Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-226

A nemzetgyűlés 226. ülése 1924. évi január hó 22-én, kedden. 327 bitott rettenetes forradalmi helyzet végre megszűnt, természetes, hogy bizonyos anarchia volt, természetes, hogy bizonyos átmenet volt, természetes, hogy az általam imént leirt okok alapján összegyűlt érzések igenis a legjogosabb népitélet alakjában törtek ki. (Horváth Zoltán: Évekig tartott ez a jogos felháborodás! — Peidl Gyula : Nem is volt népitélet! — Horváth Zoltán: Fegyveres emberek fegyvertelen embereket gyilkoltak! Ez nem népitélet ! — Zaj.) T. Nemzetgyűlés ! Napok óta hallom (Zaj. — Egy hang a jobboldalon: Hát _ akkor, 1918-ban a kommunisták nem fegyverrel jöttek velünk szemben ! — Nagy zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek képviselő urak. Lendvai István : Napok óta csekélységem nevével kapcsolatban nagy örömmel és tisztességgel hallok itt .egy nevet emlegetni és támadni. Ez a név Héjjas Iván neve. (Peidl Gyula : Uram bocsáss !) Tartom tisztességemnek itt a nemzet szine előttkimondani, hogy Héjjas Iván nemcsak a katonai biróságnak a megállapítása szerint önzetlen és fanatikus hazafi, hanem egyik legférfiasabb büszkesége ennek a magyar nemzetnek, a megmaradt magyar nemzet tízezreinek büszkesége és reménysége, akivel, hogy valaha is kezet foghattam, holtomiglan büszke leszek rá. (Várnai Dániel : Ezt józanul nem vállalná el ! — Zaj.) Elnök (csenget): Várnai Dániel képviselő urat ezért a sértő kifejezésért rendreutasítom. Lendvai István: Héjjas Iván mindig mindenért, amit tett, vállalta a felelősséget. (Peidl Gyula: Szépen vállalta!) Amit akkor tett, amikor Kecskemétről kivonultak az oláhok, azt tette egyfelől azon felhatalmazás erejénél fogva, amelyet ő, a nemzeti hadsereg akkori fővezérétől, akinek ő épen a vörös rablóuralom alatt annyi szolgálatot tett, kapott. Akik végrehajtották Ítéleteit, azok az ő parancsa alapján hajtották végre azokat az Ítéleteket, amelyekért ő mindig vállalta a felelősséget, amelyekért ő soha amnesztiát sem nem kért, sem nem kapott, sem nem vállalt. (Zaj a szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés! Én itt kijelentem, hogy azok után, amik ezzel a szerencsétlen, dolgozó, küzködő, vérző és verejtékező magyar fajjal történtek, ha én el tudnám valamiért ítélni Héjjas Ivánt, én csak azért tudnám elitélni, hogy ő is olyan magyarul lovagias és mértéktartó volt akkor, (Rassay Károly: Hallatlan!) mikor az élő Isten és a történelem szine előtt minden joga meglett volna, hogy ennek a nemzetnek belső összeomlasztőival, területi integritásunk megcsonkitóival, a megszállók cimboráival leszámoljon. (Rassay Károly: Őrület ! Abszurdum ilyet beszélni ! — Horváth Zoltán: Kérem, ez az ember futóbolond, ez gyilkosságra való felbujtás ! — Nagy zaj. a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak. A képviselő urnák ezek a kijelentései az állami jogrend ellen vannak, és figyelmeztetem a képviselő urat, hogy méltóztassék magát a tételes törvényekhez tartani, mert különben kénytelen leszek erélyes intézkedéseket tenni. (Állandó zaj. — Rothenstein Mór : Beszélhet, amit akar, ugy sem tudja, mit beszél !) Én tartom magamat a történelmi tényekhez, tartom magamat a magyar nemzet legbensőbb érzéseihez, (Rothenstein Mór : Az alkohol!) amelyeken könnyedén még ministeri mosoly sem teheti túl magát. (Rothenstein Mór : Az alkohol romboló hatása ! — Zaj a jobboldalon : felkiáltások : Móric !) Elnök (csenget) : Csendet kérek. Lendvai István: Én nem kapok védelmet, elnök ur, ez