, a képviselőkre bízom, hogy számítsák ki, hogy az akkori 80 millió korona ma mekkora értéket képvisel. Én látni akarom ennek a pénznek az elszámolását, tudni akarom, hogy mire fordittatot az állam pénze, tudni akarom, hogy az elszámolás hol van, hogy az állampénzével annakidején hogyan gazdálkodtak és hogy abból a 226 millió koronából tényleg mennyit folyósítottak állami munkanélküli, segélyezésre és mennyi maradt meg belőle. Épen ezért van szerencsém a következő határozati javaslatot terjeszteni a nemzetgyűlés elé. (Olvassa): Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy az 1918 november 28-án kelt 5742/1918. ministerelnöki rendelet alapján a szociáldemokrata szakszervezeteknek munkanélküli segélyezés céljaira folyósitott 226 millió 'korona állami pénzről számoljon el, illetve az illető szakszervezeteket utasítsa azonnali elszámolásra. (Helyeslés a jobboldalon.) Az elszámolásról tegyen a kormány jelentést a nemzetgyűlésnek annál is inkább, mert az Állami Munkaközvelitő Hivatal jelentése szerint az állampénztárból folyósitott 226 millió koronából legfeljebb 136 milliót fordítottak munkanélküli segélyezésre és ennek ellenére a szakszervezetek mindössze 22 millió koronát fizettek csak vissza az állampénztárba. (Helyeslés a jobboldalon.) Meg vagyok róla győződve, hogy ezt a határozati javaslatot a nemzetgyűlés pártállásra való tekintet nélkül elfogadja, elfos'adja még a szociáldemokrata párt is, mert hiszen neki is érdeke, hogy ez a kérdés a nyilvánosság előtt iisztáztassék. Ha nem szavaznák meg ezt