sajátságos. (Zaj. — Csontos Imre: Zsidók árulják az alkoholt! — Folytonos zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek. Lendvai István: T. Nemzetgyűlés! Én tudok róla, hogy bekövetkeztek bizonyos szomorú dolgok az alatt a periódus alatt is, amely alatt máiépen ennek a nemzetgyűlésnek és ennek a kormányzatnak lett volna kötelessége és módja a nemzet bizalma által ráruházott hatalomnál fogva biztosítani a magyar fajnak, a keresztény nemzeti gondolatnak gazdasági, társadalmi, erkölcsi és politikai uralmát. S ha ez megtörtént volna, akkor én lennék az első azok között, akik még a legenyhébb utcai atrocitás elkövetőire is szigorú börtönt követelnék, mert azt mondanám: nincs jogotok, nincs értelme, bizonyos erkölcsi elégtételre sem és erkölcsi érzékre sem hivatkozhattok, mert itt van a törvény, amely gondoskodik rólatok. Sajnos, ez nem történt meg. Ennek következtében én, bár az ilyen atrocitásokat attól a pillanattól kezdve, hogy az első magyar nemzetgyűlés összeült, mindig elitéltem, tőlük mindig távol voltam, mégis kénytelen vagyok néha azt érezni, hogy egy bizonyos felelősség azt a rendszert is terheli, mely az ellenforradalmi gondolat nevében indult el és szerzett magának többséget, f de amely nem teremtette meg épen a keresztény magyar jogrenddel tt lelkek harmóniáját. Nem beszéltem soha atrocitások érdekében, soha bombavetőkkel nem tárgyaltam és bombákat nem helyeseltem, én csak arra az atmoszférára akarok rámutatni, amely talán annak a lelki kielégitetlenségnek torz és gonosz kitörése, amely lelki kielégitetlenség ebben az egész országban kétségtelenül és objektive meg van. (Várnai Dániel: Mit kellett volna csinálni!) Önök itt, arról az oldalról heteken keresztül beszéltek bombamerényletekről, atrocitásokról, ugyanakkor emlegették azt is, hogy meg kellene fékezni azokat, akiknek az Írásai ilyen levegőt terjesztenek, mert talán atrocitásokra uszítanak, talán gondolatilag lehetővé teszik őket. Nagyon jól tudom, hogy ezeknek a közbekiáltásoknak és célzásoknak javarésze nekem szólt, aki az önök 1918-as és 1919-es jogrendjének alapján nagyon tisztában vagyok azzal, hogy önök engem is, Héjjas Ivánt is, egyáltalán minden derék magyar embert szivesen felkötnének, ha valaha módjuk lenne rá. (Ellenmondások a szélsőbaloldalon; felkiáltások: Csak bírósági ítélet alapján!) Elnök : Csendet kérek ! Lendvai István: Az önök erkölcse törte le a lakatot a bőrtönökről és az hozta ki a börtön csőcseléket »államrendet« csinálni. De tovább megyek. Ha kérdezni kezdjük, hogy kik voltak azok, akik itt Magyarországon bombavető atmoszférát teremtettek, engedjék meg, hogy akkor egy kicsit felfrissítsük memóriánkat és visszaszálljunk 1913 március 8-ára, amikor Tisza Istvánról Vázsonyi Vilmos — nem kisebb és nem jogrendesebb ember, mint Vázsonyi Vilmos — a következő szelid és parfőmös nyugateurópai és jogrendes tónusban irt, (Olvassa): »Lesz még alkalmam bővebben foglalkozni a félművelt, pökhendi támadásával, akit lerészegit azoknak tudatlansága és üressége, akik mindennapi környezetét képezik«. Ezek a kifejezések visszatérnek. Tudom, hogy Vázsonyi Vilmos szótárából valók. Akkor Tisza István volt a félművelt és a pökhendi junker, most mi vagyunk a félműveltek, a pökhendiek és a részegek. Nagyon tisztában vagyok ezzel. (Taps a jobboldalon és a középen.) Hogy milyen kedvesen és jogrendesen kezelte az önök kóserjogásza azt a Tisza István grófot, legyen szabad citálnom, hogy legközelebbi kifejezésében már orgazdának nevezte Tisza Istvánt, »aki most ordináré módon hazátlan demagógiát